lemezajánló [nagylemez]  2002. június 23. vasárnap   17:51

nincsen hozzászólás

   Mit tegyen az a halandó, aki imádja a Quimby-t, s két évig mást sem kap, csak morzsákat és szilánkokat? A válasz adja magát: koncertre jár. De egyszer minden véget ér... így történt ez most is, mivel letelt a „bünti” két év. Íme itt szorongatom ujjaim közt az új nagylemez borítóját a dalszövegeket böngészve, miközben hallom felpörögni a lejátszót.
  
   Kicsit olyan, mint az előző - mert „járt utat járatlanért...”, ahogy a bölcs mondaná -, kicsit más. Más, mert fejlődni kell. De közben megmaradtak a jól kitaposott, abszolút Quimby ösvényen, melyet a hosszú-hosszú évek során alakítottak ki. Kezdődött az angol nyelvű, füstös bárokhoz illő sanzonzenéléssel - majd belekerültek a lemezkiadók forgatagába, slágeresedett a zene, magyar lett a szöveg. De mit lehet tenni, ha a zenét Sláger Pista rendelte? De ennek ellenére, szerencsére az a különlegesen édes-keserű íz végig megmaradt a Quimby dalaiban, finoman csiszolódva az idők folyamán.
   Eddig a múlt.
  
   Mint írtam, ez a lemez kicsit olyan, mint az előző. A zenéről rögtön tudjuk, hogy mely zenekar számait hallgatjuk. Letisztult Quimby - sajnálatos ezt mondani, de a zene nem sok újat mutat. Némelyik szám akár egy régebbi lemez valamely dalának új változata is lehetne. Ha megszólal Kiss Tibi hangja, már a hangulat is megvan. Tudjuk, mire számíthatunk. Az első szám harmadáig. Tibivel felváltva Livius is énekelni kezd, párbeszédbe kezdenek. Itt már felkapom a fejem, szokatlan dolgok történnek.
   S tényleg, Livius nagyobb szerepet kapott az egész lemezen. Nem csak a szövegírás tekintetében, de eddigi rappes betétei teljes számokká nőtték ki magukat. Ha itt kezdődik valamilyen megújhodás a Quimby zenei életében, akkor ezt jól viszik keresztül, ne tűnjön idegennek az eddig tőlük megszokott zenét kedvelők számára. Ha már újdonság, akkor ne feledkezzünk el Kárpáti Józsefről (trombita), aki most debütál Quimby hanghordozón.
  
   Összességében jó lemez lett a Káosz Amigos. Igaz, hogy csak 43 perc (nagyon rövid, az eddigi legrövidebb). Igaz, hogy csak 10 szám. Igaz, hogy a számok zeneileg nem igazán adnak újat. De az összhatás kitűnő, s a CD sokadik meghallgatás után sem lesz unalmas. Sőt, talán most kéne előlröl kezdenem az írást, tudniillik, amíg írtam, háttérben szólt a zene, s néha annyira - hogy is írjam, talán - izgalmas, adrenalin fokozó, néha meg pihentető... teljesen megnyugszom.
   Azt hiszem, lehet rá pörögni.

   Akkor most nézzük a számokat:
  
  Zéró dal:
  mogyoro: -Hagyományos Quimby kezdés, a párbeszéd elem határozottan feldobja, egyéniséggel ruházza fel. Livius dominanciáját a lemezen előre sejteti. Persze ehhez ismerni kell már a lemezt, azonnal az elején ez még nem jön be.
  
  Ni: -Szokatlanul lassan beinduló, nyugis, egyáltalán nem hagyományos Quimby kezdés, az elején álomszerű képekkel, aztán jön az eszmélés a bárban... „Hol is vagyok?” effektus... varázslatosan csilingelő dallamokkal kísérve.
  
  Hoppá:
  m: -Livius kiélheti rapelős hajlamait. Már a második számba beleadhatja tudását. Az alap, refrén még a Quimby stílusa, de az ének (?) már más utakra visz. (A Mennyország, Pokol témák a lemezen többszőr előjönnek. Lehet, hogy ez a lemez jobban illene Réz András: Az ördög éve című színdarab zenéjének?
  
  n: -Az az igazi beindulós Quimby nóta, jó kis közönség-énekeltetős refrénnel. Livius pörgeti végig az egész szám alatt a szöveget, mely egy hihetetlen száguldássorozat oda-vissza valahol a Menny és a Pokol közti úton. Igazi koncertnóta.
  
  Egónia:
  m: -A szám kicsit Kimnowák utánérzés. Főleg az ének hangzása. A zene az elején nekem nem ad újat, a szám közepétől hallhatunk szintiszólót és szkrecselést.
  
  n: -Amikor az ember lelkiismeretfurdalás nélkül önti ki magából mindazt, amit sok más ember inkább eltitkol saját magáról a nagyvilág előtt... de mi mégis tudjuk, hogy mindenkiben ott belül rejtőzik valahol. A kérdés hogy milyen mélyen... a szám címe önmagáért beszél. A zene kicsit szokatlan a Quimby-től, sok olyan elemet használnak melyeket eddig nem nagyon hallhattunk tőlük. De mivel ők adják elő, így „észrevétlen” beleépül saját stílusukba. Hiába... a Jövő megállíthatatlanul Jelen lesz egyszer, aztán holnapután már csak Múltként fogjuk emlegetni...
  
  Fekete Lamoure:
  m: -Fekete mese a nemolyan nagy úrról. Az egyik legjobb szám a lemezen. Se zeneileg, se szövegileg nem hoz semmi újat, de felhozza a legjobb lassú Quimby elemeket, elringat.
  
  n: -Ez az igazi éjszakai mese az alsóváros legalján játszódik, és egy sehonnai idiótáról szól, ki az éj leple alatt éli sötét életét. A szám tökéletes hangulattal festi le ezt a képet, mely végefelé átcsap egy kis kísértetjárásba.
  
  Szellő:
  m: -Hagyományos Quimby számnak indul ez is, aztán belép Döglégy Livius, s párbeszédbe kezd Kiss Tibivel. Zenei ellentétek teszik izgalmassá a számot. Kezdem azt hinni, hogy mindig is hiányzott a rap a zenéjükből, most annyira beleillik. A lassúnak induló szám vége felé felpörgetik az adrenalinszintet, majd megint visszaejtik, lepisszegnek, elszalajtják az időt.
  
  n: -Lassú, de nyugisnak egyáltalán nem mondható szám. Feszültség bújik meg a sorok közt. Tibi és Livius egymással megosztva a szerepet mesélik végig a dalt. Apró Black Sabbath-os beindulás is belefér a végefelé, pár pillanatra kiengedve a gőzt a számból.
  
  Búcsú az univerzumtól:
  m: -Végig deja´vu érzésem van, hogy ezt valamelyik lemezen már hallottam... pedig új szám.
  
  n: -Könnyed dalocska, s igazán nem is tudom miről szól... de éppen így a jó. Így hát csak azt kiáltom a nagyvilágba: ju-hu-húúú...
  
  Káosz Amigos:
  m: -Irány Mexikó! Címadó dal, de nem a legmeghatározóbb. A lemez számaira oly jellemzően ez is a végére indul be.
  
  n: -Könnyed latin-amerikai dallammal végigvezetett szerzemény, zakatolós ritmussal kísérve. A zene s a szöveg letagadhatatlanul hordozza magában kedvenceinktől oly megszokott hangulatot. A szám igazi bulizós nóta, már szinte hallom az agyamban, hogyan üvölti majd a szöveget zenekarral karöltve az a sok tucatnyi rajongó az első sorokban...
  
  Fm 66.6:
  m: -Döglégy Livius és a Quimby. Koncerten jobb lehet, jobban ki tudja élni magát, kedvére bohóckodhat, szórakoztathatja a nagyérdeműt. Hogy miről szól a szám, abba nem akarok belefolyni, nem szeretem az „ezt gondolta a költő” kezdetű elemzéseket.
  
  n: -Livius a kedvenc ördögös témájával hozakodik elő ismételten, ezzel lehelve életet egy Horror Rádióba. A hangulat ettől lesz pokoli, persze a szó nemesebb értelmében. A szám végén trombitaszólóval lobbantva lángra az amúgy is gonoszul izzó szöveget.
  
  Csillagbölcsi:
  m: -Kezdünk lenyugodni. Altatódal. Bemutatják az új tagot: Kárpáti Józsefet - mint írtam-, aki már két éve tagja a zenekarnak, de hanghordozón csak most debütál Quimby-tagként. Végén az elmaradhatatlan - de csak kb. két másodperces - gyorsulás.
  
  n: -Tibi nyugis elalvás vagyis inkább felébredés körüli gondolatai valahol, valami után... mindezt a háttérben az „új” tag Kárpáti József trombitán kíséri végig, szépen kiegyensúlyozva a hangulatot. Aztán váratlan huszonkét másodperces beindulás... és vége.
  
  A vascsöves:
  m: -A legjobb szám. Annyira dinamikus, annyi erő van benne, hogy miatta kezdtem mindig újra hallgatni a lemezt. Ezzel a számmal nem lehet abbahagyni. (A szomszédaim már erősen unhatják). A szám felépítése a szokásos, lassú kezdés, végére bepörgetés. A vég, mintha egy rockopera részlete lenne.
  
  n: -Hajnali ébredés-hangulat a szabadban. A slide-gitár kis vadnyugati hangulatot keltett bennem. Aztán ha az idő véletlen rosszra fordul, akkor csak újból el kell indítani a lejátszót...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: