hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
lemezajánló [tribute]  2006. december 26. kedd   14:40
nincsen hozzászólás

szerző: franky
Egy darabot a szívemből – Máté Péter Emlékalbum
Warner Music Hungary

  Most lenne 60 éves, noha több mint húsz éve halott, jelenleg is előkelő helyen áll a lemezeladási statisztikákban. Több mint 400 ezer hanghordozóját vették meg. Máté Péter ma is nagyon sok embernek a legnagyobb énekes. Az év végén megjelentetett emlékalbumon a magyar zenei világ egy-egy prominens előadója énekli Máté dalait.
  
  Az első mindjárt a Magna Cum Laude előadásában az Azért vannak a jóbarátok. A modern hangszerelés és az előadás visszafogott stílusa szinte alternatív dallá változtatja a klasszikust. Ezután megint egy nagyon erős dal az Elmegyek következik. Ezt az első Megasztár győztese, Tóth Vera énekli. Nagyszerű hang és ezt most is bizonyítja nekünk. A TNT-ben feltűnt, de ma már önállóan dolgozó Dobrády Ákos prezentálja az Ott állsz az út végén című nótát. Az előadó nagyon akarja az eredetit hozni, nem teljes sikerrel. Így a harmadik dalban már zavaró a zenei alap dobgépe (ami minden dalban dominál), jobb lenne talán valódi zenészekkel kísértetni a dalokat.
  
  Pápai Joci mutatja be a negyedik dalt. Azt súgta a szél a címe. A dobgép adja a ritmust, az énekes affektálva, a szöveget nem igazán érthetően előadva szerepel. Talán kissé félvállról vette a feladatot? A Back2Black következik a Zene nélkül mit érek én? Című klasszikus slágerrel. Végre zenekar van, és nem dobgép. Azonnal látszik, hogy Máté dala igazán élőzenei kísérettel ér valamit. A második Megasztár üdvöskéje, a másik Tóth lány, Gabi következik. Otthonom a nagyvilág a dal címe. A leányzó klasszikus bluessá változtatja a nótát. Van benne erő, tehetség, kreativitás, nagyon klassz.
  
  A GHB adja elő a Szívem eladó című slágert. Mintha a Club 54-ben, New York Cityben lennénk, 1976-ban. Igazi disco dalt faragtak Máté szerzeményéből, de azt legalább jól csinálják. A fiatal felfedezett Lola énekli az Ez majdnem szerelem volt-ot. Ezt a klasszikus dalt nagy bátorság volt rá bízni. Jó a hangja, a dobgép megint elég zavaró. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen fiatal lánynak a dalban elénekelt mély érzelmei és gondolatai vannak. Egy nagy öreg Gergely Róbert következik: Mondd, miért szeretsz te mást? Elfúló hang, iszonyatos visszafogottság, érzelmesség. Nagyon sok idővel kell rendelkezni, hogy az ember ne ugorjon a dal választó gombbal.
  
  Újabb énekverseny szereplő, aki azóta musical énekessé lett következik. Bálint Ádám az Egyszer véget ér-tet dalolja el nekünk. Érdekes a zenei alap. Ádám tisztán énekel, de ő is abba a hibába esik, hogy csupán elénekli a nótát, nincs benne több. Rony dala a Most élsz lett. Az énekes tiszta hangja szárnyal (amikor éppen van neki), de megint csak a feladat teljesítése érződik. Ráadásul a techno-disco dobgép éppen attól fosztja meg a dalt, ami a legfontosabb: a mondanivalójától. A ding-dong király Csonka András a gyermekkorunkban ezerszer hallott slágert a Hull az elsárgult levél címűt adja elő. Hallatszik, hogy ő színházi ember, aki énekes színész. Jól énekel, nem esik bele a túléneklés hibájába, kihallatszik, hogy ő tiszteli Mátét.
  
  Az utolsó dal a címadó: Egy darabot a szívemből. Az előadó kiválóan hozza a dallamot, a szöveget, karakterisztikus hangja illik a dalhoz. Nem más ő, mint Máté Péter, aki valóban itt hagyott egy darabot a szívéből a dalaival. Nem is felejtjük el őt sosem. Nyilván a dalok és a tribute lemez megjelentetése is ezt a célt szolgálja.
  
  Az albumon elhangzó dalok:
  
  1. Magna Cum Laude: Azért vannak a jóbarátok
  2. Tóth Vera: Elmegyek
  3. Dobrády Ákos: Ott állsz az út végén
  4. Pápai Joci: Azt súgta a szél
  5. Back2Black: Zene nélkül mit érek én?
  6. Tóth Gabi: Otthonom a nagyvilág
  7. GHB: Szívem eladó
  8. Lola: Ez majdnem szerelem volt
  9. Gergely Róbert: Mondd, miért szeretsz te mást?
  10. Bálint Ádám: Egyszer véget ér
  11. Rony: Most élsz
  12. Csonka András: Hull az elsárgult levél
  13. Máté Péter: Egy darabot a szívemből



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Warner Music Hungary

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scott kelly    war is the answer    public image ltd.    needless    a titánok haragja    csata: los angeles    summer nights    purified in blood    dropout kings    before the dawn    clash of  the titans    brooklyn decker    chris martin    Ø    age of agony    the trade    nofx    fuzzkeyone    good charlotte    szerelem    live on ten legs    kabinláz    john mayall    deathcore    dog eat dog  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!