beszámoló [koncert] 2006. december 13. szerda 13:34
nincsen hozzászólás
szerző: EugeneGlenn Hughes 2006. november 18. Budapest, A38
Glenn Hughes-t nem lehet egyetlen kézlegyintéssel elintézni. Hogy is tehetné az emberfia, ha a rocktörténelem egyik legjobb hangja kerül szóba? Az 1952-ben, Cannock-ban született énekes a funk rockot játszó Trapeze-ben kezdte pályafutását, hogy aztán 1973-ban a Deep Purple-be beszállva végképp beírja magát a Rock Nagykönyvébe. A bíborosokkal négy albumot adott ki, majd a zenekar feloszlása után elkezdte szólókarrierjét, hogy páratlan hangját immár korlátok nélkül csillogtassa. Jónéhány világsztárral dolgozott együtt, többek között: Gary Moore-ral, a Mötley Crüe-vel, a Whitesnake-kel, vagy épp Tommi Iommi-val. Régi, kábítószeres korszakát már 1991-ben lezárta, bevallása szerint ekkor világosodott meg, azóta megtisztulva, ám hatalmas lelkesedéssel teszi a dolgát.
Az A38-as hajó gyomrában hatalmas tömeg várta a Mestert, s a 8 órás beengedés után várhatott is egy órát, de ahogy körbenéztem, ez senkit sem zavart. Kedélyesen elbeszélgettek egymással az emberek, én egy korsó sör elfogyasztásába kezdtem. Majd 9 óra tájban hirtelen elsötétült a terem, és felcsendültek a Valiant Denial hangjai Jeff Kollman gitáros tolmácsolásában. Glenn Hughes hatalmas mosollyal lépett a színpadra, ez már előre jelezte, hogy remek estének nézünk elébe. A hosszúra nyújtott bevezető után aztán beérkeztek a funkys ütemek, és Glenn védjegyszerű dallamai. A hangzás egyáltalán nem hagyott kívánnivalót maga után, tisztán, egymással harmóniában szólt minden egyes hangszer. Természetesen Glenn volt a középpontban, emberünk feltupírozott hajjal, napszemüvegben, jellegzetes basszusgitárjával a kezében remekül dalolt! Farzsebből kiénekelte az egyébként elképesztő hangterjedelmű énektémáit, sokszor improvizált. Turnézenészeit is jól választotta ki, mind Jeff Kollman gitáros (akit egyébként Glenn Los Angeles legjobb húrbűvölőjeként mutatott be), Mark Mondesir dobos és Anders Olinder billentyűs kiválóan látta el feladatát. Jeff a Valiant Denial bevezetője alatt még rontott egy keveset, de aztán rendesen felszabadult, s nem lehetett panaszunk játékára. Mark Mondesir-re nagy szükség volt a pattogós, funkys alapok prezentálásánál, a fekete srác roppant feszesen, ám nagy feelinggel ütött. Anders látszólag szürke eminenciásként tette a dolgát, de csak látszólag. Ízléses játéka remekül díszítette ki a basszus és dob vezérelte, dögös alapokat. Egyébiránt mindhárom zenész külön hangszeres szólóval is szórakoztatta a nagyérdeműt.
S most vissza Glenn-re. Egyszerűen színpadra született, ebben nincs vita. Szerencsére abszolút nem a beképzelt, öntelt rockénekesek közül való, épp ellenkezőleg. Boldogságát szinte kézzel lehetett tapintani, pár szerencsés rajongóját egy-egy mosollyal is megjutalmazta. Hatalmas lelkesedés, egyben a közönség iránti tisztelet sugárzott róla az egész show alatt. Néha hosszasan (egyben szívmelengetően) szólt a megjelentekhez - szerintem kevés olyan zenész van, aki jobban szeretné a rajongóit, mint Glenn!
Nem voltak hullámvölgyei a koncertnek, mindvégig magas volt a színvonal. Olyan számokkal, mint a Black Light, a Monkey Man, vagy a Nights In White Satin mondjuk nem is lehet hibázni. A Nights In White Satin balladáját különösen borzongató volt élőben hallani. Egyszerű akkordmenetre épül a szám, mégis roppant hatásos. Hasonlóan kellemes volt a Monkey Man átvezetőjének visszafogott énektémája is, hogy aztán berobbanjon az elementáris refrén; a kontraszt koncerten még jobban megmutatkozott. De megemlíthetem a Deep Purple-dalcsokrot is (Mistreated, You Keep On Movin, Burn) mivel ezek adták az est karcosabb oldalát, fokozva az egyébként is elementáris hangulatot. Fel lehetne citálni a teljes programot, én viszont már csak a ráadásban elhangzott Soul Mover címét említeném meg: ez a koncert nem csak a lelket mozgatta meg, hanem a testet is.
Mindent egybevetve: Glenn Hughes nem csupán életjelet adott magáról (azt mindenki tud), hanem fenomenális bulival ajándékozta meg az A38-as hajóra ellátogató rajongótáborát. Ha minden igaz, a következő turnéján újra útba ejti fővárosunkat, ez pedig - bizton állíthatom - egy újabb frenetikus, „lelket megmozgató” koncertet fog jelenteni.