hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. december 6. szerda   16:26
nincsen hozzászólás

szerző: cooper ügynök
Tündértánc
2006. november 25., Gödör Klub

  Az év egyik legjobb hangulatú estéjét élte át, aki ott volt a Gödörben november 25-én szombaton. Új csillagok az égen, a régiek szépen ragyognak, minden a helyén volt. Mi ott voltunk.
  
  Frissen, üdén
  A múltkori Gödörben tett látogatásunk alkalmával pontosak voltunk, várhattunk is két órát. Gondoltuk, most elkerüljük a várakozást, és a koncert előtt ellátogatunk a II. kerületi Társalgó Galériába, ahol Pintér András festőművész kiállításának (Frissen, üdén) megnyitóját tartották. A fiatal képzőművész nem az első kiállítását tartotta, de elmondása szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű. Színek, négyzetek, vonalak halmaza fogadott minket. Festményeiről magát az alkotót kérdeztük: A képeimet nem valamiféle koncepció alapján hozom létre, egészen egyszerűen az engem ért hatások felhasználásával jönnek létre a szín- és formarendek. A rendelkezésemre álló anyagokat ösztönös és őszinte érzésektől, behatásoktól függően spontán módon használom föl és alakítom. Arra törekszem, hogy egy igazán leegyszerűsített, letisztult forma- és színrendet hozzak létre főleg az alapszínek; piros, sárga, kék és a fekete illetve a fehér kapcsolatával. Sok mindenre lehet asszociálni a munkáimból, de a lényeg a lekerekített és a szögletes formák kapcsolata, feszültsége, harmóniája vagy éppen disszonanciája. A kellemes hangulatban szépen elpogácsáztuk az időt, mire észbe kaptunk, már tíz óra is elmúlt.
  (Pintér András kiállítása december 15-ig látogatható.)
  
  Lekéstük (1. rész)
  Igyekeztünk gyorsan a Gödörbe, hogy lássuk az est első fellépőjét, a Poop-zenekart. Természetesen most időben kezdődhetett a program, nem úgy, mint két hete a Chalaban, Korai Öröm estnél. Fél tizenegykor már nyoma sem volt kezdeti lépéseknek, hangolásnak, sőt: a színpadon is megtörtént a helycsere.
  
  Mosoly, tánc
  A ruhatártól a színpad felé közeledve leráztuk a máskor oly vonzónak tűnő hostess-lányt, mert a hangfalakból szűrődő hangzás mágnesként vonzott. Érdekes élmény egy Tündérground-koncert. Ott áll/ül a hangszerek mögött hét fiatalember. Mintha mindegyikük azzal született volna. Számaik lendületére nehéz jelzőket keresni: sehol egy üresjárat, egy váratlan belassulás pihenésképpen, bármi, ami elrontaná az összképet. Az elektronikus alapokra nagyszerűen épülnek fel a dobok és a gitár. Mégis kiemelkedik két hangszer: a fuvola, és a hegedű. Sok zenekar használja ezeket a hangszereket, de ahogyan ezek a fiúk megszólaltatták őket (és amilyen környezetben) az zseniális volt. Most lehetne sorolni, melyik szám, hogyan szólt, de sajnos a Tündérgroundnak még nincs kiadott lemeze. Éjfél előtt fél órával fejezték be a koncertet, mi egy órát hallottunk belőle, de olyan gyorsan repült az idő, mintha csak negyed óráig zenéltek volna. December 30-án azonban újra a Gödör Klubban találkozhatunk az erdélyi srácokkal. (A koncert után sikerült pár szó váltanunk a zenekarral, hamarosan olvasható lesz az undergroundmagazin.hu oldalain)
  
  Colori Öröm
  Következett az est fénypontja: a Colorstar. Habár mi a Tündérgroundot tartottuk annak, a közönség nagyobbik fele nem így gondolta. (Persze februárban még mi is a Korai Örömre voltunk kíváncsiak a Tündérground helyett) A pultok előtti székek és asztalok gazdátlanná váltak, a konszolidált közönség pedig ezerfejű cézárrá változott és hatalmas ünneplésben részesítette a Colorstart, meg fordítva. Pár évvel ezelőtt csatlakoztunk volna a tömeghez, most azonban kihasználva a büfé előtti békét kis társaságunk asztal köré gyűlt, poharazgatott, fényképezett, két slukk között megállapította, hogy jó kis buliban van, gyönyörködött az egyéni performanszokban (táncolók, messze a tömegtől) és megbeszéltük, hogy a háton, ill. hason alvás nem tesz jót a csigolyáknak. Körünkben tartózkodó masszőr-barátunk jó tanácsokkal látott el: ha nem akarunk negyven évesen csontkovácshoz járni, aludjunk oldalra dőlve, embriópózban. És közben szólt a Colorstar, a táncolókat figyelve pedig megállapítottuk, hogy ennyi testmozgás után ennek a közönségnek nem lesznek csigolyaproblémái másnap reggel.
  
  Lekéstük (2. rész)
  Nem tudjuk, hogy Máthé Gabriella és Neo Momentum táncszínház melyik színpadon és mikor lépett fel. Lehet, hogy már véget ért, mielőtt odaértünk volna a Gödörbe? Lehet, hogy a Colorstar közben volt a kisszínpadon? Lehet, hogy nem is volt? Nem tudjuk. Mindenestre lemaradtunk róla, pedig nagyon kíváncsiak voltunk
  Aztán DJ Onoff kezdett zenélni mégpedig annyira jól, hogy mi is beszálltunk a chill-outba néhány tánclépés erejéig. Hajnali három órakor viszont már a másnapi/aznapi teendőkre gondolva kikértük a kabátjainkat a ruhatárból. Jó kis este volt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pintér gábor    paganfest    richie kotzen    dying fetus    before the dawn    al di meola    warrant    simpsons    unsent letters    idris elba    ripoff raskolnikov    boris    talking heads    ir    kapcsolat    john lennon    harry potter    jack black    crushing caspars    arkona    hollow haze    before the dawn    metalmania    tudósok    alice in wonderland  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!