hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2006. november 20. hétfő   10:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új dal a Franz Ferdinandtól


  Alig, hogy hírt adtunk Alex Kapranos könyvéről, máris újabb információkkal szolgálhatunk a skót együttes háza tájáról. Franziék egy jövő év elején bemutatásra kerülő skót filmhez, a Hallem Foe-hoz járulnak hozzá egy teljesen új számmal, mely a Hallem Foe Dandelion Blow címet kapta.
  
  A dalt a zenekar a legutóbbi, latin-amerikai turné közben rögzítette, elmondásuk szerint az eredmény egy érzelgős, részeg keringő lett. A film egyik készítője blogjában azt írta az új számról, hogy az merőben eltér az eddig megszokott Franz Ferdinand hangzástól, de mégis valami olyasmit mutat meg, ami mindig is jelen volt a fiúk zenéjében.
  
  A filmzene a Franz Ferdinand kiadványainak is otthont adó Domino Records gondozásában jelenik majd meg, a lemezen pedig olyan, szintén az említett kiadóhoz tartozó együttesek is szerepelnek, mint a Psapp, a Four Tet, és nem utolsósorban a Sons & Daughters, akik idén nagy sikerrel léptek fel a Sziget fesztivál Nagyszínpadán.
  
  A film egyébként egy összezavarodott tinédzserről szól, aki különös módon tengeti mindennapjait apja birtokán emberek után leskelődik. Kedvenc időtöltése eredményeképpen azonban rá kell jönnie, hogy anyja öngyilkosságáért a mostohaanyja a felelős.
  Kíváncsian várjuk a hang- és képanyagot egyaránt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Franz Ferdinand

Neon Music

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 origin    despised icon    dream evil    fueled by fire    be’lakor    limp bizkit    communic    való világ    datarock    jason rouse    killfest    wall of sleep    contagion    calista flockhart    rockpart    michael bublé    no strings attached    soundmirror    divine damnation    aether realm    dj case    primus    bloodbath    buried in verona    hol van ilyenkor a rendőrség?  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!