hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. november 13. hétfő   12:13
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Stagediving Fesztivál: Angelus, Bloodfeast (AT), Replika, Cadaveres, Watch My Dying, Wolverine Blues Brothers
2006. november 18., szombat 18.00 óra, Budapest - Kultiplex

  Lendület, vidámság és igazi kemény metal zene: az elmúlt két alkalom alapján a fenti összetevőkből nem lesz hiány a Stagediving Fesztivál harmadik kiadásán, melyre november 18-án kerül sor a Kultiplexben. Ezúttal öt hazai és egy osztrák gárda szerepel majd a porondon; mindannyian hosszú évek óta zenélő, jól ismert figurái a hazai metálszíntérnek.
  
  Az est első fellépője az Angelus zenekar, melynek csak hölgytagjai - méghozzá kizárólag elbűvölően szép hölgytagjai - vannak. Mellbevágóan erőteljes produkciójukat hallva azonban senkinek sem jutna eszébe tiszteletlenül bánni a lányokkal, hiszen az Angelus kiforrott zenéje és az extrém vokálok, sikolyok országszerte híressé tették a csapatot.
  
  Az erősebbik nemet jópár hazai banda képviseli. Fellép majd egy debreceni trió, a Replika. A zenekar 2004-ben megjelent stúdiólemezük, a Durva Élet után idén Igazi kép címen adott ki egy jubileumi koncertlemezt, az új album pedig jövőre várható. A több mint tíz éve alakult, gyors és agresszív thrash metalban utazó formáció Krisna-tudatú frontembere persze nem pusztán öncélú düh kifejezésére használja a zenét, hiszen dalszövegeik az egyén, a lélek önmegvalósítását helyezik elitérbe, és a lelki élet fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet - mindez hangsúlyozottan is megnyilvánult a Replika „csendes-ülős” korongján, a 2003-as Replika Acoustica-n.
  
  A rendezvény egyik fő attrakciója a Watch My Dying koncertje. E zenekar olyan Esztergom környéki srácokból alakult 1999-ben, akik a durva death/thrash metalt technikás elemekkel és látványos színpadi megjelenéssel szerették volna kombinálni. A hírhedten brutális, magyar nyelvű szövegeiről is ismert extrém metal hősök második albuma, a Fényérzékeny novemberben jelenik majd meg, így a csapat új programmal készül a fellépésre, de azért persze a korábbi hangzóanyagok, így a Húsmágnes vagy a Klausztrofónia nótái is előkerülnek majd.
  
  Szerepel továbbá a novemberben szintén lemezt kiadó, ismert és tapasztalt tagokból álló Cadaveres is, mely a Cadaveres De Tortugas, a Hybrid és az Ektomorf egykori zenészeiből verbuválódott, és a tribalmetalcore - azaz a thrash, hardcore és törzsi ritmusok ötvözetének - legjobb hazai képviselőjének tekinthető. A fesztiválnak külföldi vendége is lesz, hiszen a Bloodfeast nevű death-black banda Ausztriából érkezik majd. Az est befejezéseként a Wolverine Blues Brothers mutat majd be egy kellemes levezető metálprodukciót; hiszen az urak nevükkel ellentétben jóféle svéd death metalt, egészen pontosan az Entombed zenekar legjobb dalait adják majd elő.
  
  A fesztiválra jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos jegyértékesítő hálózatában (melynek az ismert rockboltok is tagjai), valamint a www.ticketportal.hu oldalon.
  
  Belépő: 1700 Ft, elővételben 1400 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Watch My Dying

Replika

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alter bridge    shade empire    exarsis    tornűr    social free face    bws     fókatelep    dj case    pomogácsok brutal monsters    tony iommy    ub40    hobo És bill     2021. november 26.    space battleship yamato    anvil    peter jackson    queen    luis fonsi    hungarica    geir westby    lúdbőr    csík    endiryah    rooney mara    jennifer aniston  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!