film [filmszemle] 2006. október 19. csütörtök 13:10
nincsen hozzászólás
szerző: imetaDögölj meg, John Tucker Hazai bemutató: 2006. október 19.
A Dögölj meg, John Tucker-el újabb tinifilm érkezik a hazai mozikba. A helyszín természetesen egy tengerentúli középiskola, ahol szurkolócsapatok és bálkirálynők bűvkörében telnek a viszontagságos tinédzser évek.
Főszereplőnk, Kate Spencer (Brittany Snow) örökös lúzerként kezd bele a bő kilencven perces tapasztalatszerzésbe, és próbál menőbb barátokra szert tenni, mint az uzsonnástáskája. Akaratán kívül belepottyan egy szerelmi sokszög kellős közepébe, melynek csúcsán az iskola szépfiúja, Tucker áll. Az amerikai olvasztótégely szép példázataként a suli minden jelentős „kasztjából” akad egy lány, aki magáénak hiszi a Legmenőbb Barátnő címét. A gond ott kezdődik, mikor a sors közös tornaterembe vezeti őket, és rájönnek, ezzel nincsenek egyedül. Rövid hajtépés és közelharc után bosszút esküsznek, és megindítják a heréljük ki Tuckert mozgalmat. Időközben azonban kiderül, hogy ez nem is megy olyan egyszerűen, mint gondolták, a végső csapásméréshez pedig szükségük van Katere.
Aki újdonságot vár a filmtől az alapsztori hallatán, csalódni fog. Az elmúlt években megjelent, hasonló kaliberű filmek minden lehetséges és lehetetlennek vélt végletét megmutatták már a témának. (szerelem, szex és szívatás) Érdekes, hogy éppen a tanulásról nem tett említést egyik mára „alapműnek” számító változat sem. Azt se mondhatjuk, hogy egy újabb generáció nőtt volna fel az Amerikai pite óta. Címével ellentétben a Dögölj meg, John Tucker nem vállal be annyit, mint sokat emlegetett elődje, sokkal visszafogottabb és nőiesebb vizeken evez. Pozitívuma, hogy helyenként vicces, de az agyonrágott fordulatok és az erősen tornaterem szagú leülések nem tesznek túl jót a filmnek. Mintha nyomokban feltűnne némi szatirikus hangvétel is, de mire az ember ráhangolódna, máris nyoma vész. Sajnálatos ez a bátortalanság, így az egész felemás próbálkozás marad, nem elég erőszakos ahhoz, hogy a korosztály karikatúrája legyen, vagy többet mondjon annál, aminek látszik. A végére minden kezdeményező kedv eltűnik a történetből és valóban nem lesz több egy súlytalan tinifimnél. A színészválasztás természetesen hozza a szokásos normákat, hosszú combú, hamvas bőrű tinilányokat csodálhatunk, köztük a tinicsalogató Ashantit. Oscar díjas alakításokat remélni sem kell egy ilyen könnyű kis vígjátéktól, talán csak Jesse Metcalfe emelkedik pár centivel társai fölé, a durcás ajakbiggyesztést kellő profizmussal begyakorolhatta a Született Feleségekben. Iskolai lógáshoz tökéletes választás a film, szépen elcsordogál a háttérben, de nehezen tudom elképzelni, hogy az érettségin túli korosztályok mit is tudnának vele kezdeni?