beszámoló [koncert]  2006. október 14. szombat   11:13

nincsen hozzászólás

  Talán nem a véletlen műve, hogy pont annyian voltak kíváncsiak az Enslavedre, amennyien kényelmesen elférnek egy tekintélyt parancsoló vikinghajón. Ugyanis a jelenlévők szemlátomást legalább annyira tisztában voltak a norvég csapat mibenlétével, mint annak idején a vikingek a hajózás rejtelmeivel. Ez sem meglepő, hiszen a banda ritka megbízhatósággal ontja magából a megbízhatóan zseniális lemezeit, szerencsére egyáltalán nem ritkán, hanem szinte évente. Így a kellemtelen meglepetéseket, mint olyanokat, még az utóbbi időben megszaporodó Enslaved koncertek kapcsán is kizárhatjuk, pláne ha még a turnépartner is ugyanaz a Vreid, mint legutóbb. Egyedül a helyszín nem egyezett a tavalyival, de jól is van ez így, hiszen milyen otrombán nézett volna ki egy vikinghajó legénysége egy indiánsátorban.
  
  A vitorlafeszítés előtt azonban egy némileg motorizáltabb (pontosabban motörizáltabb) csapat, a Vreid lépett a Kultiplex színpadára, extra munkát adva ezzel a turnémenedzsernek, aki kötelességének érezte a terembe terelni a kerthelységben ejtőzőket. Az uniformizált négyes pedig volt szíves a megjelenteket norvég létére olyan svédesen dallamos black metallal kiszolgálni, amely olyan volt, mintha Jon Nödtveidet Ace Of Spades kúrával szoktatták volna le a szólókról. De csak annyira, hogy az egyszeri koncertlátogató maga alatt érezze a lóerőket, amellett, hogy a jellegzetesen skandinávul ráspolyozott, és tökéletesen megdörrenő hangzás biztosítson némi atmoszférát a többek között a Raped By Light, Left To Hate, és Pitch Black dalokból álló műsornak. A Windir megidézése szinte érdektelenségbe is fulladt, az aktuális fjord n rollok tálalása sokkal étvágygerjesztőbb volt, előételnek így bőven meg is felelt a Vreid.
  
  Meg is jött hát evés közben az étvágy, amire szükség is volt a főétel, vagyis az Enslaved műsorára, akik legutóbbi két lemezük letisztult látványvilágát idézték meg mindenféle kiegészítő leplekkel a színpadon, és mindenkori lemezeik rúnákat és viking múltjukat fürkésző szellemiségét prezentálták a kivetítőn. Zeneileg is (bizonyos értelemben) múltat idéztek kezdésnek Grutléék, hiszen hiába idei dátumozású a Fusion Of Sense And Earth, ha egyszer olyan elsöprő black metal kirohanással veszi kezdetét, mint amelyhez hasonlót tíz éve írtak, és hiába folytatódik egy olyan kimért riffel, amilyet utoljára harminc éve írt a Black Sabbath. Minden szempontból tökéletes a rajt: a hangzás méltó a helyhez és a csapathoz, amely nem tesz semmit, csak zenél. Méghozzá úgy, hogy Arve Isdallal kapcsolatban csak azért nem töpreng el senki azon, hogy van-e Hellacopters színtű rock n roll projectje, mert ez ugyanolyan evidensnek látszik, mint Ivar Bjřrnson favágó mivolta, a teljes átéléssel károgó Grutle Kjellson viking felmenőiről már nem is beszélve. A fene nagy meggyőződésből egyedül Herbrand Larsen billentyűs hamis vokáljai riasztanak fel, de hát mi az a néhány másodperc a Path To Vanir menetelve sulykoló riffjei, vagy a Return To Yggdrasill jégvirágos harmóniái közepette? Na ugye.
  
  A hangulat pedig egyre emelkedettebb, köszönhetően a legutolsó két címadónak, a Ruunnak és az Isának, a The Voicesszal búcsút intenek a az Enslaved krónikában legújabbkorinak tekinthető, jobb híján progresszívnek nevezett érának. A For Lenge Siden, a Slaget I Kogen Bortenfor, és a Fenris képviseletében felidéztetik a korai, monumentális monoton (állítólag) black metal korszak, ahol a közönség nagy része még azon is meglepődik, hogy elfelejtett meglepődni azon, hogy mennyire passzolnak ebbe a poszt-prog atmoszférába ezek a jobb híján pogány hangulatúnak titulált darabok. A megbízhatóság átka, ugyebár.
  Hiába, az Enslaved nagyon tud valamit arról a nagybetűs valamiről. Addig örüljünk ennek, amíg ők ezt nem tudják, és nem hiszik el magukról. Remélem a minél előbb bekövetkező következő Enslaved koncert után is pontosan ezt érzem majd, vagyis nem szeretnék majd meglepődni.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: