hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. szeptember 23. szombat   15:41
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Ismét Magyarországon a Korpiklaani
2006. október 20, Pécs és 2006. október 22, Kultiplex

  A tavalyi év egyik legemelkedettebb hangulatú buliját a finn Korpiklaani adta decemberben, a Kék Yukban. A csujjogtatós folk-metalt játszó társulat a Finntroll mellett üde színfoltja a skandináv zenei életnek, a múlt évi koncert pedig a közönségen kívül olyannyira tetszett nekik is, hogy ezúttal két dátummal is kedveskednek nekünk. Október 20-án Pécsre érkezik a banda, és az Ifiházban lépnek fel a Rocktriatlon fesztivál során. Október 22-én pedig Budapesten, a Kultiplexben adják át a finn favágók életérzését. A fantasztikus hangulat akárcsak decemberben mindkét helyen garantált!
  
  A Korpiklaani a Shaman zenekarból jött létre, a zenekarvezető, és gitáros/énekes Jonne Jarvela úgy döntött, hogy sokkal metalosabbra veszi a figurát. A Napalm Records gondozásában megjelent 2003-as Spirit Of The Forrest máris egy remek debütalbum, amely bár kissé kiforratlan még, de már világosan jelzi az utat, amit a Korpiklaani sajátjának választott. A 2005-ös Voice Of Wilderness már elsöprő sikert aratott, főleg a kiváló bulihangulatot sugárzó számaival (elég csak a Cottages And Saunas, Journey Man, Beer Beer, és Hunting Song dalokra gondolni), és jóval metalosabb hangzásával. E turné keretében találkozhatott Magyarország is a zenekarral. A közelmúltban jött ki a Tales Along The Road, az újabb energiabomba, további zseniális nótákkal. Ahogy decemberben, ezúttal is a faltól falig pogó, táncolás, éneklés, mulatozás lesz a mérvadó.
  
  Az október 20-i pécsi koncerten, a Rocktriatlon fesztivál keretében az érdeklődők megtekinthetik még a Moby Dick, Kalapács, Sear Bliss, Junkies, Malediction, és a Defiant (CRO) koncetjét. 22-én a Kultiplexben viszont igazi folk-metal szakest lesz, hiszen a terület hazai kiválóságai, az Echo Of Dalriada és a Sacra Arcana kiséretében lép fel a Korpiklaani. A Rocktriatlonra 2500 Ft a napi jegyár, a Kultiplexes bulira 3500 Ft ellenében juthat be az érdeklődő. A koncertekre a stílus kedvelőinek a megjelenés több, mint ajánlott!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Korpiklaani

NegativeArt

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 poison of marvel    twitching tongues    poison of marvel    czutor zoltán    leander rising    brooklyn decker    transformers: dark of the moon    kitty in a casket    rock the boat    cavalera conspiracy    kool and the gang    killswitch engage    toxic waltz    before the dawn    papp lászló aréna    earth wind & fire experience    gaudi    dean white    till we drop    spelll    novembers doom    the world alive    control human delete    hot water music    frozen crown  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!