hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
magazin [könyv]  2006. szeptember 11. hétfő   10:57
nincsen hozzászólás

szerző: Sylvio
Sebők János – Jávorszky Béla Szilárd: A rock története 1
Glória Kiadó, 2005

  A hazai rockújságírás doyenje, kollégájával karöltve, gigantikus vállalkozásba fogott. Úgy gondolta, megírja a rock történelmét, méghozzá három sorozatban. Az első a nemzetközi színtér históriáját dolgozza föl három kötetben, a második a magyar rockról szól két, a harmadik pedig az Eurorockról, úgyszintén két kötetben.
  A vállalkozás nem előzmények nélküli. Számos műve mellett (gondoljunk csak a Deep Purple-ről szóló, nyolcvanas évek közepén megjelent könyvére) Sebők János már 1981-ben kiadott egy, az antikváriumokban máig fellelhető kötetet, a következő, némileg megtévesztő címmel: A Beatlestől az új hullámig A rock a hetvenes években. Azért megtévesztő a cím, mert a könyv, mely évről évre halad az időben, amellett, hogy az abban az évtizedben feltűnő diszkózenéről is átfogóan informálja az olvasót az 1974-ről szóló fejezetében (Húsz éves a rock) az évforduló kapcsán leás a gyökerekig. Sebők akkor egyébként az új hullám mellett a Motörhead és az Iron Maiden feltűnésével zárta művét.
  
  Mostani vállalkozásából elsőként, 2005-ben A rock története 1 jelent meg, lapjain az ötvenes és a hatvanas évek eseményeivel. A nyolcnavegyben megjelent kötettel ellentétben, mely kicsi volt, ez a több, mint ötszázötven oldalas, reprezentatív mű elsősorban otthoni, karosszékes, zenehallgatós tanulmányozásra alkalmas (vagy füllhallgatóval a fülben, a könyvtár mélyén fölötte görnyedve). Rengeteg fénykép és keretes írás (néha már sok is, a folyamatos olvasás rovására), évente slágerlisták, és a zenei, illetve háttérinformációnak a politikai események kronológiája gazdagítja a művet. A kötet elsősorban a rock háta mögé kukkant be: történelmi, szociális, kulturális hátterét tárgyalja, és nagy hangsúlyt fektet a gazdasági tényezők bemutatására is. Persze ettől még a zene marad az előtérben. Szinte lexikonként is használhatnánk. Tudományos embereknek maximum a lapalji hivatkozások hiányozhatnak. Az Amerikába behurcolt afrikai négerek és zenéjük, a blues indítja a művet, és a háromnapos woodstocki happening, és az abból kimaradt Rolling Stones altamonti koncertje, ha úgy tetszik, Meredith Hunter elmaradt pisztolylövése és a Hells Angels késszúrásai zárják. Ja, és tudtátok, hogy a Hey Joe-nak külön weboldala van?
  
  Ára: 5490 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Glória Kiadó

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 animid effect    vdiámpark    zack snyder    honnan tudod    romanticbiodark    shyamalan    szilvási gipsy folk band    soulfly    the dead lay waiting    bourne     ivan &the parazol    falcongate    frogshow    bartos erika    hst stúdió    sacra arcana    szerelem    easy a    joe satriani    bono    david guetta    we came as romans    halestorm    root    volumes  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!