hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. szeptember 11. hétfő   17:44
nincsen hozzászólás

szerző: Private Music Productions
Rebekka Bakken A Jövö Háza Központban
2006.október 5. csütörtök 20:00; Budapest – Jövő Háza Központ (II. Fény u. 20-22)

  Rebekka Bakken egy kis norvég faluban nőtt fel, majd színpadi tehetségét felismerve 1994-ben New York-ba költözött. Először majd sokkot kaptam, amikor senki sem hívott fel, hogy nagy sztárt faragjon belőlem - mondja nevetve. Jártam a várost, naponta ötször takarítottam ki a szobámat, míg el nem döntöttem, hogy tennem kell, ha jutni akarok végre valamire. Ez volt az a pont, amikor elkezdett dalokat írni. Írtam, mert örömet találtam benne. Nem azért, mert mindenáron el akartam volna másoknak játszani, hanem inkább saját magam és gondolataim megismerésére. Ettől kezdve megy minden a maga útján, a dalok megtalálnak engem és én eléneklem őket.
  
  Nyolc amerikai tanulóév után visszatért Európába és már első albumával berobbant az élvonalba. A The Art of How to Fall aranylemez lett, 2003-ban megkapta az áhított JazzAward-ot is. Következő CD-je (Is That You? - 2005) ismét egyöntetűen dicsérő kritikát kapott, kiderült, hogy a fiatal zeneszerző-énekes mennyire tág horizontot nyit az amerikai Közép-Nyugattól kezdve a varázslattal teli, spirituális skandináv tájakig. Karrierje rakéta gyorsasággal ível felfelé, azonban mindezért keményen megdolgozott. Gyermekkorában hegedűórákkal kezdte, majd zongorázni tanult. A döntő stílusbeli változás tini korában érte; norvég népdalok és egyházi énekek mellett helyi zenekarokkal kezdett funk-, soul- és rockzenét játszani. Attól kezdve semmi nem vonhatta el a figyelmét attól, hogy profi muzsikussá váljon, még az sem, hogy az egyetemen filozófiát és közgazdaságtant tanult.
  
  Rebekka Bakken intelligens és érzékien elragadó jelenség, karizmatikus személyisége rendkívül magas szintű szakmai tudással párosul. Kivételes szövegírói és zeneszerzői kvalitásait egyenesen Bob Dylan, Tom Waits és Joni Mitchell nagyságához szokták hasonlítani. Dalainak előadása elegáns és nemes, három oktávot átfogó hangja révén kedvére kalandozhat a pop, folk, jazz, blues és r&b műfajok között, minden hangnemből könnyedén visszatalál. Kitűnő adottságai mellett erőssége továbbá, hogy legképzettebb zenészbarátait gyűjti maga köré, akikkel az idén ismét felvett saját szerzeményeiből egy új lemezt. Az I Keep My Cool jórészt önéletrajzi ihletésű, zenéje ezúttal is tökéletes biztonsággal ível az északi balladáktól a nagyvárosi blueson és bővérű funkon át a legfinomabb jazz- és r&b zenékig, létrehozva a jellegzetes, szomorúan áradó hangzást a külvilág és saját érzelmei között. Everything Can Change című dala már a megjelenés előtt a Life Ball 2006, Európa legnagyob AIDS ellenes jótékonysági eseményének himnusza lett.
  
  Budapesti hangversenyének további érdekessége, hogy - a harminckét fellépésből álló európai turné nyitányaként- az I Keep My Cool koncert-verziójának világpremierje is.
  
  Tagok:
  Rebekka Bakken ének
  Staffan Astner - Gitár
  Jesper Nordenström Zongora
  Larry Danielsson Basszus
  Per Lindvall - Dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Private Music

Jövő Háza

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the agonist    little fockers    desultory    the puzzle    good knives    arcadia    brainstorm    george w. bush    warner bros.    honnan tudod    casey affleck    mothica    enochian theory    city of echoes    laurence fishburne    igazából apa    alex somers    szilvási gipsy folk band    while heaven wept    Ø    kristen stewart    killchain    animals    utolsó rapszódia    black sabbath  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!