hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. augusztus 24. csütörtök   13:33
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Billy Idol
2006. július 13. Petőfi Csarnok

  Sokaknak szemmel-láthatóan Billy Idol maga a nagybetűs Rock. Mivel az állítás logikai és esztétikai alapja is nyilvánvalóan sántít, el lehet képzelni, hogy a naplementével ellátott koncerten milyen mértékű volt az unszimpatikusság. Akkora, hogy nem is lesz itt egy cizellált jelzőkkel ellátott hosszú bejegyzés a videó-klipek hatalmáról, meg erről a teltháznyi emberről, akiknek ez a koncert feltehetőleg egyben majális is volt, meg hosszúhétvége is.
  
  Méghozzá olyan, amely időben, vagyis meglepően korán kezdetét vette, pontban nyolc órakor, elő-zenekarmentesen, és valljuk be kissé talán fagyosan is, mert hát szemmel láthatólan nem sok (meglehetősen sokat) fizetőnézőt hat meg a tény, hogy Példakép Vilmosnak új lemeze is van, még kevesebbeket, hogy ennek Devils Playground a címe, és hogy elhangzik róla a gondosan előmatricázott sláger, a Scream is. A kezdeti udvarias rajongás inkább szól a frontpoppunk nemcsak korához képest jól karbantartott felsőtestének, a jellegzetes, horogra akadt compót idéző szájtartásának, a le- és fel-kerülő ruhadaraboknak, és a zenészek gyakran teljesen fölösleges villantásainak. Az igazi, hiteles rajongás a minden előzetes bejelentés nélkül előkapott White Weddingnél üti fel a fejét és hallatja a hangját. Joggal.
  
  Ez persze (el) is volt várható hősünktől, akiről kiderült, hogy ő tulajdonképpen egy két-lábon járó, érző szívű jukebox, aki/amely nem csak saját matricás slágereit tartalmazza. Biztos, ami biztos alapon azért főképp ezek vannak túlsúlyban, így jön is az Eyes Without A Face, a Dancing With Myself, a kisebb és zsengébb Stefan Zweig novellának is beillő konferansszal felvezetett Sweet Sixteen, a Scooter dicsőségét is hirdető, már-már személyi kultuszt kiváltó Rebel Yell, a könnyed, és az esti plázs-hangulatot teljessé tevő Hot In The City. Ezekhez még jönnek a feldolgozások, a Summertime című össznépi lazulós Mungo Jerrytől, a Jump című össznépi feszülős (a) Van Halentől, és a 3rd stone from the Sun lebegésével megreptetett, és korábban már feldolgozott L.A. Woman a Doorstól.
  
  Eddig is volna rendben a dolog, és hibátlan a koncert még azzal együtt is, hogy nem hangzott el sem a Shock To The System, sem a Cradle Of Love. Csak itt jött a képbe az, hogy a (feltehetőleg) alkalmi formáció úgy gondolta, hogy biza megdolgozik a pénzéért, és három órán keresztül csűrik csavarják ezt a rock and rollnak hívott popzenét, ami nem jó ötlet. Gondolok itt a mára Mick Marsnál is Mick Marsszabbá vált Steve Stevensre és az ő impozáns, bámulatos, latinos, Led Zeppelin cafatokat is tartalmazó, de botrányosan hosszú szólóira. (A háttérben Axl Rose lelkesen bólogat, menedzserei pedig Steve Stevens menedzsereivel tárgyalnak.) A laza motorost alakító bőgős is kikezelhette volna kényszeres tappingmániáját a turné indulása előtt, és akkor lehet, hogy nemcsak hívnák rock and rollnak ezt a popzenét. Derek Sherinian szinte csak látványban volt jelen, szokásával ellentétben zenei korlátok helyett csak a billentyűket döntögette. A dobos viszont legalább látványos volt a pergőre csapott, és ezáltal számtalanszor megtriplaszaltóztatott ütőivel.
  
  Vagyis nem volt ez rossz koncert, csak pont az volt a baja, hogy koncert volt, pedig lehetett volna show is. Tudjuk azt mi mindannyian, hogy tudnak ezek az emberek zenélni, azt is, hogy szeretnek, de túlzásba ne pont Billy Idol koncertjén vigyék, mert akkor túlzásba viszik Billy Idolt. És koncertjét.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Billy Idol

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 imperial never say die    khold    pendulum    kissin´ dynamite    grindrise    eye beyond sight    tűzzománc    stormhammer    the dead daisies    dalriada    jon favreau    tony iommy    george w. bush    leonardo dicaprio    devildriver    zombie girlfriend    gm49    all shall perish    bérczesi róbert    steve-o    moulin rose    the adjustment bureau    dark angel    adrien brody    roots of death  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!