beszámoló [fesztivál]  2006. augusztus 13. vasárnap   16:52

nincsen hozzászólás

  Úgy látszik, a Metalcamp érzéshez hozzátartozik, hogy minden áldott este a friccekkel kell megküzdeni. Ezúttal egy pocsolyarészeg sváb zuhant rá éjszaka a sátramra, azt hittem össze is dőlt, vagy összetört. A sátor. Így hát nem voltam boldog. Nagyon nem. Aki ismer, az meg ráadásul tudja, hogy ha felvernek az álmomból, akkor pláne egy pöttyet morcos szoktam lenni. Így hát a fricc elég konkrétan el lett küldve a kénköves francba.
  Egyébként a közvetlen sátorszomszédainkkal nem voltak gondok, mellettünk éppen törökök táboroztak, ott lengett sátruk előtt a nagy félholdas zászló. Felvetettem, hogy éjszaka esetleg átkommandózhatnánk levágni a helyéről, esetleg a török fél kezével együtt, de persze nem kell mindent komolyan venni.
  A fürdőzés/leégés ma is megvolt, aztán elkezdtünk visszaszállingózni a koncertekre. A Mystic Prophecy-t csak távolról hallgattuk, ők power metalt játszanak, ráadásul egész jól, erőteljes szintimunkával kísérve.
  (M.)
  
  A svájci Cataract metalcore-t játszik, amolyan igazi bunkó, súlytó riffekkel felszerelt agyszaggató, kissé primitív zenét. Igaz, hogy nem egyéni, amit csinálnak, az is igaz, hogy sok a Slayerhez nagyon hasonló riff náluk, de igazi beleéléssel és őszinteséggel zenélnek. Lemezen kissé egysíkú ez a fajta zene, de itt élőben lezúzta az arcomat! Már nem először látom a Cataractot, de mindig nagyon jó koncerteket adnak, amihez általában nagyon jó hangzás is társul. Most sem alakult ez másként, jót headbangeltem a zsigerből eljátszott, erőtől duzzadó szerzeményekre.
  
  A holland Gorefest-et régóta meg szerettem volna nézni, és a Metalcamp-en meg is adatott a lehetőség, hogy lássam őket. Ebben a két koncert közötti szünetben szakadó záporeső sem tudott megakadályozni, ami szerencsére a buli idejére szemerkélő esővé szelídült. A középtempós death metalt játszó legendás alakulat egy 6 éves szünetet követően 2004-ben állt újra össze, és 2005-ben ki is adták a remekül sikerült visszatérő lemezüket, La Muerte címmel. A holland kvartett egy rendkívül jó fellépést adott a Metalcamp-en. A régi klasszikusokból és az új dalokból álló program hibátlan összeállítása mellett a hangzás is gyilkos volt. Egymás után kerültek terítékre az olyan kiváló régi számok, mint a The Glorious Dead, a Get-A-Life, a Mental Misery, az Erase, és emellett az új lemez számai is jól beleillettek a koncertbe. Jan-Chris de Koeijer ugyanúgy bömbölt, mint a lemezeken, és Boudewijn Vincent Bonebakker gitáros súlyos groove-jai szintén tökéletesen szólaltak meg, aki emellett pompás szólókat is játszott. Edward R. Warby dobos is remek teljesítményt nyújtott, tanítanivaló játékot mutatott be. A hollandok szerintem a Metalcamp egyik legjobb koncertjét adták, bármikor szívesen megnézném őket újra!
  (B.)
  
  A Kataklysm engem személy szerint eléggé meglepett. A csapatot mindig is death metal-ként bekategorizálva tartottam számon, a műfaj iránti relative érzéketlenségemből kifolyólag nem is nagyon kísértem figyelemmel a tevékenységüket. Ez a mostani koncert azonban jelentős arculcsapásként ért, ugyanis a Kataklysm a jelek szerint már váltott a pőre death metal stílusból, és a zene már inkább a thrash-hez, illetve ama bizonyos skandináv jellegű melodikus death stílushoz áll közelebb. Igaz, ezen véleményemben közrejátszott az is, hogy a kanadaiak a stílusváltás utáni albumaikat és dalaikat erőltették a koncerten. Mindezekből következően nagyon rákattantam a Kataklysm muzsikájára, a koncert is állat volt, szükség is volt utána egy kis pihenőre a nagy headbang után.
  (M.)
  
  Nos, a Kataklysm zenekart én már régebbről ismerem, és nagyon sokat változott az általuk játszott zene az évek során. A kezdeti „agyahagyott” death-grind lemezek után sokat finomítottak a stílusukon. A gyorsaság a mai napig megmaradt, de más téren változtattak. Dallamos gitártémákat és egyszerűbb dalszerkezeteket használnak, ami könnyebben befogadhatóvá teszi a zenéjüket. Ez nem is lenne baj, csak szerintem az új lemez kicsit jellegtelenre sikerült és az ezt megelőző Serenity In Fire-el sem voltam már megelégedve. A mostani koncerten pedig csak a legutolsó 3 lemezről játszottak az Epic-es Manipulator Of Souls kivételével, ami kisebbfajta csalódottságot váltott ki belőlem. Bár úgy vettem észre, hogy ez másnak nem nagyon szúrt szemet. Természetesen ettől függetlenül egy nagyon király koncertet adtak! A Shadows And Dust lemez Where The Enemy Sleeps, Illuminati és Face The Face Of War című számai pedig a koncert különösen kellemes perceit adták.
  (B.)
  
  Az Edguy nem ritka vendég a környékünkön, így nem ők voltak számomra a nap fő vonzerei. Pedig az őrült német bagázsról tudni illik, hogy kő kövön nem marad a koncertjeiken, nem csak a zúzós számoknak, hanem az agyhalott poénkodásoknak is köszönhetően. Tobias Sammet-ék semmit sem bíztak a véletlenre, a Vain Glory Opera, Hellfire Club és az új Rocket Ride lemezek legjobb dalaiból válogattak, de persze további alkotások is terítékre kerültek. Poénkodásból sem volt hiány a hajától jórészt megszabadult Tobias részéről, a sok morcos death metal után némi felüdülés volt az Edguy koncertje.
  (M.)

  A nap fő attrakciója számomra a Kreator fellépése volt, és hálát adhatunk a sorsnak, hogy a Satyricon kiesése miatt őket szervezték le. Ugyanis a Kreator minden további nélkül az egész Metalcamp legjobb buliját adta! Pont. Természetesen a 2005-ös Enemy Of God lemez főbb tételeivel nyitottak (amely nálam az adott év talán legjobb alkotása), szép sorban Enemy Of God, Impossible Brutality, Voices Of The Dead, és Suicide Terrorist. A továbbiakban azonban főként a 80-as évek óriási klasszikusai és irdatlan nagy koncertnótái kerültek elő, mint az Extreme Aggressions, People Of The Lie, Terrible Certainty, Flag Of Hate, Betrayer, Tormentor, az újabb termésekből a Phobia és természetesen a Violent Revolution (a The Patriarch introval) került lejátszásra. Maga a buli és a hangulat elmondhatatlan volt, Mille Petrozza-ék ennyi év után már tökéletesen tudják, hogy pörgessék fel a közönséget és szítsák fel a hangulatot egy pillanat alatt. A publikum pedig hihetetlenül lelkes volt, végig ment a zúzás, villázás, ordítás. Mille is emelte a kalapját Szlovénia előtt. 2005 elején a Petőfi Csarnokban is óriási koncertet adott a német banda, de ott valami miatt fáradtabbnak, inaktívabbnak tűnt a közönség. Ez a fellépés megmutatta mire képes a Kreator, egy fanatikus nézősereg támogatásával.
  
  Látni lehetett, hogy a színpadon is nagyon élvezik a bulit, Mille és Christian őrült módon zúztak, tenyerükből etették a közönséget. Ventort nem szokták a legjobb dobosok élvonalába emelni, pedig fantasztikus zenész, csak meg kell hallgatni, hogy miket üt/trappol az általa feldobolt lemezeken. Ez a koncert is bizonyította, hogy Ventor egyike a legjobbaknak. Sami pedig fura mód megtáltosodott, az általában sóbálványként pengető gitáros ezúttal nekiveselkedett némi headbang-nek is. Mondjuk nem is csoda, ha ez a remek hangulat rá is átragadt. A fényeffektek és a Violent Revolution-t bevezető füstfelhő is ütöttek, fantasztikus élmény volt ez a koncert! Azonban a World Anarchy és a Riot Of Violence hiányáért mindenképpen jár a fekete pont!
  Ismételnem kell magam: a Kreator minden további nélkül az egész Metalcamp legjobb buliját adta! Pont.
  
  A fesztivál utolsó fellépője, az Opeth már csak afféle levezetés lehetett a Kreator után, de Mikael Akerfeldt-ék sem arról híresek, hogy unalmas, felejtős bulikat vezetnének elő. Nekem ez volt az első Opeth koncertem, és kíváncsi voltam, mire képes ez a mindenki által az egekig magasztalt banda. Nos, a véleményem meglehetősen kétarcúra sikeredett
  A program természetesen nem tudta megidézni az összes lemezt, hiszen az Opeth-et meglehetősen hosszú dalok jellemzik, de a zenekar életének fontosabb momentumai, és persze a legfrissebb Ghost Reveries lemez több száma is bemutatásra került. Tényleg nem hétköznapi zene az Opeth, elég különleges, atmoszférikus, erős progresszív töltettel bíró dalok ezek. Ha ez a hallgató jól odafigyel, az elnyújtott számok és a néha monotonnak tűnő témák (amelyek valójában mégsem azok!) mögött is észreveszi az érdekességeket.
  
  A csapat nagyon érzi egymást, a szintis srác végig teljes extázisban headbang-elt. Mikael Akerfeldt hírhedt a teljesen agyament poénkodásokkal tűzdelt, végtelenségbe nyúló konferálásokról, ezt most is megcsillogtatta. Azonban volt pár olyan beszólása, amelyeket nyilvánvalóan poénnak szánt, azonban elég rossz fényt vetettek saját magára. Például az olyan jellegű szöveg, hogy „aki nem ismeri ezt a számot, get the fuck out of here” (ennek fordítását az Olvasóra bízzuk...), elég visszataszítóan veszi ki magát azért akárhogy is nézzük, annyira még nem ismert banda az Opeth, mint mondjuk a Metallica, hogy mindenki ismeri a nevüket a Föld kerekén. Ráadásul a fesztiválon résztvevőknek talán a 20%-a jött kifejezetten miattuk, és talán a 70%-a hallott már egyáltalán róluk. Meg amikor a közönség egy számot skandált, Akerfeldt kijelentette, hogy itt ő a főnök, és azt fogják játszani, amit ő akar. Szóval kiváló és nagyon egyedi zenét játszik az Opeth, de az arcból vissza kéne venni, és le kellene szállni újra a földre, mert ez a hozzáállás (még ha csak poén is!) eléggé visszataszító!
  (M.)
  
  A svéd Opeth fellépése zárta az idei Metalcamp-et. Nagyon egyéni zenét játszanak, ami mélyreható és csodálatos, de ezen az estén nem sikerült olyan jó koncertet adniuk. Talán a kissé fáradt közönség, talán egyéb körülmények miatt alakult így, de ennél a koncertnél szerintem a pesti fellépések sokkal jobbak voltak. A számokkal és a hangzással nem volt baj, bár a régebbi lemezekről nem játszottak. A hangulat nem igazán jött át, és Akerfeldt mester fanyar humorú megjegyzései néha tényleg túllőttek a célon, bár ez nem volt szándékos a részéről. Ilyen a stílusa és kész, csak kevesebbet kéne beszélnie a számok közben. Egyébként szerintem egy klubkoncerten jön át igazán az Opeth zenéjének varázsa, de ettől függetlenül ez is egy élvezhető, jó fellépés volt.
  (B.)
  
  Persze túl egyszerű lett volna, ha az utolsó éjszakán végre ki tudjuk aludni a három nap fáradalmait Hajnalban valahol a közelben a friccek Scootert (!) vagy valami hasonlót bömböltettek, és ordibáltak hozzá részegen. Ha mondjuk Slayer vagy Sodom üvölt éjszaka, az még tulajdonképpen elfogadható, de egy Metalcamp-en Scootert nyomni több, mint bicskanyitogató (én már szerveztem is a rohamosztagot, hogy lerúgjuk őket!)
  
  Összegezve a tapasztalatokat, nagyon megérte kijönni Szlovéniába, a Metalcamp-re. A szervezés sajnos hagyott kívánnivalókat maga után, de mikor már egyenesbe jöttünk, onnantól már semmi gond nem volt. A délutáni koncertek a tűző napfény és hőség miatt kevésbé tudtak érvényesülni, de persze ettől még élvezetesek voltak. Este 8 fél 9 körül már elkezdett besötétedni, innentől már elképesztően jó fényjátékokat láthatott a nagyérdemű. A hangosítás szintúgy dicséretet érdemel, legtöbb koncerten az elején még voltak problémák, de aztán rövid időn belül helyre tették a dolgokat, és onnantól kiváló megszólalást adtak a bandáknak. A Talent Forum Stage egy kicsit elsikkadt a fő színpad mellett, de úgy vettem észre, hogy egy masszív 20-30 fő látogatottsága azért mindig volt. Sok nevet nem ismertünk onnan, talán csak a Scar Symmetry és a Maroon neve csengett ismerősen. Mondjuk pont elcsíptem ott egy Trashcanned nevű thrash metal bandát, amelyben az egyik gitáros csaj volt. Nagyon frankó kis muzsikát csiholtak, érdemes utánukjárni.
  Ha valaki az elkövetkezendőkben a szlovéniai Metalcamp-et választja, én erősen ajánlom az autós megoldást, érdemes kicsit körülnézni ezen a csodálatos környéken. De részünkről így is egy remek három nap volt, reméljük jövőre is olyan program áll majd össze, ami miatt érdemes lesz ismét kilátogatni Tolminba.
  (M.)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: