beszámoló [koncert] 2006. augusztus 4. péntek 17:16
nincsen hozzászólás
szerző: TompiIgnite, With Honor, Convict 2006. július 4. A38
Kezdhetünk hozzászokni ahhoz az amúgy téves gondolathoz, hogy az Ignite közönségének egy része Novarának nézi az A38 hajót, ha kedvenc zenekara koncertezik ott. Az új lemez tehetett volna róla, hogy ez ne így legyen, és a tavalyi Szigethez képest javult is valamit a helyzet, de azért akadtak most is olyanok, akik népdalestre érkeztek.
Egyetlenegy dologban valószínűleg hasonlítottunk egymásra, az előzenekarokra valószínűleg ők is ugyanolyan hülyén néztek, mint én. És ők is ugyanúgy összemossák őket emlékeikben, mint most én. A With Honor és a Convict ugyanis egyaránt azoknak szólt, akik Aurórának nézték az A38-at, meg akik életük első hardcore koncertjén a tizedik hardcore-pólójukat vették. Haszontalan mellékinformációként még megjegyezném, hogy az egyikben az énekes hamisan danászott, a másikban meg úgy nézett ki, mint Viva Kristóf. Elég ennyi? Sok is.
Az Ignite diszken és koncerten is kompakt, tudták ők pontosan, hogy belőlük mennyi a nem sok. A MÁV-szignál helyett a hajókürtöt sajnos nem szólaltatták meg intróként, volt viszont egy Csókolom, Magyarország!, rögtön az Our Darkest Days és a Bleeding között. Impozáns kezdés, még ha nem is egészen úgy folytatódott, ahogy a lemezen, köszönhetően Téglás Zoli megviselt hangszálainak. A koncert folyamán persze ezek a hangszál-gondok majdnem teljesen felszámolódtak, de azért önmagához képest nem volt ez a produkció tökéletes. Annyi baj legyen, itt legalább volt mihez képest rosszabbnak lenni, arról meg nem is beszélve, hogy a hangzás legalább delejesen robosztus volt, pedig itt a mihez képest egész mást jelent. (Azt meg már csak zárójelben jegyzem meg, hogy eddigi leggyengébb magyar színpadon nyújtott énekteljesítményét Zoli az eddigi legjobb magyar színpadon produkált konferanszaival is ellensúlyozta.)
Nótákat tekintve mindez kábé így nézett ki: szólt a Superbuttnak a Who Sold Out Now?, Johnny Cashnek a My Judgement Day, vagánykodó piásoknak a Let It Burn, veteránoknak a Veteran, még veteránabbaknak a Call on My Brothers, kommunistáknak a Poverty for All, a Röpülj, páva! mozgalomnak meg az A Csitári hegyek alatt. A közönség egyik fele csak ez utóbbinak a szövegét énekelte (egy versszak kivételével), a másik fele meg csak ennek a szövegét nem énekelte (egy versszak kivételével). Viszont mindenki jól érezte magát, akár így, akár úgy, szóval ez egy jó koncert volt. Így, a kórisme felállítása után, még mielőtt szignálnám a zárójelentést, az utolsó sorban azért megjegyezném: a színpadmászó-teljesítmény ezúttal még siralmasabb volt, mint a többi BPHC koncerten. Sebaj, rockandroll.