hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
interjú [külföldi hangok]  2006. augusztus 2. szerda   10:50
nincsen hozzászólás

szerző: András és Tompi
„Ne zavarjátok gitársávjaimat” - Interjú Denis Belangerrel, a Voivod énekesével


  Sci-fi témájú szövegekkel súlyosbított, lemezről lemezre megújuló metalzenéje révén a kanadai Voivod több mint két évtizede, azaz megalakulása óta nem mindennapi zenekarnak számít. A banda néhány napja megjelent tizennegyedik lemeze azonban sajnos nemcsak ezért nem mindennapi album, hanem amiatt is, ahogy elkészült. Az együttes dalszerzője és gitárosa, Denis Piggy DAmour tavaly augusztusban rákbetegség következtében elhunyt, de a halála előtt titokban még felgitározta a teljes albumot, és néhány órával azelőtt, hogy kómába esett volna, elárulta társainak, hogy a laptopján hol találhatók a felvételek. A csapat tagjai Piggy halála után stúdióba vonultak, és befejezték a szóban forgó Katorz lemezt. Az albumról, Piggyről, és a banda jövőjéről Denis Snake Belangert, a csapat énekesét kérdeztük.
  
  Az új albumotok kapcsán szeretnénk pár évet visszamenni az időben. Zeneileg a Katorz a 2003-as Voivod-lemez egyenes folytatásának tűnik de minek volt a folytatása az az album?

  
  Az az album leginkább egy újrakezdés volt, a Voivod újraformálása Jasonnel (Jason Newsted egykori Metallica-bőgőssel, aki 2002-ben csatlakozott a Voivodhoz a szerk.) és velem. A Negatron és a Phobos albumok után (melyek az 1994-ben kilépett Snake nélkül, Eric Forrest énekes-basszusgitárossal készültek a szerk.) újra beléptem a zenekarba, és csatlakozott hozzánk Jason is. Ugyanaz a banda volt ez tulajdonképpen, de közben egy másik is, egy erős új csapat. Egy új fázis kezdődött akkor a banda történetében.
  
  Szövegileg ellenben egyik Voivod-album folytatásaként sem fogható fel a Katorz, ezúttal ugyanis a sci-fi témák helyett kimondottan földhözragadt, politizáló szövegek születtek
  
  Tényleg más ez most egy kicsit, de azért én mégis azt mondanám, hogy ez tipikus Voivod. Mondjuk, hogy igazi Voivod-keverék, vagy Voivod-szósz. (nevet) Valóban célunk volt elvinni egy új irányba a szövegeket, és klassz dolog is volt megtenni ezt. Élveztük, hogy meglepetést okozunk, és azt hiszem, hogy az emberek pont ezért is szeretik a Voivodot azért, mert amit csinálunk, az mindig eltér attól, amit korábban csináltunk. Szeretünk mindig új dolgokat kipróbálni, és igyekszünk mindig innovatívak lenni. Ezúttal sokkal egyenesebben, direktebben akartunk fogalmazni, kevésbé elvontan, ezért nem bújtattuk sci-fi köntösbe a gondolatainkat. Tulajdonképpen a sci-fi sem más, mint a valóságra adott reflexió, de én úgy látom, hogy most vészhelyzet van, a világ egyenes úton van a pokol felé, úgyhogy bár szép dolog nagy szavakat használni, és költői leírást adni a dolgokról, most inkább szerettem volna beleüvölteni az emberek arcába, hogy ébresztő, nagy a baj.
  
  Egyértelműen sikerült is így tenned, elég csak meghallgatni mondjuk a Mr. Clean című dalt. Ezt a nevet és figurát az Apokalipszis most című filmből vetted, vagy a tisztítószer adta az ötletet?
  
  (Nevet) Igazából egyik sem. Mr. Clean szerintem tökéletesen megtestesíti a mai társadalmunkat. Manapság mindennek divatosnak, szabályosnak, ha úgy tetszik, tisztának kell látszania, a kívülállóknak nincs valami sok esélyük ebben a világban. Minden azon alapszik, hogy az emberek hogy néznek ki, és ha éppen nem úgy, ahogy azt a tömeg megkívánja, akkor megpróbálják a saját képükre formálni. Olyanra, mint amilyen Mr. Clean.
  
  Ugyanebben a dalban szót ejtesz egy őrült énekesről is, akinek nem jut eszedbe a neve. Ki ő?
  
  Ó, hát az én vagyok. Az énekes, akit kidobtak a bárból. (Nevet.)

  Mikor születtek ezek a szövegek, Piggy halála előtt, vagy már utána?
  
  Jóval előtte. Már 2003-ban, az Ozzfest után elkezdtünk jammelni az albumhoz, azóta folyamatosan alakultak a dalok, és én is építgettem a szövegeket, úgyhogy mikor elkezdődött az a rémálom Piggy betegségével, már majdnem kész volt minden. Ezért nincsen direkt utalás a szövegekben Piggy-re, utólag nem akartam a szörnyű események miatt valamiféle szomorú felütést adni a szövegeknek.
  
  Ezek szerint már korábban is jól ismertétek a témákat, amiket Piggy írt az albumhoz, nemcsak akkor találkoztatok velük, amikor megtaláltátok őket a laptopjában?
  
  Igen, teljesen képben voltunk. Tulajdonképpen már ott tartottunk, hogy producert keresünk és lefoglalunk egy stúdiót a felvételekhez, amikor kiderült, hogy Piggy beteg. Akkor mindent félretettünk aztán Piggy meghalt, és hirtelen zavaros lett minden. Szörnyű volt.
  
  Mondott Piggy nektek valamit a halála előtt arról, hogy hogyan képzeli el a dalokat, hagyott hátra utasításokat a felvételekhez?
  
  Az egyetlen dolog, amit mondott, az volt, hogy Ne cseszekedjetek a gitársávjaimmal. (nevet) Így hát aztán hozzá sem nyúltunk semmihez, csak átvittük az erősítőjén azt, amit feljátszott, hogy jobban szóljon. Szóval amit a lemezen hallotok, azt mind Piggy játszotta, nem volt szabdalás, szerkesztés, az elejétől a végéig ő nyomja. Minden elismerés neki jár ezért a lemezért. Valószínűleg már előre érzete, tudta, hogy történni fog valami, és megvolt hozzá az ereje és tudása, hogy elkészítsen nekünk előre mindent, még a szólókat is, az apró díszítéseket, csinosításokat. Meg is döbbentünk, amikor meghallottuk a felvételeket, mert nagyon jól szóltak annak ellenére, hogy nem profi stúdióban lettek rögzítve. Csodálatos munkát végzett!
  
  Egy ideje már köztudott, hogy nem csak egylemeznyi témát játszott fel Piggy a halála előtt, úgyhogy lesznek még további Voivod-albumok is. Igazi dalok vannak a tarsolyotokban, vagy ezek már riffek, szólók, kis csinosítások, amiket ti fogtok összegyúrni?
  
  Huszonhárom dal született az elmúlt három évben a Katorz sessionök során, amik közül most tizet adtunk ki tizenhárom tehát még nem jelent meg. Ezek ugyanúgy készen vannak, mint az a tíz, ami a Katorzra került, úgyhogy 2007-ben stúdióba megyünk, és befejezzük ezeket is. Vannak azonban még ezeken felül is témák, szólók, amiket Piggy rögzített. Rengeteg az anyag, áttekinteni is nehéz, de át fogjuk nézni mindet. Ezekhez Piggy rögzített basszust és dobgéppel ütemeket, néhol énekel is nehéz még ezekről bármit is mondanom. De az a tizenhárom dal, amit jövőre fejezünk be, hasonló hangulatú, mint a Katorzon szereplők, hiszen egyszerre is születtek azokkal, ugyanúgy is rögzítette hozzájuk Piggy a gitársávokat .
  
  Hány albumra számíthatunk összesen?
  
  Nem tudom, nem nagyon tervezünk még ilyen hosszú távra, egyelőre szinte csak napról-napra látjuk magunk előtt a jövőt. Még csak felépülőben vagyunk a tragédia után, szörnyű szembenézni a történtekkel. Ha felébredek reggel, még mindig nem tudom elhinni, hogy elment, annyira komoly része volt az életemnek és ennek az egésznek. Pillanatnyilag az új anyag promotálásra koncentrálunk, aztán 2007-ben majd újra összejövünk a stúdióban. Azutánra talán már sikerül majd feldolgozni az eseményeket, és akkor elkezdhetünk a jövőről gondolkodni, arról, hogy dolgozzunk-e valaki mással, de ez egyelőre még mind függőben van. Ha találunk is valakit, aki Piggy helyett fog gitározni, csak Piggy zenéjét akarjuk játszani. Ha Piggy zenéjét játsszuk, akkor hívhatjuk magunkat Voivodnak, máskülönben viszont értelmetlen volna. Rengeteg felhasználatlan anyagunk van még, a jövő bizonytalan, de van fény az alagút végén, szóval majd meglátjuk.
  
  Mi a helyzet a koncertezéssel? Tervezitek, hogy felléptek élőben?
  
  Igen, ha jól mennek a dolgok, lehet róla szó. Pillanatnyilag azonban csak egyetlen fellépésről van szó, egy Piggy-tribute koncertről, amit vendéggitárosokkal közösen adunk majd valamikor novemberben Montrealban.
  
  Azon nem gondolkodtok, hogy csak egyetlen alkalomra áthozzátok Európába is ezt a Piggy-tribute koncertet, hogy az itteni rajongók is láthassák?
  
  Ha túléljük ezt, akkor már lehet szó másról is. Tudjuk, hogy rengeteg olyan ország van, ahol még nem is jártunk, pedig az ottani rajongók mindent megadnának érte, hogy lássák a Voivodot. Szeretnénk is eljutni mindenhova, de a mostani körülmények között még képtelenek vagyunk ezzel foglalkozni. Előbb meg kell tanulnunk elfogadni, hogy egy srác mostantól hiányzik a csapatból.

  Tavaly elindult egy háromrészes DVD-sorozat, ami a Voivod történetét dolgozza fel, mostanában azonban már egy negyedik DVD tervéről is hallani. Pontosan mik is a kilátások ezügyben?
  
  Tavaly megjelent a DVOD-1, ami a banda kezdeteitől egészen addig dolgozta fel a sztorit, amíg Blacky (Jean-Yves Theriault, a Voivod első bőgőse - a szerk.) velünk volt. Ezután jön majd a DVOD-2, ami az Eric Forrest-érát dolgozza fel, majd jön a harmadik a Jason-korszakról. Az anyagokat folyamatosan gyűjtjük, időről-időre meg is kérjük az embereket, hogy ha van valami felvételük, akkor küldjék el nekünk, mert lehet, hogy fel tudjuk használni. 2007-ben pedig valóban kiadunk ezen a sorozaton kívül még egy dokumentumfilmet, ez Piggy életéről és a Katorz készítéséről szól majd. Ezek tehát a terveink DVD-fronton.
  
  A legközelebbi DVD-tek tehát a DVOD-2 lesz. Ez még idén kijön? És mi igaz abból, hogy rajta lesz az Eric Forresttel készült 2001-es kiadatlan Voivod-album demója?
  
  A DVOD-2 a tervek szerint még az idei év végén megjelenik. Ez a DVD azt a korszakot dolgozza majd fel, amikor én nem voltam a banda tagja, úgyhogy én nem nagyon vettem részt az összeállításában, és nem is tudok sokat mondani róla, de az biztos, hogy a demó rajta lesz.
  
  Egyébként mi a véleményed az Eric Forrest-korszakos Voivodról, a Negatronról és a Phobos-ról?
  
  Nagyon jó albumoknak tartom őket. Az is egy másfajta Voivod volt, nagyon súlyos, de egyértelműen voivodos.
  
  El is énekelnéd azok közül a dalok közül valamelyiket élőben?
  
  Igen, szívesen énekelnék valamit azokról az albumokról. Amikor újra beszálltam a zenekarba, nem nagyon volt ilyesmire lehetőségünk. Én ugyan mondtam a többieknek, hogy játsszunk valamit azokról a lemezekről, de ők akkoriban inkább az új nótákat akarták nyomatni. Szóval én egyáltalán nem lennék ellenére a dolognak, mert tényleg nagyon tetszenek azok a dalok.
  
  Amíg nem voltál a Voivod tagja, beindítottál egy másik csapatot, a punkos hangzású Union Made-et. Azzal a zenekarral most mi a helyzet?
  
  Most azt mondom, hogy annak a bandának vége, bár remek időket töltöttünk együtt. Azt a zenekart leginkább azért csináltam, hogy elfoglaljam magam, hogy formában maradjak, meg persze a buli kedvéért, szóval annyira nem vettem komolyan, körülbelül arról szólt, hogy nyomuljunk le egy klubba, játsszunk, aztán partizzunk. (nevet) De a többiekkel még mindig tartjuk a kapcsolatot, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy csinálunk még valamit együtt, akár stúdióanyagot is.
  
  Elég sokszor szóba kerültek már a beszélgetésünk folyamán a filmek. Elmondanád, hogy melyik film zenéjét írnád meg a Voivoddal?
  
  Nehéz kérdés ez, mert rengeteg ilyen van. Van azonban egy sci-fi klasszikus, a The Thing, amelyik valamikor a hatvanas években készült, de a nyolcvanas években újraforgatták. Annak nagyon szívesen megírnánk újra a zenéjét, már csak azért is, mert igen aktuális lett a témája. Köszönhetően annak, ahogyan a földdel bánunk, ma már tényleg olvad a sarkvidékeken a jég, és ki tudja, lehet, hogy tényleg felszállhat alóla egy űrhajó. Ez a téma a földönkívüliekkel persze mindig is érdekelt minket, és jellemző volt a szövegeinkre is. Ugyanakkor egészen populáris filmek is hatnak rám, mint például a Sin City. Nagyon tetszik a látványvilága, bár a története, a cselekménye kissé lapos. Én sokkal jobb történetet írtam volna hozzá. (nevet)
  
  És melyik rendező volna szerinted a legalkalmasabb arra, hogy rendezzen egy filmet magáról Voivodról, a figuráról?
  
  Úúúú Nem tudom. (nevet) Egy rendezőt, mennyei atyám Talán Roman Polanski. De egy Peter Jackson- vagy Steven Spielberg- féle hatalmas költségvetésű mozi se lenne rossz (nevet)
  
  Már csak egy dologra vagyunk kíváncsiak. Járt ember a Holdon?
  
  Még mindig nem tudom! De nagyon szívesen felmennék ellenőrizni, hogy ott van-e az a bizonyos zászló, mert szerintem mindkét verzió lehetséges (nevet)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Voivod

Voivodfan.com

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
”Egy sokkal érettebb, úgymond felnőttebb Punnany vagyunk” – interjú Meszes Balázzsal a PunnanyMassif énekesével
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vince neil    kadavar    stetl    mark wahlberg    eta    misery index    grammy    arany    arch enemy    maneskin    volumefeeder    suicide silence    tobias sammet    zuboly    ivan reitman    németh juci    csókolom    judie jay    titanic    inquisition    kassák lajos    the orange strips    beatkoho    iron maidnem    music television  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!