lemezajánló [nagylemez]  2006. augusztus 1. kedd   14:50

nincsen hozzászólás

  Földlakók figyelem! Tizennegyedszer érkezett hozzánk üzenet odaátról, ahol az igazság van, vagyis tizennegyedszer adott ki lemezt Voivod. Ez önmagában csak örömre adna okot, de a szomorú helyzet az, hogy az üzenet ezúttal részben már tényleg odaátról érkezett, hiszen a banda tavaly elhunyt gitárosától, Piggytől ez már egy posztumusz album. Ettől viszont még egyáltalán nem olyan ez a lemez, mint egy átlagos posztumusz album. Nem az egyrészt a körülményeknek köszönhetően, hiszen Piggy gondosan elkészítette a lemez rá eső oroszlánrészét (többtucatnyi más dallal egyetemben) még a halála előtt, másrészt meg annak köszönhetően, hogy a Voivod amúgy sem volt sosem egy átlagos zenekar. Úgyhogy mintegy mellékesen már most leszögezzük, hogy a további posztumusz albumok sem lesznek átlagosak, az egyszer biztos.
  
  Na de bár a Voivod hallatán az ember óhatatlanul is hajlamos a jövőbe révedni térjünk vissza a jelenbe. Elvégre a Voivod is ezt tette ezzel a lemezzel, először fennállása folyamán. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy a világ érte utol a Voivodot? Sajnos alighanem erről van szó, ugyanis mindaz, ami eddig science fiction köntösbe burkolt figyelmeztetésként bukkant fel a kanadai csapat szövegeiben, mára kézzelfogható, az ajtónkon kopogtató fenyegetéssé vált. Ők szóltak, és szólnak megint, bele az arcunkba. És most is igazuk van, amikor mocskos kezű politikusokról, véres bakancsú hadseregekről, üres gyomrú gyerekekről és a demokrácia diszkrét bájáról szólnak, vagyis a világról, amiben élünk, meg az életről általában. Minthogy egy Away és egy Snake áll a szövegek mögött, remélhetőleg nem kell elmondanunk, hogy nem kocsmapolitizálásról, de nem is az átlag metálos politizálásról van szó. Jóval több ez, mint az, hogy nyisd ki a szemed.
  
  Ezek után ne csodálkozzon senki, hogy a lemezen sem kaotikus, sem technikás thrash metal nem hallható, sem progresszív rock, sem zaj, sem pszichedélia (amit mind-mind érintett korábbi albumain a Voivod), hanem csak (és tényleg csak) látszólag egyszerű rock and roll, amiben valahogy mindez mégis mind benne van. Ez a banda röpke két és fél évtizedes története során sportot űzött abból, hogy csinált egy zseniális lemezt, aztán megcsinálta még jobban, és végül is most sem történt más, hiszen itt van a kezünkben a (zseniális) 2003-as Voivod album még kompaktabb, még ütősebb, még tömörebb formában. A nyitó Getaway például ötven százalék Motörhead, ötven százalék Black Sabbath, vagyis száz százalék Voivod a továbbiakban pedig az arányok és az összetevők erőteljesen váltakoznak, de a végeredmény mindvégig ugyanaz marad. Sőt, szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az arányok és az összetevők hallgatásról hallgatásra is változnak: egyszer csak odakerülnek olyan hangok, dolgok, izék, törölközők és negyvenkettők, amíg az előző alkalommal még nem voltak ott. Ilyenre nem sok zenekar képes maradjunk annyiban, hogy egy kezünkön meg tudnánk számolni őket, és még úgy is maradna elég ujjunk villázni. Teszem azt a lemezt már hetekkel-hónapokkal ezelőtt beharangozó The X-Streamre, amiben úgy váltakoznak a gőzhajtású zakatolások és az atommeghajtású posztradioaktív leállások, meg a totálisan antivirtuóz szellemiségben fogant, egyébiránt viszont nagyon is virtuóz gitárszólók, mint sehol máshol, leszámítva a Katorz másik kilenc dalát.
  
  Nagy bajban vagyunk, hogy egyéni teljesítményeket vagy nótákat emeljünk ki, mert a vérmesen cinikus Dognation például a maga teljességében ugyanúgy hiperűrugrásra késztet, mint az elején Jasonic Newsted által produkált, részecske- gyorsító-hangulatú basszustéma egymagában. A zenészek gyakorlatilag mindenütt döntetlent játszanak egymással (mint mondjuk Snake kedélyesen acsarkodó énekdallamai és Away kvantummechanikai képletekben leképezhető, pumpáló rockandroll-dobolása a Mr. Cleanben), úgyhogy a meccsekből rendre a nóták jönnek ki győztesen na meg a hallgató. Az aranyérem meg persze a zenekarnak jár az egészért.
  
  Azt viszont már képtelenek lennénk megmondani, hogy hány aranyérem is jár nekik, mert sokkal könnyebb elmondani, hogy mi nincs a lemezen, mint azt, hogy mi van. Ennek érzékeltetésére álljon itt néhány darab a felvonultatott arzenálból: csordavokálok, ördögi effektek és effektezett ördögi kacajok, gépzsíros riffek, az Apollo-13 első és utolsó hangjai gitáron előadva, Piggy-akkordok, Piggy-akkordok, Piggy-akkordok, továbbá legendásan minimalista dobszerelésen előadott legendásan maximalista dobolás és több naprendszer összes életformájának összes hangja egyetlen torokból. Dalokat direkt nem emelünk ki, mert kiemelten kezelendő mindegyik, ahogy a köztük elszórt akusztikus űrséták is, melyek Piggy legutolsó, e Földön született felvételei. Híres kanadai űrhajósról amúgy sem tudunk, de ha van is, nekünk mindenképpen Piggy az első.
  
  És minden valószínűség szerint ez a lemez is az első lesz nálunk az év albumai között, valamint az örökranglistánkon is elég jó helyre verekszi magát bár annak az alakulásába reményeink szerint még több jövőbeli Voivod-album is bele fog szólni.
  
  1. The Getaway
  2. Dognation
  3. Mr. Clean
  4. After All
  5. Odds & Frauds
  6. Red My Mind
  7. Silly Clones
  8. No Angel
  9. The X-Stream
  10. Polaroids

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: