szerző: Trafó.HuCompagnie Alias (Ch): Mr. Winter 2000 december 8 – 10., 20h - Trafó Budapest
A svájci kortárs tánc és a fizikai színház műfajának legkiemelkedőbb képviselője Compagnie Alias másodszor jár Budapesten. Ezúttal a frissen bemutatott Mr. Winter c. darabjukat hozzák el a Trafóba, ahol három egymást követő estén tekintheti meg a hazai közönség.
A csoport vezetője, a brazil származású volt táncos, ma koreográfus Guilherme Botelho 1982 óta él Genfben, ahol a Ballet du Grand Theatre vezető szólistájaként kezdte karrierjét. Tíz évvel később határozta el, hogy koreografálni kezd, mivel elégedetlen volt a szerepekkel, melyekben táncolt. Olyan mozdulatvilág után kutatott, mely nem egy adott stílus formanyelvébe, vagy esztétikai keretbe kíván beilleszkedni, hanem a gondolatot követő cselekvés mintáját követi: értelmet és érzelmet egyaránt jelez. Ezért is tartja az improvizációt táncos jellemének építése fontos eszközének, mozgásának kialakítása alatt és közben. Így 1993-ban megalakítja együttesét, melynek neve is szimbólum értékű: Társulat Más Néven, jelezve a tudatos szakítást az akadémiai irányzatokkal, utalva arra a szabad lelkületre, mely a világ legkülönbözőbb országaiból érkező táncosokat tartja össze.
A mozgás kutatása és a mindennapi élet helyzeteinek reflexiója Botelho munkáit azóta is végigkíséri: az 1994-ben bemutatott En Manque a szeretetéhségről, az egyik legalapvetőbb emberi szükségről szól, valaki által szeretve lenni - témát járja körül, mely a társulat mindennapos munkájában állandóan jelen van. Hasonlóan ebbe a gondolatsorba illeszkedik a pár éve a Petőfi Csarnokban bemutatott Contrecoup, mely a hétköznapok erőszakosságára kívánt rámutatni.
Mr. Winter ezt a sort folytatja, de a társulat történetében a táncosok soha nem voltak ilyen nagy mértékben részesei az alkotó folyamatnak, talán ezért is jelent a darab az előadóknak fokozott lelki igénybevételt. A címszereplő, csakúgy mint a másik öt táncos nevét kölcsönzi az általuk megjelenített alaknak, Wim Wenders filmjeivel az összecsengés csak szellemi rokonság, nincs utalás értéke.
Mr. Winter egy kegytárgy üzlet tulajdonosa, ahol nemcsak különböző méretű Szűz Mária szobrokhoz és feszületekhez juthat hozzá a kedves vevő, hanem újságot olvashat, elbeszélgetnek vele, szerencsés esetben egy pohár üdítőre is meghívást kap. Mr. Winter boltja az erkölcs szentélye, ahol a jóság az úr, ahol a kegyszerek nem puszta tárgyak, hanem a hit segédeszközei, és ahol a vevőre mindig odafigyelnek. Kivéve, ha engedély nélkül koldulni akar a Madonna szobrait tartó polcok takarásában, mert végül is ez egy bolt, ahol a dolgozók kemény munkával keresik mindennapi kenyerüket. A boltban tölti napjait Mr. Winter segédje, aki hűségesen tisztogatja a különböző méretű szobrokat, a polcrendszereket megmászva törölgeti a gigantikus feszületeket, időnként visszafestve Jézus vérét és könnyeit a szobrokra. Barbara, Mr. Winter lánya a bolt melletti lakásból folyamatosan átjár, apjával állandó konfliktusban van, de hogyan is érthetnék meg egymást, mikor az apát megjelenítő ausztrál Mike Winter angolul szól Barbara Caillieu-höz, aki szinten anyanyelvén, franciául válaszol. Az ő párbeszédükbe szól bele magyarul Trefeli József, amire a spanyol anyanyelvű Asier Zabaleta reflektál.
A szereplőket nemcsak a nyelv jellemzi, - vág köztük szakadékot - hanem mozgásuk, természetesen nem a klasszikus értelemben. Míg a klasszikus balett szabályai minden egyes szereplőnek külön kombinációt követel, melyet a közös balett-szótár címszavaiból válogatva állítanak össze, addig ennek a darabnak szereplői a színház felé kacsintva (mondhatnánk mindennapi élményeket felidézve) testhordozásukban viselik az általuk megformált hősöket. Mr. Winter soha sem húzza ki magát, apró lépéseivel, kéz tördelve járkál fel alá, idegesen próbál uralkodni magán, de megfékezni mozdulatait csak akkor tudja, mikor már keze levegőbe lendült, hogy lányát megüsse. Ez az egyetlen pillanat, mikor elfeledkezik arról, hogy össze kell húzódni, mert nem szabad kérkedni sem az erővel, sem mással, így helyes. Az ő ellentétje az újságból felolvasó József (micsoda véletlen!), aki, a legalacsonyabb, mindig kihúzott háttal jár, ruganyosan lépked, gyors, a szobrokat övező tiszteletet figyelmen kívül hagyva dobálózik a Madonnával, amit Asier csak rövid ideig győz a törést megelőzendő elkapni, de végül a gonosz győz, és Szűz Mária kicsiny szobra szilánkjaira esik a bolt padlóján. Mr. Winter napjainak szürkeségébe egyedül Mrs. Walters képes színt varázsolni. Áldott állapotban lép színre, fejét félrebillenti, háta görnyedt, kis retiküljétől soha nem válik meg. Hirtelen rosszul lesz, megbotlik, már orvosért kiáltanak, amikor luftballon hasa elpukkan, zavarba ejtő csönd lesz, Mrs. Walters feláll és kimegy. Természetesen másnap ez már a feledésé, mikor Mrs Walters újra belép Mr. Winter mosolyogva fogadja, szerelmi kettősük a darab legszebb pillanata, emelkedetté téve az egész bolt levegőjét.
Fáj a fejem. Az orvos azt mondta, hogy ez a stressz, és, hogy pihenésre vam szükségem. Fogalma sincs, hogy mi az az üzlet! Beszéltem vele Barbaráról is, azt mondta, hogy ez normális egy ilyen korú lánynál. Meg kell kérnem Aiser-t, hogy készítsen rólam egy képet egy újság számára - rendes fiú, mindig pontos, nem kérdez sokat, nem kíváncsiskodik. Mrs Walters a minapi baleset után megint eljött. Kifestette a szemét, igazán bájos volt, és ráadásul őszinte. Egy dél-amerikai szappanopera drámai vonalát követve rossz álmok gyötrik főhősünket, az éjszakai rémek pelenkát adnak rá, porig alázva őt. A szerelem az álterhes Mrs. Walters iránt egy apró Madonna eladásában csúcsosodik ki. Gyermekével sokat küzd, de végül is megbékél vele, hogy tovább irányíthassa a társadalmi szempontból is fontos központnak számító kegyszer boltot. Minden szavának ezernyi gipszből és fából szent fültanúja van, melyek szentségét pénzért árusítja. Az emberek ájtatosságát méri ki, és mint jó boltos reklámot készít, hogy ügyfeleinek köre nőjön.
Az előadás elején úgy hihetjük, hogy a már említett televíziós műfaj mélyen szántó szociális elemzései vezették a koreográfiai szerkesztést, hiszen ezt indokolják az alkotó életrajzi adatai is. Az első jelenetek után, azonban hamar belátjuk, hogy, bár nem egy eddig keveset taglalt témával és jellemekkel állunk szemben, de messze nem a több száz részesre tervezett drámai vonal kibontakozásának vagyunk tanúi. A szereplők szavak nélkül is képesek árnyaltak lenni, mozdulataik pontosak és hitelesek, jellemábrázolásuk egyszerre olvasztja magába a tánc és a színházi eszközök hatását. A szavak csak kiegészítői a test beszédének, legalább négy nyelv ismerete szükséges az előadásban elhangzottak megértéséhez, mely mondatok mellékesek lehetnek csak ahol a mozgás ilyen erős kifejezőerővel bír.
Koreográfia: Guilherme Botelho és a táncosok Táncosok: Barbara Caillieu, Nicolas Cantillon, Joseph Trefeli, Kylie Walters, Mike Winter, Asier Zabaleta Díszlet: Gilles Lambert Fényterv: Jean-Marc Serre Zenei kutatás: Guilherme Botelho et Kylie Walters Jelmezek: Caroline de Corniere et Kari Sulc Adminisztrátor:Airelle Buff
Berner Tanztage és aLuzerntanz am Luzernertheater koprodukciója Compagnie Aliast támogatja:Département des affaires culturelles de la Ville de Geneve, Département de lInstruction Publique du Canton de Geneve, Pro Helvetia-Fondation Suisse pour la Culture, Stanely Thomas Johnson Stiftung, Loterie Romande, Corodis