magazin [háttér] 2000. november 19. vasárnap 12:31
nincsen hozzászólás
szerző: CsibuUhrin... azaz a média mikre képes
Hogyan lehet a legkönyebben manipulálni az embereket? Talán erre a legjobb példa a mára már több tucatszám, az egyes médiák által kereskedelmi céllal kreált előadók jelenléte. Egyszerűen csodálkozom azon, amikor bekapcsolom zenetévét, és... hogy is mondjam: ez a magyar zene? De néha meg bírom állni és két percig nem váltok csatornát. (Ekkor általában megfigyelem a tehetségesebbnél tehetségesebb műsorvezetőket). De nem is erről akarok most beszélni.
Az utóbbi időkben megjelent egy bácsi a magyar zenei palettán. Benedek bácsi 40 év próbálkozás után feltotyog a színpadra, felveszi a vendéghaját és elkezd énekelni. Bár a nyávogó macskáknak párzás közben jobb a hangjuk, de Uhrin bácsi mégis a legjobbnak tartja magát. Hisz a dalszövegeiből sokat lehet tanulni (idézem: „Ajjaj, ajjaj Rebeka, meg ne tudja a mama, könnyelműségem miatt lettél mama”). Az Öregúrban bizonyára van költői érzék, s talán ezzel azt akarja sugallni, hogy védekezzünk az aids, a terhesség és egyéb dolgok ellen. Köszönjük Benedek bácsi...
Sokan már istenként tisztelik és összespórolt pénzüket, az ő kazijára költik. Mit meg nem adnának érte, ha egyszer is megfoghatnák a kezét (nekem kétszer sikerült). Amikor én már a második interjút, „dokumentumfilmet” láttam Uhrin Benedek pályafutásáról, elindultam megvenni azt a híres kazettát, ami jobban kel, mint a Dáridó féle dinom-dánom zene. Az ára 1000 forint fölé rúgott (ezért?!?), azt hiszem jobban megérte az a Nyers és Publo Hunny amit a „megtakarított” pénzemből vettem. Íme ő a legjobb, s ezzel ki is szorítja a helyet olyan tehetséges zenészek elől, akiknek inkább lenne helyük, a rádiókban, a magyar zenetévén és egyéb helyeken.
Az a legfurcsább, hogy amikor hallottam a Szigetes hatalmas alakításáról, az inspiráció hatására elmentem a legközelebbi koncertjére (a barátaimmal attól tartottunk, hogy nehogy leálljon a pacemaker-e). És az életem egyik legnagyobb bulija volt. A „playback-előadás” végére azon vettem észre magam, hogy én is éneklem a számokat... hogy milyen mélyre süllyed az ember!
Ezek után mégis az a véleményem, hogy hatalmas ötlet volt felfedezni őt. És egy ideig poénként el is járnak az emberek a koncertjére, de ugyanúgy el fog tünni, mint bármelyik tehetségtelen „zenész”.