lemezajánló [kislemez] 2006. június 25. vasárnap 16:26
nincsen hozzászólás
szerző: Prof. Fusi Mi-ShiKeserves Öröm Szerzői kiadás
A Keserves Öröm cím tulajdonképpen Keserv és Öröm-ként értendő, ugyanis a Keserv és az Öröm zenekarok álltak össze erre a split lemezre. Ez persze számos humorbonbon kicsomagolására adna okot, de bár szeretem úgy számon tartani magamat, mint aki kapva kap az ilyen lehetőségeken most valahogy mégsincs kedvem a dologhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a Keserv és az Öröm elérte a célját.
Hogy melyik banda kinek a nyomdokain halad, vagy legalábbis kihez hasonlítható, annak taglalását helyből mellőzném, mert valószínűleg úgysem ismeri senki jobban azoknak a zenekaroknak a nevét, mint az Örömét és a Keservét vágjunk tehát inkább egyből a dolog közepébe.
A kétszámos lemezt az Öröm nyitja a Hegy című kompozícióval, amelyet elvileg könnyebb befogadni, mint a Keserv számát, ugyanis ebben nincs torzított gitár, az extrém vokáltémák mellett sok helyütt pátosszal teli, de nem patetikus szavalást hallani, és a dal vége felé még egy reneszánsz-jellegű dallam is befért az ambient hangulatok közé. De azért ez a jobbára dark ambientnek mondható tétel is kellőképpen nyomasztó, vagy legalábbis elkeserítő tud lenni az emitt a My Dying Bride-ot, amott meg az Isis-t idéző gitártémájával és perverz módon fülsimogató zajbetéteivel (és akkor a fentebb emlegetettnél ismertebb neveket azért mégiscsak sikerült elpotyogtatni). A negyedórás dal végén az ember már azt hiszi, hogy mindenre el van készülve, pedig dehogy.
Jön ugyanis a Keserv a lemezt záró cím (és majdnem vég) nélküli dalával, amiben úgy váltja egymást számos remekbeszabott riff, hogy szinte észre sem veszi őket az ember. Talán azért van ez, mert a funeral doom adta kereteken belül még a tempók is változatosak, és a vokálok is sokfélék: frecsegő savköpés és lúgízű gurgulázás egyaránt akad köztük, amiktől sűrűn gurulnak végig az ember arcán a sós izzadságcseppek. Ha az Öröm dala hallatán az ember folyton azzal szembesül, hogy egyszer eljön érte a kaszás (márpedig folyton azzal szembesül), akkor a Keservnek jutó negyedórában már látja is közeledni. Lassan, de biztosan közeledni.
Hangozzék ez bármilyen szélsőségesen, ez a két dal a fentebbiek ellenére közel sem hallgathatatlan. Egyrészt tud valamit mind a két zenekar, ami miatt az ember hajlamos újra meg újra feltenni a lemezt, másrészt pedig amellett, hogy a daloktól lefelé görbül az ember szája, a Keserv és az Öröm egyértelmű elhivatottságtudata nagyon is felemelő tud lenni annak, aki hisz az undergroundban. Annak meg pláne, aki már nem.