hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2006. június 21. szerda   16:53
nincsen hozzászólás

szerző: Sziget.Hu
VOLT Fesztivál 2006
2006. július 5-8., Sopron

  Amíg az induláskor, 1993-ban egynapos, majd kétnapos, az utóbbi években pedig háromnapos programmal várta vendégeit a VOLT Fesztivál, az idei nyáron már négy teljes napot tölthetnek a Hűség Városában a fesztiválozók. Július 5-én, szerdán délben nyitja meg kapuit a VOLT fesztivál, amelynek ettől kezdve valamennyi színpadán elindul a program.
  
  Koncertek
  
  Idén is világsztárok a VOLT-on
  
  A négy nap során több világsztár is tiszteletét teszi. Újra koncertezik az utóbbi két évtized egyik legfontosabb rockzenekara, a The Cult. A csapat frontembere, Ian Astbury az elmúlt években az újjáalakult Doors-ban a régi tagok mellett Jim Morrison-t helyettesítette. Jó néhány év hallgatás után túl vannak egy teltházas amerikai turnén, és most mindössze néhány európai fellépés között a VOLT Fesztiválon igazi szenzációként újra színpadra lép a The Cult!
  
  A májusban megjelenő lemez turnéja keretében ugyancsak a VOLT közönsége előtt koncertezik a szintipop kétségtelenül egyik legjelentősebb klasszikus csapata a Pet Shop Boys.
  
  Pár évvel ezelőtt a Sziget nagyszínpadán zúzott először Magyarországon a világ sokak szerint egyik legjobb zenekara, a new york-i Fun Lovin Criminals, akik most a VOLT-on is bemutatkoznak. A német De Phazz neve mára fogalommá vált az igényes finom jazz rajongói körében. Az idei évben ők is a VOLT Fesztivál vendégei lesznek, akárcsak a mexikói tradicionális mariachi zenét, a polkát, a latin-rockot skával, punkkal, hiphoppal vegyítő Los De Abajo.
  
  Korunk egyik legeredetibb zeneszerzőjeként tartják számon Matthew Herbertet, aki számos albumán valódi hangszerek mellett szinte mindent megszólaltatott már, ami a keze ügyébe került. A Herbert Live Show keretében élő koncerten találkozhatunk a Művésszel. Az osztrák Bauchklang tagjai ellenben semmilyen hangszert nem használnak, ez azonban a lemezüket hallgatva egyáltalán nem feltűnő. A hattagú csapat a saját hangját használja hangszerként, lábdobot, fuvolát, vagy éppen gitárhangot utánozva.
  Először jár Magyarországon a japán Kyoto Jazz Massive, és a VOLT tavalyi sztárfellépője, a Thievery Corporation felfedezettje, Federico Aubele, a francia Nouvelle Vague , és újra találkozhatunk a német Mo Horizons-szal.
  
  Az elektronikus zene rajongói számára ugyancsak nagy neveket ígér a VOLT Fesztivál. Ki vitatná a Kraftwerk jelentőségét a mai elektronikus és popzenében? Karl Bartos Live címmel a Kraftwerk egykori tagjának és klasszikus műveinek társszerzőjének élő koncertjén vehet részt a nagyközönség a VOLT Fesztiválon. A drum and bass elsőszámú mestere, Andy C mellett a Ninja Tune-os Dj Food, a Boca 45, a Dreadzone Sound System és Scam is vendége lesz a VOLT Fesztiválnak, akárcsak Josh Wink, aki a Hyperspace keretében látogat Sopronba. Hazánk talán legfontosabb exportcikke, a világszerte óriási sikerrel szereplő Yonderboi első idei fesztiválkoncertje ugyancsak a VOLT Fesztiválon látható.
  
  A nagy visszatérők
  
  A VOLT Fesztivál jelentőségét mutatja, hogy több hazai legendás csapat hosszú évek után itt lép először újra színpadra.
  
  Az idei év elején a PeCsában adott teltházas koncertet az F. O. System. Ha egy felejthetetlen emléket szeretnél, vagy ha a hírnevedet akarod tovább növelni, akkor ne lépj
  fel többször, mert erre a koncertre még sokáig fognak emlékezni. áll a zenekar honlapján. És valóban: az F.O. System nem aprózza el magát. Egyetlen koncertet vállaltak még az idei évben, a választás pedig a VOLT Fesztiválra esett. Újra találkozhat a VOLT közönsége a Sexepillel, a Kontroll Csoporttal és a hazai popkultúra egyik legkarizmatikusabb alakjával, Pajor Tamással is. Hosszú idő, öt év után jelentkezett új albummal Yonderboi, így benne is visszatérőt tisztelhetünk: az Európa-szerte sikeres előadó a VOLT-on mutatja be először fesztiválközönség előtt új albumát.
  
  Érdekes színfolt a VOLT programjában a nyitónapi utcabál, amelyet Fenyő Miklós és csapata celebrál. A meghívás apropója, hogy éppen 25 évvel ezelőtt aratott hatalmas sikert a 81-es Tánc- és Popdalfesztiválon a Limbó Hintó című dallal Fenyő legendás csapata a Hungária. Ugyanehhez az évhez köthető a 25 éves KFT Bábu vagy című dala. Laár Andrásék ugyancsak színpadra lépnek a VOLT Fesztiválon!
  
  Szóljon a rock!
  
  Egyre nagyobb szerepet kapnak a VOLT Fesztivál programjában a hazai rockbandák koncertjei. A fesztivál szimbólumának tekinthető Tankcsapda mellett a helyi színekben induló, idén ugyancsak 25 éves fennállását ünneplő Moby Dick is a Soproni Nagyszínpadon szerepel.
  
  Az 1500 m2-esre növelt rocksátor programja koradélutántól hajnalig várja a műfaj rajongóit. A fellépők között szerepel többek között az Edda, a Republic, a Beatrice, a P. Mobil, a Lord, a Bikini és az Ossian, míg a legaktuálisabb csapatok közül fellép a Hooligans, a Depresszió, a Junkies, a Black-Out, a Superbutt.
  Ugyancsak ez a színpad ad otthont a Hobo Blues Band, a Takáts Tamás Dirty Blues Band és Deák Bill Gyula koncertjének. Az éjszakai órákban a legnagyobb világsztárok feldolgozás-csapatai zárják a színpad programját.

  Egyéb programok
  
  Színház és mozi a VOLT Fesztiválon
  
  A Junion Csoport a Café Színpadán mutatja be a Jó pálinka itassa magát című darabot, amelynek jeleneteit szó szerint az élet írta. A nagysikerű darab titokban magnóra és videóra rögzített beszélgetések alapján készült. Már-már hagyomány, hogy a VOLT Fesztivál otthont ad a TÁP Színház előadásainak. Az Etchnó és az Alvószínház után Vajdai Vilmos és társulata egy újabb sikeres alkotást mutat be a VOLT közönségének. A budapesti Godot Dumaszínházzal, a stand up comedy műfaj fiatal tehetségeivel ugyancsak a Café színpadán találkozhatunk. Külső helyszínen, a soproni Elit Moziban a VOLT Fesztivál ideje alatt napközben a Titanic Filmfesztivál legsikeresebb alkotásait láthatja a VOLT közönsége.
  
  Médiafesztivál a VOLT-on
  
  A VOLT Fesztiválon évek óta aktívan képviseli magát jó néhány, a fesztivál közönsége által kedvelt médium. A fesztivál nyitásával egy időben indul, és négy napon át a helyszínről sugározza adását a Soproni VOLT Rádió. A rádió Café 98.6 és a soproni Corvinus Rádió közös műsora mindkét vételkörzetben élőben hallgatható. A Magyar Televízió az idei évben is a helyszínről élőben közvetíti Kultúrház című műsorát, újdonság viszont, hogy Lévai Balázs műsora, a kétszeres Kamera Hungária-díjas Dob + Basszus önálló helyszínként vesz részt a VOLT-on. A VIVA TV, amellett, hogy a rockszínpad névadója, a fesztivál ideje alatt mindvégig forgat. A Filmmúzeum csatorna igazán sokszínű retro-programmal várja vendégeit. A filmvetítések mellett videódiszkó, talkshow és kacatárverés várja a VOLT vendégeit. A Spektrum Zóna megnövelt területén amellett, hogy teázó működik, naponta három ismeretterjesztő filmet és az alkotásokhoz kapcsolódó beszélgetéseket láthat és hallhat a közönség. Újra igazán színes programot kínál a régió napilapjának programhelyszíne, a Kisalföld Buliszínpad, ahol a Kispál és a Borz csendesülős koncertjétől a Nova Kultúrzenekaron át az R-Go-ig igazán színes program várja az érdeklődőket.
  
  Szállás, belépőjegyek
  
  A VOLT Fesztivál területén megnövelt kemping várja a sátrazókat. A belépőjegy-vásárlók számára a sátrazás ingyenes. Az idei évben a soproni Escort Tourist vállalta a soproni szálláshelyek koordinálását. A fesztivál weboldalán a teljesség igényével válogathatnak a fesztiválozók a soproni hotelek, panziók, vendégszobák között. A szálláshelyekkel kötött megállapodás értelmében az internetes foglalás csak június 15-ig lehetséges, ezért érdemes időben gondoskodni szállásunkról!
  
  Változik a színpadok elhelyezése: mind a Soproni Nagyszínpad küzdőtere, mind a további négy nagyszínpad -a Djuice-Nokia Aréna, a Rockszínpad, a Buliszínpad és a Café- sátrainak befogadóképessége is jelentősen nő.
  
  A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a VOLT Fesztivál helyszíne az időjárástól függetlenül barátságosabb legyen. A Soproni Nagyszínpad előtti küzdőtér a Szigeten is használatos műanyag járólappal lesz beborítva, és a fesztivál területén közel 300 méteren kőborítású közlekedő útvonalakat alakítanak ki. A színpadok mögötti backstage-eket a külső útról lehet majd megközelíteni, így lényegesen csökken a gépjárműforgalom a fesztiválon.
  A várható megnövekedett érdeklődésre számítva nagyobb kemping várja majd a sátrazókat, és a WC-k, tusolók számát is másfélszeresére növelik a házigazdák.
  
  Május 1-től országszerte kapható a belépőjegy a VOLT Fesztiválra. A jegyértékesítő helyek listája a rendezvény honlapján megtalálható. A napijegy ára elővételben 4500 Ft, a helyszínen pedig 5000 Ft, a négynapos bérlet pedig elővételben 10900 Ft, míg a helyszínen 13500 Ft.
  A VOLT Fesztivál Klub tagjai a weboldalon is rendelhetnek bérletet, amelyhez a helyszínen beváltható vócsert kapnak ajándékba. 10 év alatti gyerekek felnőtt kísérővel ingyen látogathatják a VOLT Fesztivált. Ugyanúgy, mint tavaly a kerekesszékeseknek nem kell belépőt váltaniuk a fesztiválra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

VOLT Fesztivál

 programajánló: 
2017. december 11.
Visszatér Budapestre a világhírű Harlem Gospel Choir
2017. december 28.
Visszatér a ’90-es évek rocklegendája! Fahrenheit koncert a Gödör Klubban
2017. december 31.
Global Underground & Legendary Moments - MEMORYLAND NYE 2017, Millenáris
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Gyíkemberek és punkok a Dürer Kertben
Global Underground & Legendary Moments - MEMORYLAND NYE 2017, Millenáris
Legendary Moments pres.: Emmanuel Top & Robert Babicz
Harlem Globetrotters, show Budapest!
Avantgarde Prayer - Párodos (I), Veratrum (I), Scuorn (I)
Visszatér Budapestre a világhírű Harlem Gospel Choir
Hellhammer festival 2017: Winter edition
Whitney – Queen of the Night koncert Whitney Houston dalaival
Garage punk Dublin - Otherkin koncert Budapesten
 kiemelt 
Harlem Globetrotters, show Budapest!
  
A Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza 2018-ban izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra, folytatja világhírű hagyományát a labdakezelés varázslásával, a kosárlabda játék művészi tökélyre vitelével, és a csak rájuk jellemző családi szórakoztatással, mellyel továbbra is izgalomban tartják rajongóikat, a kisgyerekektől a nagyszülőkig

Enrique Iglesias dupla koncertet ad tavasszal Budapesten!
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bibliotheque pascal    így neveld a sárkányodat    pozvakowski    deranged    napra    deathcore    isis    while she sleeps    colin o donoghue    fabricius anna    atlasz gábor    public image ltd.    takáts eszter    kenneth branagh    leander rising    watch my dying    my dying bride    európai unió    thy catafalque    album    what we all come to need    stubborn    keepers of jericho    millennium-trilógia    zack snyder  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!