beszámoló [koncert] 2006. május 21. vasárnap 16:11
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloJon Oliva´s Pain, Elvenking 2006. április 19, Wigwam
A Savatage nevével egy régebbi Szigeten találkoztam először, mégpedig a 2002-esen. Bevallom őszintén, addig nem ismertem őket, valahogy nem keresztezte az utamat a zenekar, ami lehet hogy nagy szégyen, de hát ez van. Viszont akkor, 2002-ben valami olyan fergeteges bulit nyomtak, hogy azóta is emlegetem, és szerintem sokan mások is. Igazából nem tudom elmondani hogyan történt, nem is ismertem a számokat, de valami olyan hihetetlen hangulat, átélés, egy szóval varázslat uralkodott ott, abban a sátorban, hogy mindenkit magával ragadott, aki csak jelen volt. Teljességgel elképesztő volt az egész! Egy életre szóló élménnyel távoztunk. Na ezt nevezem teljesítménynek, egy addig ismeretlen zenekartól! 2003-ban a bandából kilépett énekes, Zachary Stevens csapata, a Circle II Circle is fellépett ugyanott, akik szintén jók voltak, de valahogy nem tudták azt a mágikus hangulatot prezentálni, mint Jon Oliva-ék előző évben. Talán a Mountain King személye az, aki az említett magával ragadó, varázslatos hangulatért felelős lenne? A mai koncert után megbizonyosodtam róla, hogy igen.
Amikor megérkeztem, az elsőként fellépő olasz Elvenking már a színpadon játszott. Ha jól emlékszem, még anno volt szerencsém az első lemezükhöz, a Heathenreel-hez, de úgy igazán akkor sem, és most sem fogott meg a produkció. Lehet hogy a banda bőszen folk-metalnak titulálja magát, de attól mert van egy hegedűs/szintis a csapatban, a zene jellege még nem lesz folk. Ahhoz sokkal fogósabb, népiesebb dallamokat kéne írni, így inkább egy jó szívvel is csak átlagosnak mondható power/heavy metal előadást láthattunk. Érdekes fazonokból állt a csapat, a hegedűs durva szabású parasztinget viselt, a basszeros meg mintha egyenesen az Ótestamentumból lépett volna elő, ráadásul bőrszoknyában nyomta. Szóval elég nevetséges társaság voltak, gyenge zenei produkcióval, de azért javukra legyen mondva, hogy nagyon lelkesek és közvetlenek voltak. Keresték a kontaktot a közönséggel, pacsiztak, leginkább az énekes tett ki magáért. Igaz, vokális képességei messze nem ütik meg a szintet, de lehet hogy csak ma fogott ki gyengébb napot.
Gyanítom, hogy a Savatage nem tartozik a legismertebb bandák közé itt nálunk, ez talán annak is köszönhető, hogy az utóbbi időkben nem mutatott semmi aktivitást a zenekar. A tagok szóló projektekbe kezdtek, így jutott el most hozzánk Jon Oliva is, aki tisztában volt vele, hogy mitől indulnak be a rajongók, így egy kifejezetten old school Savatage programmal csalogatta a látogatókat. Sajnos olyan 150-200 főnél több nem kapta be a csalétket, de annyi baj legyen, így legalább amolyan családias légkörben zajlott a koncert, kifejezetten a Savatage fanatikusok számára. Mindenki kíváncsi volt, mivel rukkol elő Oliva, így az első szólamoknál máris minden jelenlévő a színpad előtt termett. Aztán nagy derűsen megjelent a hegyomlásnyi Mountain King is, emlékszem hogy 2002-ben is már elég nagy darab volt Jon Oliva, de szerintem most már az akkori ruháit is kinőtte. Látható volt a mozgásán, hogy már ő is nehezen viseli, néha azért odapattant a mikrofonállványhoz, de inkább elektromos zongorája mögött ült szívesebben, és onnan énekelt. Attól azonban nem kellett tartanunk, hogy a megnövekedett testtömeg a rovására megy Jon zenei és énekesi teljesítményének, a Savatage agytröszt még mindig szenzációsan énekel: a lágy dallamok, gonosz mormogások, és a kieresztett sikolyok ugyanolyan tisztán törtek elő Jon torkából, mint 20 évvel ezelőtt. Jon Oliva emellett egy barátságos, szeretnivaló egyéniség, és kiváló frontember, aki kedélyes viccelődésével, közvetlenségével bármikor hihetetlen hangulatot tud teremteni.
És ez történt most is, pontosan ugyanúgy, mint 2002-ben a Szigeten. Valahogy hirtelen megint elkezdett forrongani a koncertterem, hirtelen valami iszonyatosan jó, kellemes, vidám érzés töltötte el az embereket, nagyüzemben folyt az endorfin termelés. Hogy ebben mi játszott közre, azt megint csak nem tudom. Talán Jon Oliva karizmatikus személyisége, közvetlensége. Talán a zenésztársak kiváló teljesítménye. Talán a zseniális nóták. Talán a fanatikus közönség, akik kívülről fújtak minden számot, és önfeledten tomboltak. Talán mind együtt. Gondoltam, hogy egy nagyon jó koncertet fogok látni a Jon Oliva´s Pain-től, de erre azért nem számítottam, hogy ismét képesek ilyen varázslatos hangulatot teremteni. Ezúttal is egy örök élmény volt ez a koncert minden jelenlévő számára. Vicces helyzet, hogy Jon a zenésztársait pont Zak Stevens csapatából csaklizta el, de ez számára a lehető legjobb megoldás, hiszen a legények megfelelően képzettek a Savatage életmű prezentálásához. Matt LaPorte-t alig ismertem meg a 2003-as Circle II Circle koncert óta, mintha 10 évet öregedett volna! Viszont nagyon jól szólózott, élmény volt a játékát figyelni. Jerry Outlaw és Kevin Rothney, a további húros hangszerek birtoklói is nagy átéléssel, lelkesen zúztak, és nem felejtettek el 5 percenként pacsizni a közönség valamely tagjával. A többiek kevésbé produkáltak látványos játékot.
Ahogy ígérték, valóban komoly hangsúlyt fektettek Jon Oliva-ék a Savatage korai korszakára. Érdekes módon az 1991-es Streets lemez (rock opera?) kapta a legnagyobb figyelmet, a Jesus Saves, Agony And Ecstasy, Tonight He Grins Again, New York City Dont Mean Nothing, és a Believe mind lejátszásra kerültek! Jon azért meglobogtatta a Tage Mahal című szólólemezét is, erről a The Dark, a People Say Gimme Some Hell, és a Father, Son, Holy Ghost dalokat adták elő. A bulinak persze mégis az 1983-1991-ig terjedő időszak volt a Sava´-borsa, ismert alapművek, és kevésbé ismert ritkaságok is helyet kaptak a programban, mint a Gutter Ballet, Thorazine Shuffle, Hounds, City Beneath The Surface, The Dungeons Are Calling, Sirens. A ráadásban sajnos csak az egy szem Hall Of The Mountain King hangzott el, és a Mountain King levonult zenekarával. Még 2-3 számot biztosan el tudtunk volna viselni, de konstatálni kellett, hogy mára ennyi volt.
Jon Oliva-nak sikerült bizonyítania, hogy rajta nem fog az idő vasfoga, még mindig képes csapata élén fantasztikus bulit, és maradandó koncertélményt prezentálni. Aki nem látta ezt a koncertet, még bepótolhatja lemaradását, ugyanis ha minden igaz, a Szigeten is fel fog lépni a Jon Oliva´s Pain.