hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. május 16. kedd   13:14
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
PASO 3. születésnapi koncert az A38-on
2006.május 19. Budapest – A38

  A PASO fantasztikus turnén van túl. A prágai koncerttel véget ért a Budapest Ska Mood lemezbemutató körútja. Az elmúlt három hónap alatt lenyomtak 17 koncertet, jártak Ausztriában, Szlovákiában, Németországban, Dániában, Csehországban, no és persze Magyarország számtalan városában. Most épp rögzítenek egy-két új nótát házi körülmények között.
  
  3. születésnapi koncertjüket május 19-én, az A38 hajón tartják. Számtalan egyéb (meglepetés) vendég mellett színpadra áll, Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band), Ferencz Kinga (Re-G), Barna György (Kolompos Zenekar), T.B.Homelock, Steve (Ladánybene 27). Bevallásuk szerint mamut hosszúságú koncerttel készülnek. Ráadásul rajtuk kívül még négy zenekar lép fel az est folyamán!
  
  Így a ska-jazzet játszó Kettő Kettőt , az angolos 2tone ska-t két különböző irányból megközelítő Skambulance-et és a Ska Heccet, valamint a főként dancehall-t és reggae-t játszó Riddim Colony-t hallgathatja majd meg a nagyérdemű. Persze az öt zenekar mellett ott lesz még a PASO egyik legaktívabb side-projektje, a PASO soundsystem is, hogy a zenekarok között és után zavartalanul bulizhassatok tovább a bakelitről bömbölő jamaikai ritmusokra!
  
  Kapunyitás 19.30-kor, az öt fellépőre való tekintettel a szervezők pontos kezdést ígérnek!
  
  Jegyek elővételben 1000 forintba ( Streetstones, A38 Hajó, Wave, Nemart), a helyszínen 1500 forintba kerül majd a jegy.
  
  A Budapest Ska Mood első nyomása elfogyott, így a zenekartól már nem lehet rendelni! A náluk lévő utolsó 20 db-hoz a május 19-ei születésnapi bulin lehet hozzájutni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hollenthon    veil of maya    elijah    armored dawn    judas priest    steven spielberg    legion    back on fire    sebastian bach    guardista    henry rollins    demonlord    panzer    wasted struggle    faces of suffering        esa holopainen    mary popkids    liam gallagher    tito & tarantula    butcher babies    adrien brody    brandon flowers    il parto delle nuvole pesanti    groove armada  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!