hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. április 17. hétfő   17:50
nincsen hozzászólás

szerző: Trafó.Hu
Az Ultrahang és Trafó bemutatja: Paizs Miklós, KK.Null & Z´ev
2006. április 18. 20.00, Budapest - Trafó Bár

  Az underground zene két élő legendája lép fel április 18-án a Trafó Bárban. Z´ev elemi erejű ütőhangszeres zenész, az „ipari” zene egyik megteremtője; KK.Null pedig „a gitár zajterroristája” megtisztelő nevet érdemelte ki munkásságával, és zenéjének ereje azóta sem csökkent, hogy a gitárról az elektronikára váltott át. Mindketten számos zenésszel dolgoztak már együtt, és közösen is már több lemezt letettek az asztalra: most Artificial Life című munkájukkal turnéznak.
  
  Hol sűrű és agresszív, hol meditatív irányokba kalandozó, de mindenképpen zavarbaejtő és lenyűgöző zenéjük mindenképpen nyitottságot igényel, viszont cserébe nem mindennapi élményt ígér.
  
  Z´ev sokak szerint az ipari zene egyik alapítója, ám az ebben a műfajban tevékenykedők többségével ellentétben ő képzett dobos, 12 éves korában abszolválta első profi fellépéseit. Nem csak a nyugati zene érdekli, alapos tanulmányokat szentelt a legkülönfélébb afrikai és keleti előadói és zeneszerzői technikáknak. Előadói gyakorlata tehát nem csak energikus, hanem ennél több: rituális töltéssel is bír, akár gongokon vagy éppen fémlemezeken vagy talált tárgyakon játszik.
  
  1977 óta 36 kiadványt jelentetett meg olyan kiadóknál, mint a Tzadik (John Zorn cége) vagy a Touch ezek között nem csak lemezek és kazetták, hanem könyvek is vannak, és akkor még a legkülönfélébb múzeumok számára készített installációit nem is számoltuk.
  
  KK.Null vagyis Kazuyuki Kishino eredetileg Butoh táncosnak tanult, és emellett játszott kis tokiói klubokban gitárimprovizációkat. A nyolcvanas évek elején már Merzbow-val együttműködve tette le a később világhírnévre szert tevő japán zajzenei iskola alapköveit, majd több gitár-noise zenekarban is megfordult. A „gitár zajterroristáját” a világ leginkább a Zeni Geva gitáros-énekes-agytrösztjeként ismerte meg: az extrém súlyos zenét produkáló, ahogy ő nevezte, „progresszív hardcore trió” együtt dolgozott Steve Albinivel, és olyan kiadóknál jelentetett meg lemezeket, mint az Alternative Tentacles vagy a Neurot (a Neurosis zenekar vállalkozása). Az utóbbi években elsősorban gitárja helyett az elektronikára koncentrál, szólólemezein és másokkal közös munkáin is az elektronikus zene, sőt, úgy általában: a zene határterületein kalandozva. Diszkográfiája tételeinek száma meghaladja a százat; és azok listájából is csak ízelítőt adhatunk, akikkel együtt zenélt: John Zorn, Jim O´Rourke, Fred Frith, Chris Watson, Keiji Haino, James Plotkin. KK.Null fellépett már Budapesten, a 2002-es X-Peripheria fesztiválon.
  
  Az estét Paizs Miklós nyitja meg, akit ugyan a hazai közönségnek nem kell bemutatni, de valószínűleg mégis sokaknak meglepetéssel fog szolgálni.
  
  A rendezvényre minden 10. belépővel érkező vendég az Ultrahang gyűjteményéből egy ajándék CD-t vagy UH-pólót kap, illetve a helyben megvásárolható UHCDR kiadványokhoz szintén egy másik bakelit vagy CD jár.
  
  Jegy: 1 000 HUF



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Rhythmajik

KKnull

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 king diamond    balázs elemér    down    anchor    abraham lincoln    bedlam    tony iommi    neckbreaker’s ball    exploited    zaporozsec    indiana jones    coreleoni    három kismalac    margaret island    the dillinger escape plan    florence and the machine    bear grylls    big miracle    hatesphere    twilight force    metal dayz    párterápia    agregator    vexilium    luis fonsi  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!