beszámoló [koncert] 2006. március 31. péntek 14:16
nincsen hozzászólás
szerző: RossikaScars Of Tomorrow, Hand To Hand, Velvet Stab, Buried By Time 2006. február 21. Süss Fel Nap
Február végén egy igen csöndes, mondhatni háttérbe szorult estének adott otthont a Süss Fel Nap, mely ennek ellenére felejthetetlen zenei élményekkel gazdagította a lelátogató mintegy 50 embert. A Scars Of Tomorrow mellett az emo-ban utazó Hand To Hand mutatkozott be, hazai részről pedig a Velvet Stab és a Buried By Time bizonyíthatott.
A budapesti-szentendrei BBT tulajdonképpen metalcore-ban utazik, de enyhén kaotikus betéteikkel és északi hatású gitártémáikkal nem a szokványos core stílusban alkotnak. Ez a Word Of Love vagy Passion Grave dalaikból azonnal vissza is üt, mindkettő összetett és egyéninek nevezhető hangulatvilággal bír, igaz élőben nem jönnek át annyira szépen a dallamok. A banda egy gitáros cserén is átesett februárban, így egy új felállásban láthattuk őket, igaz a leköszönő művészúr is beköszönt egy dal erejéig.
A hazai felhozatalt volt hivatott képviselni a Velvet Stab is. Mostanában a Deftones, Poison The Well hasonlat látott napvilágot a bandával kapcsolatban, bár ezt enyhe túlzásnak vélem. Nem is a zenével van probléma, hiszen az ötletek érdekesek, a dob és a gitár ülnek egymáson, azonban Zoli hangja elképesztően halovány. Néhány éve, mikor kezdett beindulni a VS szekere, úgy gondoltam felnő majd a feladathoz, de a mai napig semmi fejlődést nem tapasztaltam énekstílusában. A magas részek hamisak, a dallamosak dallamtalanok, egyedül az üvöltések figyelemreméltóak. Márpedig egy a hardcore dallamosabb stílusában alkotó zenekarnál az énekhang hiánya az egész produkcióra ráveti az árnyékát. (Remélem erősen figyelte a vokalista az őket követő együttest.)
A 2004-ben bemutatkozó floridai Hand To Hand első 5 számos EP-je is már jelezte, hogy nem mindennapi képességekkel rendelkeznek a tagok, de az új lemez az A Perfect Way To Say Goodbye már egy vér profi, saját stílussal bíró new skool hardcore bandát mutatott. Ámulatba ejtő megoldások, hibátlan zenei tudás és ötletesség az ami jellemzi a zenekart, s a Süss Fel Napban bebizonyították, hogy élőben is képesek megszólaltatni azokat a gyönyörű dallamokat amik a lemezen oly tisztán hömpölyögnek.
A már említett Lifeforce-os kiadás szinte teljes repertoárja megszólalt a koncerten, Rob hangja még apróbb botlásokra sem volt képes, sőt még produkálásra is volt ereje a vokalistának. Sajnos a hazai közönség nem érzett rá a HTH ízére, alig voltunk a teremben, pedig a régi nagy öregeket, az As Friends Rust-ot, vagy a The Get Up Kids-et megidéző zenei költemények minden tiszteletet megérdemeltek. Ez előbbiből egyébként Zach a dobok mögött képviselteti is magát a felállásban. Nem sűrűn fordul elő, hogy afro-amerikai énekese legyen egy hardcore közeli együttesnek, de Brock gitáros, énekes többször is elejtett néhány poént Rob bőrszínével kapcsolatban. (were definitly black metal) Egyébként az egész koncertnek könnyed és barátságos atmoszférát teremtett a zenekar tagjainak közvetlensége, Rob tarzankodása, a dalok változatossága, s a zenészek színpadi játéka. Az Allude alatt a három pengetős gyönyörű koreográfiával készült, mint már említettem Brock rendszeresen sztorizott a szünetekben, és egyáltalán nem érződött a kötelező jelleggel nyomjuk le a koncertet felfogás. Emlékezeteset szólt a lemez nyitó dala a Preamble, de az Insult With Injuries is betöltötte a kis termet érzelemdússágával. Megszólalt természetesen a videó klipes The Arson is és szerintem a Predictable Gathering is igen erőteljesen jött át. Sajnos nem tartott elég sokáig a koncert, de óriási élmény volt, hogy egy ilyen tudású zenekart élőben láthattam.
Zárásképpen a Scars Of Tomorrow játszhatott, bár a kis közönség nagy része már távozóban volt eddigre. A Victory Records-nál ténykedő californiai csapat igazi modern hardcore-t alkot, mely számomra kicsit egyszerűnek tűnt. A nyersesség és a könnyű témák a Hatebreed-re emlékeztettek, de míg a Hatebreed-nél megvan az egyedi hangzás, megszólalás, addig itt ezt nem éreztem. A váltás is erőteljes volt a dallamos Hand To Hand és a metalcore-osabb SOT között, így a The Horror Of Realization lemezük dalaira, már én sem tudtam maximálisan koncentrálni. A két myspace-es dalt a lemez első két számát - biztosan leküldték, de annyira egybefolytak a nóták, hogy ezeken kívül nem sokat tudnék megemlíteni. Egy óriási alázásra viszont emlékszem, az énekes az egyik szünetben éppen valami történetet mesélt, amikor megkérdezte a tagoktól, hogy mi is volt annak a városnak a neve, ahol tegnap játszottunk?. Persze vágta rá a választ is egyből ja, Bécs!.
A HTH-nek köszönhetően mindenképpen egy szenzációs koncertélménnyel gazdagodtam, és a változatos zenei irányzatokat képviselő együttesek összeboronálásából valami jó is kisülhetett volna, de sajnos az erőviszonyok nem voltak kiegyenlítettek.