lemezajánló [nagylemez]  2006. március 13. hétfő   13:44

nincsen hozzászólás

  Nomen est omen, nem kell sokáig találgatnunk, milyen zenét is játszik az 1997-ben alakult Rooster, ha felidézzük, ki is énekel annyit egy bizonyos vörös kakasról. Nem, csak azért sem írom ide a nevét ha valakinek így sem világos, menjen el a banda valamelyik koncertjére, vizsgálja meg, milyen pólót hordanak, és ha még az azokra vasalt kinyújtott nyelvek sem mondanak neki semmit, álljon itt a saját meghatározásuk: retro-roots-rnr.
  
  A Year of the Rooster az ötödik korongjuk (az előző négyet tokkal-vonóval le lehet tölteni honlapjukról), tíz saját nótával, harminchét percben, ami első olvasásra talán kevésnek tűnik, de első hallásra nem lesz az. A vörös-fekete csomagolás egyszerű, de nagyszerű (Gróf Ágnes, Fűrjes Viktória); kár, hogy csak három nóta szövege került bele a háromrétbe hajtott borítóba (de biztos megvan az oka). Meglepő, de felvillanyozó érzés volt a köszönet rovatban találkozni a Bridge To Solace-szal, Gábor András gitáros részéről, és ne tudom nem megemlíteni azt a megjegyzést Stumpf Andris részéről, hogy köszöni a Telecasterének is, habár ezen a lemezen nem azt halljuk, hanem egy olcsó Strato-másolatot.
  
  A Loaded in medias res-jelleggel, lehengerlően nyitja a sort, akárcsak egy belevaló akciófilm; Markó János semmi kétséget nem hagy afelől, hogy nem véletlenül ő ücsörög a dobok mögött. Az ő játékának a későbbiekben is nagy szerepe a Rooster zenéjének változatosságában. A klasszikus, blues-rock nótá(k)hoz klasszikus rakenroll-szöveg(ek) értetődik magától, ami magában rejti a klisék újraéneklésének veszélyét (pl.: Im wild like a horse, and Im free as a bird. And now Im on the road.), de sebaj, megszoktuk ezt már például a Monster Magnettől is. A lendület nem hagy alább, egymást követik a pörgős kis nóták, a Fallin Down, fúvósokkal és női vokállal megtámogatva (ez még lesz máshol is), a teljes mértékben Stumpf-szerzemény PsychoBilly, a maga ötletes váltásaival és zene-szöveg egységével (minden mást elmond a címe); és a Deep In My Heart, azzal a nyilván öregebb napjaikra írt sorral, hogy You gonna be my next ex-wife. Majd felcsendül a Good Lovin For Free a maga nyúlás-gyanús indító riffjével nem az egyetlen ilyen eset a lemezen, de ez most nem elmarasztalás, mondhatnánk, még jól is áll nekik (ráadásul nekem sosem jut eszembe, hogy kitől nyúl egy banda, még ha hallom is, hogy nyúl, úgyhogy fogjam csak be a pofámat). Következik a magáért beszélő címet viselő Sex; a Highway 69; a Myself, aminek a refrénje utáni, pár hanggal operáló, gondterhelt riffje fogott meg a legjobban; a pihentető, lírai Once In A Lifetime, és végül az All Around The World.
  
  John Tibor basszusjátékát nem csak hallgatni, hanem nézni is lebilincselő, például a Rézmál Kávézóban, ahol minden hónap első péntekén játszik az ötösfogat, a sok tagcsere után remélhetőleg már végleges felállásban, amiből már csak Tóth Zsombort felejtettem el megemlíteni, pedig ő az énekes, ami ugyebár nem elhanyagolható poszt (mondjuk melyik az?). Koncerteken azok számára, akik nem szokták a látványt, elsőként kalapja tűnik föl, de anélkül is megállná a helyét s ez most nem a kalap kritikája volt, hanem a hangszálai dícsérete, s azé, hogy egyszerűen csak énekel.
  Reméljük, egyszer idelátogat a nyelvnyújtogatós zenekar, és reméljük, s Rooster fogja bemelegíteni előttük a népes tömeget. És ha már így átváltottam koncertszervezőbe, eszembe jutott, hogy szívesen elmennék egy Rooster Lord Bishop összejövetelre is. Addig is, aki nem vágyik semmi extrára, csak jóféle, piszkos kis rakenrollra, annak mindenképpen érdemes szert tennie a lemezre.
  
  Reméljük, ez is a Rooster éve lesz.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: