lemezajánló [nagylemez]  2006. március 5. vasárnap   17:59

nincsen hozzászólás

  Igazán érdekes történet a Raunchy eddigi karrierje: a dán bandát egyetlen album után leszerződtette a Nuclear Blast, aztán egyetlen album után el is köszönt egymástól a két fél (zárójelben jegyzem meg: érzek valami kapcsolatot az ilyen események és aközött, hogy az utóbbi időben eltűntek a német kiadó neve elől a hitelességet és underground szemléletet taglaló jelzők). Még ennél is érdekesebbek azonban az aktualitások, hiszen a csapat ezek után a hardcore-ra (aki ezt a műfaji definíciót már elfelejtette vagy soha nem is ismerte volna, annak: metalcore-ra) specializált Lifeforce Recordshoz költözött. A manőver a zene helyett szerencsére csak a lemezborítón érezteti a hatását, de éppen elég az is. Sasszárnyas szív helyett ezúttal egy innovatív pillangószárnyas rózsát kapunk, úgyhogy megemberelem magam én is, és ahelyett, hogy nem most jöttem a falvédőről, innovatívan azt mondom: nem most jöttem a hathúszassal.
  
  Sebaj, a lényeg, hogy a nóta maradt a régi: rengeteg elektronikával vegyülő melodikus és dinamikus metal (de ha valakinek anélkül nem tetszik, akkor persze erre is rá lehet fogni, hogy metalcore, bármit jelentsen is ez), érzőszívű-keményfiús üvöltözéssel és popzenéhez is túlságosan popos énekdallamokkal. Futuristic Hybrid Metal mondja a zenekar, ezt szeretné csinálni újabban az In Flames és a Soilwork, csak nem megy nekik mondom én. Merthogy minden együtt van a Death Pop Romance-ben, amitől az elmúlt években egy jóérzésű metalrajongónak felfordult a gyomra, és még csak nem is a Raunchy tagjai találták ki a receptet, de ők legalább már a főzőcske közben megérkeztek a kondérhoz, és a séfekkel ellentétben ki tudják merni a legjobb falatokat is belőle. Vagyis hiába hallottuk már ugyanezt a lemezt Reroute to Remain és Figure Number Five címen is, ez eddig a legjobb verzió tudniillik előbbivel szemben nem csak alibigitártémákat és alibiprüntyögést, meg ének címén eladott nyöszörgést kapunk, utóbbival szemben pedig nem ismerjük ki két (és unjuk meg tíz) hallgatás után az egészet.
  
  Mindezt nagyjából már az előző Raunchy-anyagról, a Confusion Bayről is el lehetett persze mondani, de (egyelőre még) volt annyi kraft a csapatban, hogy ha csak hajszálnyira is, de meghaladják az előző művüket (is). Túl azon, hogy az energiák kicsit ügyesebben koncentrálódnak a mostani dalokban, leginkább annak köszönhető ez, hogy menet közben távozott Lars Vognstrup énekes, a helyére pedig megérkezett Kasper Thomsen. Kettejük hangja közt éppen annyi a különbség, hogy ráérjünk csak így a vége felé megemlíteni ezt a stratégiai poszton bekövetkezett tagcserét (Thomsen dallamai férfiasabban nyálasak), de ez a kis különbség éppen elég ahhoz, hogy ez legyen a dánok eddigi legjobb albuma. (Uff.)
  
  Az elfoglaltabb zenehallgatók 2006-ban sem a Raunchyval fognak kelni és feküdni, de azért az idén megjelenő rettenetes mennyiségű albumból összeállítható egész napos hevirotációban néha érdemes lesz helyet szorítani a Death Pop Romance-nek is. Ez pedig ekkora dömpingben már legalább félsiker a zenekar számára.
  
  1. This Legend Forever
  2. Abandon Your Hope
  3. Phantoms
  4. The Curse Of Bravery
  5. Remembrance
  6. Live The Myth
  7. City Of Hurt
  8. Persistence
  9. The Velvet Remains
  10. Farewell To Devotion

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: