beszámoló [koncert]  2006. március 3. péntek   13:40

nincsen hozzászólás

  Negyed évszázad nagyon jelentős mérföldkő egy zenekar életében. Nem sokan jutnak el idáig, de aki mégis, az igen komoly életművel büszkélkedhet. Ide tartozik a Moby Dick is, hiszen ez a 25 éves jubileumi koncert az ő ünnepük. De bátran mondhatjuk, hogy az egész honi metalzene jubileuma volt ez a rendezvény, ugyanis a Moby Dick a Pokolgéppel, Ossiannal, stb. egyetemben a műfaj úttörői és első képviselői közé tartozott itt Magyarországon, noha bálnáék első lemeze csak jóval később jelent meg a többiekhez képest. De ez most mindegy, a lényeg a mai rock / metal ünnep volt, amelyen a főszereplő Moby Dick mögé felsorakozott a magyar rockélet színe-java.
  Az esemény másik fő apropója és egyben különlegessége a nemrégiben megjelent Moby Dick tribute album, a BálnaVadÁszok, amelyen hazai előadók idézik fel a banda munkásságának egy-egy elemét a saját értelmezésükben, feldolgozásukban. Emiatt persze vendégek tömkelege is megszállta a színpadot, na de ne szaladjunk ennyire előre. Csak szép sorjában, ugyanis a Nadir nyitotta meg az estét a fellépők közül, és már javában játszottak mire odaértem. Lenyomtak pár saját számot, és a végére a Romlott Rendszer feldolgozásukat. Noha ők voltak az elsők, relative sok érdeklődő kísérte figyelemmel az őrjöngésüket, és kemény, brutális zenéjükkel a Nadir bizony leradírozta a közönséget.
  
  Következett nagy kedvencem, az Echo Of Dalriada. Mire ez az írás megjelenik, már kapható lesz a Jégbontó albumuk. Ennek szellemében eljátszásra került a Galamb, a Téli Ének, és az Árpádházi Margit Balladája, mintegy ízelítőképpen. A közönség persze kapott rá, de természetesen a legnagyobb sikert az első lemez dalai (Védj Meg Láng, Vérző Ima, a Walesi Bárdok két tétele) aratták. Nem hiányozhatott a Beteg A Föld feldolgozás sem, nekem a BálnaVadÁszokról ez az egyik kedvencem, annyira jól átalakította a saját szájízére a nótát a Dalriada. Alig várom, hogy kezembe kapjam az új albumot.
  Érkezett az Akela. Kicsit furcsa volt, mert én úgy számítottam, hogy csak később kerülnek sorra. De végül is nem volt probléma, nekik így is sikerült alaposan bemozgatni a népet. Látszott, hogy sok rajongójuk érkezett a rendezvényre, bár sajnos ez a nézőtéren uralkodó színvonalon is tükröződött A pogo még egy dolog, bár néha az is eléggé eldurvult, de oltári nagy taplóság égő csikkeket és söröspoharakat dobálni a nyomuló emberek, lobogó hajak közé.
  Ilyesmi jelenségek sajnos többször is előfordultak, úgy tűnik nem véletlen, hogy az Akelások tábora nem örvend túl pozitív hírnévnek (persze mély tisztelet a kivételeknek)! Viszont magát a zenekart csakis elismerés illeti, ők tényleg beleadtak apait-anyait, és valóban jól játszottak. A Főnökhöz a legelején behajítottak egy boroskólás poharat, de neki az ilyesmi talán inkább dicséret, egyáltalán nem vette a szívére, csak mosolygott, és persze ivott.
  
  Főként a régi klasszikus dalok kerültek előtérbe, Szemet Szemért..., Nyomás, Közeleg..., Rockernek Születtem, és a többi. A Főnök beharangozta az új albumot, amely a Faszállítás munkacímet viseli. Színvonal...! És persze csinálta a showt, szirénázott, kaszált, vagy nyelvlógatva loholt, amely mozgáskultúra és fizimiska egyébként a neandervölgyi tökéletes modellezése volt. De maga a színpadi játék teljesen rendben volt, ismerjük el, élvezetes koncertet nyomott az Akela. Mondjuk azért több mint furcsa, hogy a tribute albumon szereplő Talpakat nem játszották el, pedig ezen az eseményen szerintem alapvető lett volna
  Az eddigi zenekarok viszonylag hosszabb játékidőt kaptak (az Akela a legtöbbet), az utánuk következők csak 2-3 nótával tudtak beköszönni, de egy estébe természetesen nem férhet bele minden, és ezen a különleges ünnepélyen amúgy is a részvétel volt a fontos. Persze mindenki elővezette a saját Moby Dick átiratát, a Cadaveres a Múló Álommal virított, a Fürgerókalábak a Na Mi Van?-t játszották, a Black-Out a Tornyok Omlanak-kal lépett fel, a Molics Zsolti vezette Cool Head Clan Jaya Hari das-szal kiegészülve pedig az Ugass Kutyát süvöltötte. Egy-két saját szám is belefért mindannyiuknak, de hamar elrepült az idő, és immár az est fénypontja, a 25 éves Moby Dick készülődött.

  Negyed század ide vagy oda, a Moby Dick még mindig bombasztikus formában van. Szuper megszólalással, nagy elánnal léptek a színpadra, a küzdőtéren pedig azonnal iszonyatos nyomulás és pogo kezdődött.
  Ilyen koncerteken rutinosan úgy kalkulál az ember, hogy kb. 3-4 dalig tart az őrült pogo, és utána már sikerül leamortizálni és kifárasztani egymást a népeknek annyira, hogy normálisan lehessen élvezni a koncertet. Nos, jelen esetben ez csak részben működött, mert ugyan volt néha pár üresjárat a nyomulásban, de ettől eltekintve végig ment a pogo és a lökdösődés. Nem tudom, hogy ezúttal is az Akelások vitték-e a prímet, de nagyon durva volt az egész, a buli közepe felé már menetrendszerűen vonszolták kifelé a félig eszméletlen, vérző orrú, vagy csontrészeg arcokat.
  És volt néhány fazon, akiknek ott helyben kellett volna 220-at vezetni a tökeikbe Nagydarab, kopasz állatoknak, akikről már ránézésre is süt, hogy több foguk van, mint IQ-juk, abból állt a pogo, hogy teljes erővel lökték be a nálunk 50 kilóval könnyebb, gyengébb srácokat (és lányokat!) a tömeg közepébe, többször verekedésig is fajult a helyzet. Az Akela esetében hozzá van szokva az ember az ilyen tahókhoz (persze ez nem erény), de eléggé elszomorító lenne számomra, ha a Moby Dick rajongótáborába is beférkőznének az ilyenek.
  
  Na elég a jajgatásból, inkább koncentráljunk a zenére, mert ha az ember kicsit rendet tett maga körül, vagy biztonságosabb helyre húzódott, akkor már lehetett erre is figyelni, nem csak radarozni, hogy ki fog a következő másodpercben felöklelni. A Moby Dick hihetetlenül odatette magát, a 25. születésnap új energiát adott a csapatnak. Szokatlan módon a Beteg A Földdel kezdtek, de aztán következtek minden korszak zúzdái, mint a Mennyből Az Angyal, Múló Álom, Na Mi Van?, a közönség pedig megőrült. Az irdatlan nyomulás és pogo nem akart csillapodni, de erről ugyebár értekeztem már feljebb. Aztán elkezdtek szálingózni a meghirdetett vendégek is, először Wackor Miki és Csabi érkezett a színpadra, és közösen nyomták a Fejfa Helyett című durvulatot. Majd a Demokrácia Álarca után a Kartel szállta meg a deszkákat, ők pedig a Zsibbad Az Agyam speciális, de szerintem élvezetes verzióját adták elő.
  
  Aztán ismét a Moby Dick ragadta magához a stafétabotot, és sorjában jöttek a Happy End, Romlás Virága, Körhinta, Nem Keresek Új Hazát, Tegyünk Úgy..., és a Lélekromboló Torpedó dalok, bálnáék legzúzósabb dalai. Ebből a kakukktojás a Nem Keresek Új Hazát című nóta, ugyanis ez egy vadiúj szám, eddig még soha sehol nem volt hallható!
  A koncert folyamán később természetesen szintén terítékre kerülő zseniális Jusson Eszébe dallal karöltve úgy tűnik, hogy a Moby Dick egyre tudatosabban vállalja fel az amolyan nemzeti thrashmetal szerepet. Nekem tetszik ez az irányvonal, ugyanis a nemzeti rock címkét bitorló zenekarok jó részével kapcsolatban épp az a taszító, hogy sokan szélsőséges, skinhead érából származnak, vagy éppenséggel azok is. Ezt a Moby Dick-re semmiképp sem lehet ráhúzni, és a határon túli rajongók iránti elkötelezettségük és törődésük mutatja, hogy ők tényleg hitelesen és méltósággal képviselik ezt a szerepet (egy Székelyudvarhelyről induló külön buszjáratot is indítottak a rajongók számára a mai koncertre!)

  A buli közben folyt tovább, a tribute lemez nagy meglepetése, a Zanzibár két tagja (Rita és Sidi) érkezett a színpadra, hogy eljátsszák a legismertebb Moby Dick dalt, a Keresztes Vitézt. A helyi tahó kirendeltség pár tagjának ez természetesen nem tetszett, de a nagytöbbség tapsolva vette tudomásul, hogy ma a rockzene mindenféle ágazata együtt ünnepel.
  Ezután a banda legkorábbi időszaka került terítékre, amelynek felidézésében segítségünkre volt Giczy Kurt basszusgitáron és Rozsonits Tamás a doboknál, a Moby Dick 80-as évekbeli tagságából (ill. Rózsi egészen a Körhinta lemezig). A Prometheus, Nem Vagyok Idegen, és a Pokolrock nótákat tolták ebben a felállásban. Majd visszatért Gőbl Gábor és Hoffer Péter, a régmúltból pedig egy nagy ugrással visszatértünk a jelenbe, jött a legújabb himnusz a csapattól, a Jusson Eszébe, majd pedig a Kiképzés.
  Még mindig voltak hátra vendégek, érkezett a két nagy rocktorok, a két Pokolgép, a két Józsi: Kalapács és Rudán. Ők a Legyél Jó című dalt énekelték el, fantasztikus volt. Ez a szám biztosan nem tartozik bele a Moby Dick koncertes repertoárjába, így már csak ezért is jó volt élőben hallani. És ha már a Pokolgépészek amúgy is a színpadon álltak, belefogtak még az egyik legnagyobb magyar heavy metal klasszikusba is, a Moby Dick zenészeinek segédletével eljátszásra került A Jel! Ez igen!
  
  És még mindig nem volt vége a meglepetéseknek, a Gazember következett, a mikrofonhoz pedig nem más érkezett, mint Lukács Laci a Tankcsapdából. A Tapló Inc. pár jeles képviselője persze most is fütyült, de a gitár nélkül kissé szokatlan jelenségnek ható Lukácsot ez nem zavarta, nagy átéléssel adta elő a dalt.
  Ami viszont a legviccesebb volt, menet közben a szám eredeti szerzője, Hobó jelent meg a színpadon, Lukács mögé állt, de a nótába belemerült énekes nem vette észre. Aztán amikor véletlenül megfordult, majd összerogyott a meglepetéstől, azt se tudta mit csináljon. Hobó jelenlétére senki sem számított, maga a zenekar sem, látszott hogy mennyire boldogan, megilletődve érezte magát mindenki a színpadon.
  A Gazembert azért persze lenyomták még közösen, és ha már Hobó úgyis ott volt, egy spontán ötlettől vezérelve a Moby Dick előadta vele a Johnny B. Good dalt. Ha már meglepetésekről beszéltünk, azt hiszem ez volt mind közül a legnagyobb a mai este, hiszen ez a szösszenet egyáltalán nem volt betervezve a programba, még maga a Moby Dick számára sem! És a zenészek teljesítményének elismeréseképp tegyük hozzá, hogy Smiciék vagy 16 éve nem játszották ezt a dalt, Hofi pedig talán még soha! És még így is gördülékenyen zakatolt a gépezet. Gratula!
  
  Lassan közeledett a vége ennek a felejthetetlen bulinak, a Kegyetlen Évek nagy slágerei, az Ilyen Ez A Század, és a Good Bye vezette le a koncertet. Ráadás természetesen kötelező, jött az Ámen, valamint újra halhattuk (ezúttal vendégszereplők nélkül) a két legismertebb Moby Dick nótát, az Ugass Kutyát és a Keresztes Vitézt. A zenekar a Napot Ő Hoz zord taktusai mellett megköszönte a közönségnek a részvételt, majd óriási ováció kíséretében vonultak le a színről, de ekkora buli után ez gondolom magától értetődő.
  
  Ez a koncert minden szempontból méltó volt a Moby Dick, és az egész magyar metal-élet jubileumához, a fellépő zenekarok, vendégek, és a különleges feldolgozás dalok miatt egyedi és megismételhetetlen volt ez a koncert. Kár, hogy a nézőtéren nem tudták páran jobban fegyelmezni magukat, mert így „minden jó, csak sok köcsög van”.
  A szülinaposok elképesztően jól teljesítettek, iszonyú erős programot állítottak össze (próbáltam összeszámolni néhány kihagyott nagy alapművet, csak hogy ne legyen már minden olyan szép és jó, de nem jutottam semmire Egyszerűen minden benne volt ebben a mai estében!). A tribute lemez nagyon életképes ötlet volt, remélem lesznek még további célpontok a magyar metal legendák körében. Ezzel a mai koncerttel konstatálhattuk, hogy a Moby Dick még mindig életképes, Happy Birthday volt ez a javából, nem pedig Happy End.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: