hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2006. február 26. vasárnap   14:16
nincsen hozzászólás

szerző: Millenáris.Hu
Életek éneke - Erdély hangszeres népzenéjéből
2006. március 28., kedd 19 óra, Budapest - Millenáris Teátrum

  Egy éve egy maroknyi forgatócsoport járja Erdélyt, hogy a Budapesten, az Utolsó Óra nevű nagy gyűjtési programban megismert zenészeket saját környezetükben is kövesse, meglesse bánatukat, örömüket, a globalizációs világ okozta nehézségeiket A filmben láttatni szeretnénk a zene és az ember összefonódását, egységét. A múltat, a hely szellemét, lelkét pedig a zenében szeretnénk kifejezni, a zenében szólal meg saját történetünk, felmenőink története, sorsa, a megőrzött és még élő múlt. Ennek a hatalmas örökségnek koncertszerű bemutatása is része a filmnek. E célból most zenészeink felkerekedtek és Millenáris-bemutató után meg sem állnak Párizsig, ahol a Bataclan hatalmas színpadán is hitet tesznek amellett a cigány, magyar, román közös kultúra mellett, mely Erdély kincse és európai örökség is egyben. A koncert végén pedig talán már mi is tudni fogjuk, hogy semmi sem múlik el, bennünk él minden tovább.
  Ez az Életek Éneke

  Kelemen László
  
  Fellépnek: Zerkula János és Regina (Gyimesközéplok), Csiszár Aladár (Körtefája), Nagysármási zenekar és táncosaik, Palatkai zenekar, Szászcsávási zenekar, Covaci Marcel és zenekara (Nagybánya), Varga István Csipás (Bánffyhunyad), Tötszegi András és Szilárd, Kelemen László
  Szerkesztette: Kelemen László
  
  Jegyár: 600/800 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Millenáris

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mastodon    within temptation    fertőzés    anchor    massive attack    ion dissonance    neokhrome     amanda seyfried    hegyalja 2012    veréb    sárvári zita    hst stúdió    steven wilson    zaják és társa    judas priest    leprous    freedom is a lie    trafó    archetype    skyclad    waking the cadaver    chapelier fou    kinkiez    edda    tri state corner  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!