hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. február 25. szombat   11:17
nincsen hozzászólás

szerző: Rossika
Soulfly, Linea 77, Cadaveres
2006. február 22. Petőfi Csarnok

  Február végén ismét tiszteletét tette fővárosunkban a Max Cavalera által fémjelzett Soulfly és egy hamisítatlan másfél órás szuperprodukcióval rukkolt elő a mindig ereje teljében levő zenekar. Egy olasz útitársa is volt Max-éknek a Linea 77 személyében, akik furcsa rockzenéjükkel bűvölték el a hazai rajongókat, míg a magyar színeket a Cadaveres képviselte.
  
  Az ex-Cadaveres de Tortugas zenészt Körmöczi Pétert ismerősként fogadta, de a zenekar többi tagját is nagy lelkesedéssel üdvözölte a Pecsa közönsége. Gabó Ádám felelős a csodás hajlításokért és természetesen az üvöltésekért, Homonnai Gergő püföli a dobokat melyben Szabó Máté is a segítségére van hiszen ő az ütős hangszerek megszólaltatásáért felel. Kovács Lacit a Hybrid-ből ismerhetjük, míg Delcsik Balázst a Crushera-ban láthattuk már korábban. Ez a felállás tavaly nyár óta él, s az együttes azon kívül, hogy régi CdT dalokat játszik, már egy saját promo anyaggal is előrukkolt Soul Of A New Breed címmel. Az ütősök megduplázása illetve Ádám és Peti vokálkettőse meglehetősen erőteljes hangzást kölcsönöz a bandának, mely elsősorban a nagy példakép stílusában törzsi-metal-ban utazik. A régi dalokat egyáltalán nem ismerem, sose tartozott a fehérvári horda a kedvenceim közé, de jó néhány nagy sláger lement, hiszen a közönség őrjöngött az örömtől. A promo dal is elhangzott és játszottak teljesen új nótákat is a tagok. Ádám helyenként igazán élvezhető dallamokat produkált és a zene sem volt gyenge, eltekintve a már korábban említett túlzó hasonlóságot a nagy testvérekkel. Két dolog zavart csupán: Laci pózolása, és a zene egysíkúsága. Nem lehetett hosszabb a koncert egy fél óránál, de a vége felé már unalmas volt ugyan azokat az ötleteket visszahallani. Ettől függetlenül egy kis odafigyeléssel egy nagyon érdekes hangzásvilág kialakítása lehetne megvalósítható, s reméljük a jövőben még sok örömteli percet okoz majd nekünk a Cadaveres.
  
  A Linea 77-et sem hallottam még korábban, de nagy meglepetést okoztak. A tavaly ősszel megjelent Available For Propaganda lemezüket jöttek bemutatni a magyar közönségnek, s változatos rock zenéjükkel gyorsan megszerettették magukat azokkal is akik eddig nem ismerték őket. Az 1993-ban alakult torinoi banda tavalyi lemeze már a negyedik volt a sorban, s nem kisebb név segített nekik a korong összerakásánál, mint Dave Dominguez (Orgy, Papa Roach, Staind).
  
  A koncertre a legjobb jelző a változatos. Az első nóta amelyik magával ragadott egy női vokáltémát vonultatott fel gépről melyre Nitto és Emo ordította rá a maga kis dalbetétjeit, de voltak itt ska-s alapok is sőt az egyik szám kifejezetten drumnbass ritmusokra épült. Az új lemezről a Sleepless tetszett nagyon, de az is hatalmas volt amikor Nitto az ausztrál bennszülött hangszert a didgeridoo-t utánozta, majd játszi könnyedséggel hip-hop témákat pakoltak a gitárjátékra. A záró nótával meg egyenesen lezúzták a közönség fejét, olyan súllyal büntettek, hogy a Pecsa falai is beleremegtek.

  Természetesen mindenki a Soulfly-t várta már, így az olaszokat sem tapsolta vissza senki, Max-ék pedig kilenc körül bele is vághattak a showba.
  
  Nem kellett sokáig várni és már mindenki ordította, hogy this is the prophecy..., majd őrületes ugrálásba kezdett az időközben jelentősen felszaporodó közönség. A negyedik szám már a nagy sláger Roots Bloody Roots volt, majd jött a szokásos menet. Marc Rizzo szólójátéka egy kis pihenés gyanánt a kétfejűvel, majd mintegy erre a nyugalomra rákontrázva a hajdani nagy Sepu sláger a Territory. A War for territory...-ra rendesen beleremegtek a falak, bizsergető érzés volt, ahogy az ezres tömeg egyszerre üvölti a szöveget, Max-ék pedig karmesterként mutatják a helyes utat a színpadról. Talán a legjobb szám volt a koncerten, bár az újabb dalok is rendesen reszeltek. A tavalyi lemezről a Dark Ages-ről lement az Arise Again, de említhetném éppen az I And I-t is, de a régi dalok emlékezetesebbre sikerültek. A második pihenőben egy szerencsés fanatikus felmehetett a pódiumra és Max-szel dobolhatott együtt, a vége felé pedig visszamentünk primitívbe a Back To The Primitive-vel. A repertoár igen szélesre sikerült, hiszen a 98-as Soulfly lemezről éppúgy előbújtak a nóták, mint a későbbi 3-as és Prophecy albumokról. Mégis a visszatapsolt Eye For An Eye volt az ami igazi törzsi ünnepet varázsolt a Pecsából, s annak ellenére, hogy ez volt az egyetlen ráadás mindenki teljes kifulladást követően térhetett haza, hiszen a Soulfly úgy küldte le a másfél órát, hogy egyetlen zenementes percet sem hagytak nekünk.
  
  Tiszteletreméltó előadás egy méltán tiszteletreméltó együttestől akik jelenleg talán az egyik legegyedibb és legváltozatosabb zenei stílus képviselői a metal világában. Reméljük a rendszer továbbra is működni fog és akkor hamarosan ismét visszatér hazánkba a törzsi zene legnagyobbika.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Soulfly

Linea 77

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 elijah    kaptár    ignite    ziskó    kft    timo mass    senses fail    noise of irrational    salma hayek    twisted sister    jeszenszky istván    jamie chung    evanescence    tony allen    jinjer    chris hemswoth    the order of apollyon    ten years after    rompeprop    alight    carnifex    smash mouth    satyricon    anselmo    jean-claude van damme  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!