hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [dvd]  2006. február 4. szombat   16:22
nincsen hozzászólás

szerző: András és Tompi
Voivod: DVOD-1
Music Video Distributors

  Kicsit meglepő, hogy csak nemrégiben jelentkezett első DVD-jével a Voivod, hiszen tőlük az sem lett volna meglepő, ha már 1988-ban feltalálják ezt az adathordozó formátumot, és gyorsan csinálnak is egyet az addig összegyűlt videóikból. Sőt, amelyik banda már 1987-es klipjében azt üzente, hogy Stop animal slaughter, illetve az AIDS veszélyére hívta fel a figyelmet, attól akár elvárható is volt ez. Na de ne siessünk ennyire a dolgok elébe (hagyjuk ezt meg Voivodéknak, nekik úgyis sokkal jobban megy).
  
  A legtöbb DVD ugyebár úgy működik, hogy egy ilyen-olyan törzsanyagot földob némi soha nem látott érdekes háttér ez-az, de ezúttal nem erről van szó, a DVOD-1-tól ugyanis másfél órás tömény érdekességet kapunk. A meglepő a dologban az, hogy nem másból áll össze ez sem, mint akármelyik mezei DVD, azaz: koncertfelvételekből, klipekből és kulisszák mögötti jelenetekből. Persze csak addig meglepő ez, amíg az ember nem ismeri a Voivodot, mert ugye a banda zenéje is ugyanabból állt össze, mint akármelyik mezei metalzenekaré, azaz gitárból, bőgőből, dobból és énekből. Aztán tessék, mégis mi lett belőle: olyan, amit soha nem tudott, és bátran ki merjük jelenteni, soha nem is tud majd senki. Itt jegyeznénk meg, hogy sokan úgy szokták ezt kommentálni: több ez már, mint metal, ez már nagybetűs Zene, satöbbi, szerintünk viszont nem, nekünk ugyanis ez a metal (meg persze a nagybetűs Zene is, de hát innentől ez már kézenfekvő).
  
  A DVOD-1 a kanadai csapat majd negyedszázados pályafutásának első, 1983-tól 1991-ig tartó korszakát öleli fel. Eme röpke nyolc esztendő alatt jutott el a banda a csépelős-csapkodós, ép ésszel aligha felfogható káosz-thrashmetaltól a progresszív és pszichedelikus muzsikák hatásait igen nyíltan felvállaló, ép ésszel aligha felfogható metalig, miközben úgy mellesleg átfogó útikalauzt adtak az egész galaxisról is, nemcsak stopposoknak. A tanulság adott, a biztonság kedvéért még egyszer ide is írjuk: soha nem tudott, és bátran ki merjük jelenteni, soha nem is tud majd ilyet senki. Az eredmény pedig? Hat darab klasszikus album (mármint 91-ig, a többiről majd később), aztán végeláthatatlanul sok olyan, Voivod-rajongókból álló egyébként zseniális zenekar, amelyek kábé egy Voivod dalból építettek életművet (nem csak metalzenekarok, persze), meg az ő összes fanjuk, akiknek dunsztjuk sincs a Voivodról. És persze egy nem túl nagyszámú, de annál hit(el)esebb rajongótábor, amely most örömtáncot jár a DVD-lejátszója körül.
  
  Teszi ezt négy különböző forrásból érkező, egészen eltérő jellegű koncertfelvételre, melyek szépen végigkövetik a zenekar evolúcióját a gázmaszkos-szegecses-bőrös- spandexgatyás (ámbátor még így sem gázos) kezdetektől az indusztriálba borult Einstürzende Neubauten- és Laibach-pólós techno-thrash érán át a maga idejében kevéssé értékelt, ám annál kiválóbb progresszív korszakig. Naphosszat lehetne magyarázni a gitáros Piggy disszonáns játékáról, a közel sem csak ritmus-rabszolgaként ismert Away dobolásáról, Blacky blower bass-éről és Snake egymással rendre döntetlent játszó hangjáról és mimikájáról, de szeretnénk kerülni a metalzsurnalisztika posványos kliséit, mert nincs is annál szégyellni valóbb dolog, mint a Voivoddal kapcsolatban használni ezeket. Ugyan nem sokkamerás, ilyen-olyan sorroundos anyagokról van szó, de aki egy kicsit is szereti (tehát ismeri) a bandát (hasonlóan azokhoz, akik felvették ezeket a bulikat), az máris készítheti a szalvétát az ujjnyaldosás utánra. Na és az is biztos, hogy már csak ezek láttán-hallatán is bele lehet szeretni az együttesbe, legyen szó akár a korai elvetemült montreali bulikról, vagy a Musique Plus-os, kifejezetten a kamerák számára készült felvételről.

  Nem kell azonban beérni ennyivel, hiszen a Clouds in My House kivételével az összes ez idő tájt készült Voivod-klip is itt sorakozik, és ezek is csak ugyanazt tükrözik, amit már kétszer elmondtunk, de nem lehet elégszer elmondani: soha senki nem tudott, és bátran ki merjük jelenteni, soha nem is tud majd ilyet senki. A jóval fentebb már beharangozott Ravenous Medicine klipjében látható apokaliptikus víziókat mondjuk egyesek talán viccesnek találják, de ők valószínűleg ugyanazok, akik még 2006-ban sem foglalkoznak az állatkínzások értelmetlenségével vagy az AIDS veszélyességével. Itt sem óriási költségvetésű felvételekről beszélünk, ez tény, de akkoriban még azoknak sem jutott eszébe hagyományos és számítógépes grafikákat élőszereplős felvételekkel blue-boxban házasítani, akiknek egyébként meglett volna erre a pénze, úgyhogy nekünk nem szégyen térdelni e néhány videó előtt sem. Amit pedig a Pink Floydtól átdolgozott Astronomy Domine rendes költségvetésből leforgatott klipjében összepszichedelizáltak hőseink, attól rendre hanyatt is borulunk, akárhányadszorra is látjuk.
  
  Mindezeken felül aztán rejt még a korong néhány kiegészítő jelenetet is, amelyeken láthatjuk például a Nothingface-t rögzítő bandát, vagy azt, hogy a Psychic Vacuum klipjében látható hátborzongató folyosós jelenetet tulajdonképpen egy drótkerítésre feszített, összefestékszórozott lepedővel, néhány krepp-papír szalaggal meg egy füstgéppel csinálták ehhez ugye már nem kell negyedszer leírnunk azt, amit eddig háromszor idevéstünk? Zseniálisan feldobja ez a néhány bevágás ezt az amúgy sem épp lapos DVD-t, pláne akkor, amikor a megfelelő menüpontot választva egész estés filmbe rendezve nézzük végig az összes anyagot, merthogy ilyen is van ám, nem csak úgy odahányták nekünk ezt az egészet.
  
  Ráadásul az extrák még itt sem érnek véget: galériát láthatunk archív fotókból, a csapat sci-fi koncepciójának szerves részét képező Away-grafikákból, plusz itt van két demó hanganyaga is (noha az egyik már a War & Pain újrakiadásán is szerepelt).
  
  Örömtáncot azonban valójában mégsem lejtünk, hiszen a DVD óhatatlanul is fájdalmasan nosztalgikus jelleget kap azáltal, hogy az augusztusban elhunyt Piggy-t már csak ezen (és az eljövendő továbbiakon) láthatjuk mosolyogni (itt viszont persze az elsőtől az utolsó percig). A legmegdöbbentőbb az, hogy a történet azonban még így is sokáig folytatódik (magyarul Voivod Lives): rövidesen itt az új Voivod lemez, amelyet még három további követ majd (ennyihez rögzítette az összes végleges gitártémát halála előtt Piggy), és a DVOD is trilógiává bővül. Mit is mondhatnánk azon kívül, hogy köszönjük? Ó, igen, megvan. Ilyet soha nem tudott, és bátran ki merjük jelenteni, soha nem is tud majd ilyet senki.
  
  All hail Korgüll!
  
  
  
  Élő felvételek:
  
  Montreal Spectrum (1986) - Blower
  Montreal Spectrum (1988) - Tribal Convictions, Ravenous Medicine
  Montreal Musique Plus (1989) - The Unknown Knows, Inner Combustion/Missing Sequences/Nothingface
  Montreal Backstreet (1991) - Inner Combustion, Freedoom
  
  Klipek:
  
  Voivod
  Ripping Headaches
  Ravenous Medicine
  Tribal Convictions
  Psychic Vacuum
  Astronomy Domine
  
  Extrák:
  
  klipforgatások, stúdió-felvételek, fotógaléria, grafikák, két demo (Morgöth Invasion és Live at Spectrum)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Voivod

Voivodfan.com

 programajánló: 
2019. december 29.
Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
2020. január 29.
Darkest Hour: 25 Years Darkness - 2020.01.29. Durer Kert (Dürer Kert - Budapest)
2020. január 31.
Imminence- Turn The Light On Tour Pt. II- Budapest (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
 kiemelt 
Black Veil Brides a Budapest Parkban
  
Fekete smink, testfesték, szegecses ruhák – a KISS és a Mötley Crüe inspirálták a kaliforniai bázisú Black Veil Brides csapatát arra, hogy napjainkban megidézzék a ’80-as évek glam metál szcénáját

Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban
Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
2020. szeptember 2-an Budapesten koncertezik a Pixies
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jaume collet-serra    while she sleeps    sons of apollo    lgt    steven soderbergh    amber schmidt    horibillies    agnostic front    no strings attached    claps for caroline    southern oracle    full of hell    summer nights    radiohead    Ákos    dave mustaine    bal-sagoth    nuclear blast    stereotone    moratorium    jack nicholson    gyilkos természet    eyehategod    warner bros.    scar symmetry  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!