lemezajánló [nagylemez] 2006. január 30. hétfő 14:25
nincsen hozzászólás
szerző: H.L.Korog: Korog
A KOROG zenekar 1995 óta nehezíti meg azon emberek életét, akiknek lételemük az underground zenei élet kiadványainak skatulyákba való belegyömöszölése (azt hiszem a nyitott zenebarátokkal szemben ez a többségi álláspont). Corpus Kriszti címmel 1997-ben roppant emlékezetes bortóval megáldott hangzóanyaggal debütált a budapesti zenekar, de a magyar underground színtérre jellemzően sokan csupán a bizarr borító kapcsán jegyezték meg nevüket. Ehhez az anyaghoz az „Elsiető ég alatt” című számhoz készült egy videoklip is. Ezen a demon valóban szerepeltek igencsak kifacsart témák, de talán olyasmik is amelyeket inkább az tett furcsává, hogy nem 100%-os magabiztossággal játszottak el a srácok. Ettől eltekintve azért még bőven minőségi volt az anyag, és kellően újszerű. 1999-ben a HSB stúdióban került rögzítésre, majd a BAHIA istálló segítségével megjelentetésre az Álmodj makkal. Innentől fogva akkor sem tudnák lemosni magukról a srácok a komplex, furcsa... stb. jelzőket, ha egyetlen hangból építenék fel a következő lemezüket. Ezen anyag megjelenésétől bármi, ami kikerül a kezük alól, az überagyas, elvont, összetett, nyakatekert és még sorolhatnám, hogy milyen jelzőkkel aposztrofált lehet, és aki nem ilyeneket írt a cuccaikról, és így nem szopogatta ölég fényesre a megálmodott makkocskát, az megkövezendő botfülű idiótaként könyveltetett el.
A KOROG-nak rengeteg olyan zenei ötlete van, amely a hagyományosabb rock-zenekarok eszköztárában is helyet kaphatna, bár az tény, hogy ritkaság az olyan formáció, amely ekkora elementális erővel tudja telíteni a zenéjét. Nincs két ember, aki egy lemez hallgatása során ugyanazt hallaná, de úgy vélem, hogy a KOROG zenéje messze nem olyan krónikus, mint ahogyan azt beállítják. Azt pedig végképp nem tudom megérteni, hogy egyesek miért próbálják úgy beállítani a dolgokat, hogy az extremitás Csihar Attilával került bele a KOROG-képbe. Valóban Attila orgánuma roppant sajátságos és valóban extrém, de azt hiszem Simon Gábor sem az a tucat-énekes fajta, és a magam részéről úgy vélem, jobban passzolt a KOROG-ba, már amennyire ezt meg lehet ítélni így kívülről. Bár az azért valószínű, hogy nem véletlenül váltott a zenekar. Eme Csihar Attilával rögzített album számonként 4-5 témából építkezik, amely fantáziadúsan van egymásba ágyazva, de ettől még messze nem öncélú. Persze az, aki egy nyeletre akarja végigheadbangelni a koncertjeiket, annak kicsit megnehezítették dolgát a srácok.
Ha magyar viszonylatok közt hasonlítani akarnám valamihez ezt a zenét, akkor azt mondanám, hogy olyan mintha a Fejhajlítós/Törésvonalas Leukémia zenekart megszállta volna a Gonosz. Talán túl nagy mértékben alkalmazkodtak zeneileg a KOROG-ék Attilához, és Attila pedig kissé rutinfeladatként kezelte ezt a produkciót, ami szarvashiba. A magam részéről mindenképpen megszereztem volna ezt a cuccot, hiszen Csihar Attila munkássága kapcsán igencsak elfogult vagyok, és a KOROG korábbi anyagait is kedvelem, de azért én lényegesen formabontóbbnak nevezném a Corpus Kriszti-t, mint a Korog-ot. 14 számra bontva pulzál végighullámozva hallgatója elméjén ez az anyag, mintha ősi rítusok sötétlő árnyai hasítanának korunk gépies képeibe, hogy megfosszanak bennünket exisztenciális illúzióinktól, feltárva ösztönlény-mivoltunkat.
Az album mintha a borító szín-koncepciójának sötét tónusaival rajzolná, vésné, maszatolná, hintené lelki szemeinkbe egy mögöttes világ apró mozzanatait. Iszonyú kifinomultsággal szövik egymásba a jobbnál jobb riffeket, melyek alapjául szolgáló dob feszesen nyomja az ütemeket, de a basszusjáték totálisan háttérben marad. Jó, persze én amúgy is ilyen bass-fetisiszta vagyok, de itt tényleg lehetett volna egy kissé vaskosabb, karakteresebb a basszushangzás, már csak azért is, mert ez talán jobban alátámasztaná a lemez amúgy rendkívül sajátos atmoszféráját. Nagyon tetszik a lemezben, hogy páratlanul eleven. Mintha egy bazijó minőségű próbatermi felvétel lenne. Bánom, hogy nem készül még egy lemez Attilával, mert egy hanganyag elkészítése nem elegendő alkotási tevékenység ahhoz, hogy a legtöbbet kihozza egy adott felállásból.