beszámoló [koncert]  2005. december 24. szombat   14:28

nincsen hozzászólás

  Látatlanban egy tökéletes péntek esti bulinak indult a Megalith Records Night: hétvége, négy jó zenekar, stb. Ami miatt mégis rossz szájízzel mehettünk haza, az a záró PASO koncertet félbeszakító verekedés volt. Szerintem inkább istállóba valók ennek a csetepaténak a kezdeményezői, mint koncertre, még akkor is, ha nem láttam, hogy pontosan kik is voltak ők. (Vagyis ezt is látatlanban állítom.)
  
  Ami a zenét illeti, azzal természetesen semmi gond nem volt. Már a meglehetősen hálátlan feladatot teljesítő Ska Hecc is kitett magáért: precízen összerakott dalokkal melegítették be a közönséget, amolyan brites csordavokálokkal megerősítve játszották muzsikájukat. A nevükből persze saccolni lehet a stílusra, de megtévesztésként volt még egy Kisstílű gengszter néven futó, szordínós trombitával előadott szving, egy laza reagge Szép az élet címmel, és a latinos hangulatú Caracas. A csúcs azonban a Delta ska verziója volt, zenéjében felidézve mindannyiunk kedvenc tudományos műsorát. Szerzeményeiket úgy válogatták össze, hogy egyre jobb darabok követték egymást, így műsoruk finise nem fordult óranézegetésbe, sörvásárlásba, és semmi egyéb, elő-zenekarokat gyakran és joggal súlytó pótcselekvésbe.
  
  A Ska Hecc tehát letudta a bemelegítést, így a Westbound Traintől talán már joggal vártuk el, hogy egyenesen izzasztássá fejlessze e tevékenységet. Így is tettek, méghozzá ők sem csak és kizárólag ska muzsikával. A massachusettes-i csapat ugyanis hallhatóan ugyanannyira szereti táncoltatni az ő mélyen tisztelt közönségét soul és funk ritmusokra, mint skankigolásra bírni a mindenkori nagyérdeműt. Ennek megfelelően volt néhány daluk, ami inkább idézte James Brownt, mint a Skatelitest, vagy jobban hasonlított Otis Reddingre, mint a Specialsre mondjuk. Előfordult persze, hogy nagyon jól megfértek egymással az említett irányzatok egy számon belül is, teszem azt egy igazi 2tone témára érkezett egy telt, vérbő gitárszóló, és akkor a reagge-ről, mint az este fellépőinek kötelezővé tett házi feladatról nem is beszéltem. Ehhez társultak még a frontember olvadós, mégsem szirupos dallamai, és Sugar Ray Leonardot idéző mozgása, és persze a publikum határtalan lelkesedése. A bokszoló csalogánynak úgy látszik mégsem volt elég az ováció, és már annyira kérte azt a fuckin noise-t, hogy az az érzésem támadt, hogy ő maga nem érzi jól magát a színpadon. Nem tudom így volt-e, de a lentiek mindenesetre remekül szórakoztak. Ez is volna lényeg.
  
  Röviden: nehéz dolga volt a Toastersnek a sötét lóként befutó Westbound Train után. Különösen úgy, hogy ezúttal nem tartott velük a híres-hírhedt ragga-professzor, Jack Ruby Jr. De az éneklő és gitározó főnök, Robert Buckett vezetésével és viszonylag nagyobb mennyiségű sör, meg gintonic legurításával azért csak megküzdtek a főzenekari státuszból adódó feladattal. Méghozzá úgy, hogy a basszusgitárját könnyedén és laza virtuozitással kezelő Jason Nwagbaraocha átvette szövegelést, és nem hiszem, hogy hagyott volna hiányérzetet bárkiben is. A Chris Rhodes pozanos és Jeff Richey szaxofonos alkotta fúvósszekció is kitett magáért, mind a szólók, mind a jó értelemben vett vásári mutatványba illő attrakciók alkalmával. És különben is, a közönség már a nyitó Shocker!-nél a Toasters tudomására adta, hogy nagyon várta már az amerikai ska alapcsapatának koncertjét. Erről győzködték folyamatosan Bucketékat a Pool Shark, a Weekend In L.A., a rudeboy, rudegirl himnusznak is beillő 2tone Army, és a Don´t Let The Bastards Grind You Down alatt is. Magától értetődő, hogy a táncnál csak az izzadság folyt jobban, hasonlóan természetes módon realizálódtak az ideális ska koncert elemei: a recsegtek a rezesek, alattuk jellegzetes és kövér Hammond hangzás terpeszkedett el, zakatolt a gitár, pulzált a basszus, és így tovább. A Matt Davist pedig a teljes Westbound Train legénységével együtt kiáltották ki különleges ügynöknek, egy igen maratoni jammelés alkalmával. Ez alkalommal azért már megizzadtak ők is rendesen, pedig alapvetően a kisujjukból rázták ki és szabták remekbe ezt a bulit, de nekem az az érzésem, hogy tudnak ők ennél jobbat is.
  
  Igen késői időpontban, szabadkozva lépett színpadra, a Pannonia All Stars Ska Orchestra, de sajnos pár szám (Jungle Lion, Police In Helicopter, Joseph Was Betrayed) után a bevezetőben említett incidens, vagyis a bevezetőben szintén említett, istállóba való fiatalok viselkedése miatt távozni kényszerültek mindenki mással együtt, akik amúgy a zene miatt jöttek koncertre, és mellesleg abszolút nem érdekli ez az igen gyermeteg szellemű bunyócska.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: