lemezajánló [nagylemez] 2005. december 21. szerda 11:57
nincsen hozzászólás
szerző: Prof. Fusi Mi-ShiIsten Háta Mögött: A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás Szerzői kiadás (termékkód: NZItDBow)
Ha igazán frappáns akarnék (tudnék) lenni, akkor most egy csupa képtelenségből, önellentmondásból és zavaros metaforából kevert dörgedelmet hánynék ide, de nem fogok (vagy mégis?). (Ha mégsem, akkor) egyszerűen azért, mert szerintem a bonyolult zenét is lehet egyszerűen szeretni. Pláne, ha még egyszerűen is van előadva. Erre pedig az Isten Háta Mögött a legjobb példa.
Ez a banda ugyanis már-már magától értetődő természetességgel keveri a stoner búgást és gitárbúgatást, a toolos hangulatokat és az alternatívnak és grunge-nak semmiképpen sem nevezhető izéket. Én pedig ezt egyszerűen szeretem. Most még jobban, mint a Rosenkreutz kémiai mennyegzője idején, mert ami ott pusztán természetes volt, az itt már-már szinte lusta flegmaságnak hat. Magyarul ez a lemez még jobb, mint a Rosenkreutz kémiai mennyegzője.
Mert hát flegmaság ide, lustaság oda, ezen az albumon mégiscsak dalok vannak. Lehet, hogy ezen maguk a zenészek is csodálkoznak egyébként, hisz a Black Sabbath óta elég keveseknek sikerült ún. dalcentrikus albumot amolyan nosza neki attitűddel, takjel nélkül egyben, élőben rögzíteni. Meg vannak lepődve, vagy sem, nekik mindenesetre összejött a dolog. Méghozzá úgy, hogy közben mindegyik nóta egészen sajátságos módon szánt barázdát az ember emlékezetébe: van itt például A Földdel egyenlővé-tételNevermore módra, néhány pillanatig a Venom keréknyomain haladó Kanyarodási ceremónia, jótékony klimpírozás Az Orionaranyadért, kvázi- reggae és huhúzás a Hízóban, vonósok és akusztikus gitározás a Tavaszi nemződühben, a Kéjgáz végén pedig az is kiderül, hogy a nu-metalos riffelés is önkifejezési forma. Lehetne még bármeddig sorolni az ilyen és effajta szélsőértékeket, hiszen tele van velük a lemez, de úgy egészében mégiscsak egy 48 perces, hullámhegyektől és -völgyektől egyáltalán nem mentes süppedés ez a zsíros riffek, gerjedések, zümmögések, zajok és ingoványos vokálok bódító világába. Ráadásul megismétlem, mert az imént elhangzottak ellenére sem kerültem ám önellentmondásba dalok vannak rajta.
Szám szerint nyolc darab. Tanuld meg (pusztán azért, mert ez az év egyik legjobb lemeze):