hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. december 18. vasárnap   13:53
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Himsa, 3 Inches Of Blood, Watch My Dying, Bury Your Own
2005. december 4. Kultiplex

  Kérem szépen, engem átvertek! Állítólag egy hardcore koncerten vettem részt a Kultiplexben december 3-án. Még az is lehet, hogy így volt, de nekem inkább tűnt ez a rendezvény egy hellyel-közzel tökéletes metal-bulinak. Persze, tisztában vagyok én azzal, hogy 2005-ben a hardcore már egészen máshogy szól, mint tíz, vagy húsz éve, és ez így is van rendjén. Ennek következtében viszont azt is meg merem kockáztatni, hogy talán másról is szól. És emellett már nem lehet elmenni szó nélkül.
  
  De nem megyek el szó nélkül az est fellépői mellett sem, úgyhogy kezdeném is az ideiglenesen hazánkban állomásozó külföldiek gyermekeiből alakult Bury Our Own produkciójával. Többé-kevésbé ők tehetnek arról, hogy csak hellyel-közel volt tökéletes a metal-buli. Ellenben meg kell, hogy jegyezzem, határozottan fejlődnek. Fogósak a götecore riffjeik, a ritmusszekció tagjai feszesen, és egymásról tudomást véve játszanak, továbbra sincs dallamos ének, van helyette valóban szemdüllesztő visítás. Vagyis azokat az ásításra ingerlő metalcore kliséket, ami eddig is sajátjuk volt, most már ügyesebben tudják eladni. Más kérdés, hogy nem feltétlen a metalcore az a műfaj, ahová elkél egy újabb üdvöske.
  
  A következő fellépő, a Watch My Dying volt az este első, és egyetlen olyan vendége, amelyiknek deklaráltan semmi köze nem volt a hardcore-hoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem illettek ide, és közel sem csak üdítő színfoltként állt helyt a matematikai képleteket megzenésítő, és az egyszerre futurisztikus és szürreál rémálmokat megéneklő csapat. Tevékenységükhöz vegyesen válogattak az egyszerűen csak megtekert új Klausztrofónia, és az egyszerre megtekert és megcsavart, követhetetlen Húsmágnes dalairól, amelyek alatt a publikum nagy része kötelező házi feladatát, a pólóvásárlást tudta le. Klassz kis programról maradtak így le, amelynek éppúgy része volt a pihentető funkciót betöltő, de ugyanakkor nagyon is frusztrált hangulatú, okosan effektezett akkordozás, a szárazon őrlő riffek, és sajnos a hamiskás ének is. Szerencsére ezek a fals hangok nem vettek el semmit az egyébként túlsúlyban lévő üvöltések erejéből. Az összkép, igaz, nem egészen úgy, mint a mesében, de így is elnyerte méltó jutalmát: az elismerő headbanget a nézőtéren.
  
  Aztán nagy hirtelen akkora fémszívű lett mindenki, hogy a Trial, és Walls Of Jericho tagokkal megerősített 3 Inches of Blooddal együtt kívánta a metal ellenségeinek halálát. Igaz, nincs is mit tenni, villázni is kell mindenkinek, ha olyan zseniális dalokkal találja magát szembe, mint a robotok győzelmét megéneklő Wykydtron, az érzelmes dallamokban már-már túlburjánzó Revenge Is a Vulture, vagy a csapat Number Of The Beastje, a Deadly Sinners. A Destroy The Orcs című darabot nem is látnám el jelzővel, eléggé jellemzi azt a címe. Na igen, témánál is vagyunk. Ezek a címek nyilván mosolyra fakasztónak tűnnek. Azok is, sőt továbbmegyek, egy viszonylag hosszantartó röhögő-görcs kiváltására is alkalmasak, (kúp)szeges ellentétben a zenével. Mert az bizony cseppet sem mosolyognivaló, fáradt heavy metal, ami csak vaksötét színpadon foganhat. Nagyon is kompakt dalokat hoztak ezek a kanadaiak, akik minden bizonnyal akkora metal fanatikusok, hogy éltük végéig azon búsulnak, hogy macijuknak Teddy volt a neve. És nem Eddie.
  
  Metalból egyébként a Himsa sem áll éppen rosszul. Nem újdonság ez a hardcore műfaj háza táján, de sokan csak az At The Gatesig ásnak vissza a kemény zenék történetében. Az este fő fellépője azonban nem által egészen mély fúrásokat eszközölni, és eljutni az Iron Maidenig vagy a Slayerig, ha morcosabb kedvükben vannak. De nem ez a már-már régészetnek is beillő expedíciós munka a legnagyobb erényük. Ők ugyanis dalokat, uram bocsá slágereket írnak, amire nagyon kevesen képesek, legyen szó akár hc-ról, akár metalról. A Kozsó-imitátor frontemberrel és Schenker-módra pingált Flying V-vel kiálló Himsa viszont ipari mennyiséget tud előállítani az olyan fülbemászó nótákból, mint a jelen fellépés csúcsát alkotó Dominion, a Rain To The Sound Of Panic, amelyet talán még Kerry King is megsüvegelne, esetleg a csapat legjobb mérge, a Girl in Glass, vagy a vészjósló Kiss or Kill. Persze nem csak ezekre a darabokra aprították egymást a tinik az első sorokban, az új szerzeményeket hasonló ovációval és hadonászással fogadták. Vagyis nagyon valószínű, hogy a hamarosan megjelenő Hail The Horror egy Courting Tragedy and Disaster II lesz, remekbe szabott számok szempontjából legalábbis mindenképpen. Azt most hagyjuk, hogy mennyire lesz hardcore, vagy mennyire lesz metal. Slágerek biztos lesznek azon is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Himsa

3 Inches Of Blood

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 karai anna    emma stone    bookmarks    dustin hoffman    alkonost    bad religion    ulver    trivium    off with their heads    kéknyúl hammond band    ego-project    primus    checkpoint charlie    charlie    cataract    in this moment    null positiv    lovreck    hipno5e    adni jó    inquisition    losing season    i killed the prom queen    dying fetus    tomi koivusaari  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!