beszámoló [koncert]  2005. december 18. vasárnap   13:53

nincsen hozzászólás

  Kérem szépen, engem átvertek! Állítólag egy hardcore koncerten vettem részt a Kultiplexben december 3-án. Még az is lehet, hogy így volt, de nekem inkább tűnt ez a rendezvény egy hellyel-közzel tökéletes metal-bulinak. Persze, tisztában vagyok én azzal, hogy 2005-ben a hardcore már egészen máshogy szól, mint tíz, vagy húsz éve, és ez így is van rendjén. Ennek következtében viszont azt is meg merem kockáztatni, hogy talán másról is szól. És emellett már nem lehet elmenni szó nélkül.
  
  De nem megyek el szó nélkül az est fellépői mellett sem, úgyhogy kezdeném is az ideiglenesen hazánkban állomásozó külföldiek gyermekeiből alakult Bury Our Own produkciójával. Többé-kevésbé ők tehetnek arról, hogy csak hellyel-közel volt tökéletes a metal-buli. Ellenben meg kell, hogy jegyezzem, határozottan fejlődnek. Fogósak a götecore riffjeik, a ritmusszekció tagjai feszesen, és egymásról tudomást véve játszanak, továbbra sincs dallamos ének, van helyette valóban szemdüllesztő visítás. Vagyis azokat az ásításra ingerlő metalcore kliséket, ami eddig is sajátjuk volt, most már ügyesebben tudják eladni. Más kérdés, hogy nem feltétlen a metalcore az a műfaj, ahová elkél egy újabb üdvöske.
  
  A következő fellépő, a Watch My Dying volt az este első, és egyetlen olyan vendége, amelyiknek deklaráltan semmi köze nem volt a hardcore-hoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem illettek ide, és közel sem csak üdítő színfoltként állt helyt a matematikai képleteket megzenésítő, és az egyszerre futurisztikus és szürreál rémálmokat megéneklő csapat. Tevékenységükhöz vegyesen válogattak az egyszerűen csak megtekert új Klausztrofónia, és az egyszerre megtekert és megcsavart, követhetetlen Húsmágnes dalairól, amelyek alatt a publikum nagy része kötelező házi feladatát, a pólóvásárlást tudta le. Klassz kis programról maradtak így le, amelynek éppúgy része volt a pihentető funkciót betöltő, de ugyanakkor nagyon is frusztrált hangulatú, okosan effektezett akkordozás, a szárazon őrlő riffek, és sajnos a hamiskás ének is. Szerencsére ezek a fals hangok nem vettek el semmit az egyébként túlsúlyban lévő üvöltések erejéből. Az összkép, igaz, nem egészen úgy, mint a mesében, de így is elnyerte méltó jutalmát: az elismerő headbanget a nézőtéren.
  
  Aztán nagy hirtelen akkora fémszívű lett mindenki, hogy a Trial, és Walls Of Jericho tagokkal megerősített 3 Inches of Blooddal együtt kívánta a metal ellenségeinek halálát. Igaz, nincs is mit tenni, villázni is kell mindenkinek, ha olyan zseniális dalokkal találja magát szembe, mint a robotok győzelmét megéneklő Wykydtron, az érzelmes dallamokban már-már túlburjánzó Revenge Is a Vulture, vagy a csapat Number Of The Beastje, a Deadly Sinners. A Destroy The Orcs című darabot nem is látnám el jelzővel, eléggé jellemzi azt a címe. Na igen, témánál is vagyunk. Ezek a címek nyilván mosolyra fakasztónak tűnnek. Azok is, sőt továbbmegyek, egy viszonylag hosszantartó röhögő-görcs kiváltására is alkalmasak, (kúp)szeges ellentétben a zenével. Mert az bizony cseppet sem mosolyognivaló, fáradt heavy metal, ami csak vaksötét színpadon foganhat. Nagyon is kompakt dalokat hoztak ezek a kanadaiak, akik minden bizonnyal akkora metal fanatikusok, hogy éltük végéig azon búsulnak, hogy macijuknak Teddy volt a neve. És nem Eddie.
  
  Metalból egyébként a Himsa sem áll éppen rosszul. Nem újdonság ez a hardcore műfaj háza táján, de sokan csak az At The Gatesig ásnak vissza a kemény zenék történetében. Az este fő fellépője azonban nem által egészen mély fúrásokat eszközölni, és eljutni az Iron Maidenig vagy a Slayerig, ha morcosabb kedvükben vannak. De nem ez a már-már régészetnek is beillő expedíciós munka a legnagyobb erényük. Ők ugyanis dalokat, uram bocsá slágereket írnak, amire nagyon kevesen képesek, legyen szó akár hc-ról, akár metalról. A Kozsó-imitátor frontemberrel és Schenker-módra pingált Flying V-vel kiálló Himsa viszont ipari mennyiséget tud előállítani az olyan fülbemászó nótákból, mint a jelen fellépés csúcsát alkotó Dominion, a Rain To The Sound Of Panic, amelyet talán még Kerry King is megsüvegelne, esetleg a csapat legjobb mérge, a Girl in Glass, vagy a vészjósló Kiss or Kill. Persze nem csak ezekre a darabokra aprították egymást a tinik az első sorokban, az új szerzeményeket hasonló ovációval és hadonászással fogadták. Vagyis nagyon valószínű, hogy a hamarosan megjelenő Hail The Horror egy Courting Tragedy and Disaster II lesz, remekbe szabott számok szempontjából legalábbis mindenképpen. Azt most hagyjuk, hogy mennyire lesz hardcore, vagy mennyire lesz metal. Slágerek biztos lesznek azon is.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: