hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [színház]  2005. december 19. hétfő   16:42
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Új teátrum nyílik Budapesten
2005. december - 2006. január - Körúti Színház

  Molnár Ferenc: A doktor úr

  A főváros legújabb teátruma, a Körúti Színház december 25-én Molnár Ferenc: A doktor úr című darabjának bemutatójával nyitja meg kapuit a Guttenberg Művelődési Otthon épületében (1085 Budapest, Kölcsey u. 2.). Még idén láthatja a közönség a Mezítláb a parkban, illetve a Teaház az augusztusi holdhoz című vígjátékokat, valamint a Sziámi zenekar Seres Rezső dalaiból összeállított különleges koncertjét.
  
  Alapfilozófia:
  
  A hetvenes években, amikor a színházi élet virágkorát élte Magyarországon, a körúti színház fogalom volt, amely az Ádám Ottó vezette Madách Színházhoz kapcsolódott. A fogalom egy olyan színházat takart, amelyben a legnagyobb formátumú színművészek olyan igényes vígjátékokat játszottak, amely szórakoztattak, ugyanakkor emberi mélységet is magukban hordoztak. Budapesten számtalan olyan színház van, ahol időről időre a repertoárra kerülnek ilyen igényes vígjátékok, ám jelenleg nincs olyan színház, amely kizárólag ezen nagyszerű hagyomány felélesztésének szentelné a működését.
  
  Budapest legújabb színháza, a Körúti Színház mint ezt már a neve is jelzi ezt az űrt szeretné betölteni. A társulat olyan közismert művészekből (pl. Koltai Róbert, Koncz Gábor, Vándor Éva, Szakácsi Sándor, Őze Áron, Kautzky Armand, Fodor Zsóka, Görbe Nóra) és fiatal tehetségekből (pl. Sztankay Orsolya, Szabó Erika, Beleznay Endre, Hadházi László) áll, akik a szó legjobb értelmében vett komikusok, értik és érzik ennek a súlyát, és hisznek az igényes szórakoztatásban.
  
  A Körúti Színház előadásai decemberben és januárban:
  
  Molnár Ferenc: A doktor úr
  dec. 22-23. 11:00 nyilvános főpróba
  dec. 25. 19:00 óra BEMUTATÓ!!!!
  Január 20. 19:00 óra
  Január 25. 19:00 óra
  
  Szereplők: Koltai Róbert, Fodor Zsóka, Görbe Nóra, Barát Attila, Beleznay Endre, Szabó Erika, Király Adrián, Lipták Péter, Koncz Patrícia
  
  Rendező: Galambos Zoltán
  
  A legtöbbet játszott magyar drámaíró, Molnár Ferenc első színpadi művét, A doktor úr című darabot 1902-ben mutatták be. A darab a békebeli hangulatot idézi, de a mai kor emberének is van üzenete. A doktor úrban mindenki keresi önmagát, keresi a siker lehetőségét, és ennek érdekében csal, hazudik, lop, játszik kisebb-nagyobb szerepeket. Sárkány, a híres ügyvéd a legkülönbözőbb fogásokkal mindig eléri védence felmentését, bármilyen gazember is legyen az. Ő sikerei érdekében még az alvilág életét is hajlandó közelebbről tanulmányozni, ez természetesen újabb és újabb félreértésekre, szerepcserékre ad alkalmat.
  
  A darabról:
  
  Sárkány, a híres ügyvéd (Barát Attila) a legkülönbözőbb fogásokkal mindig eléri védence felmentését, bármilyen gazember is legyen az. Az ügyvéd úr sikerei érdekében még az alvilág életét is hajlandó közelebbről tanulmányozni, ez természetesen újabb és újabb félreértésekre, szerepcserékre ad alkalmat. Sárkányné, a fiatal feleség ( Görbe Nóra) még nem döntötte el, hogy megcsalja-e az urát, de a férfiaknak nagyon szeret tetszeni, s ennek érdekében egészen furcsa viselkedési módokat vesz fel. Puzsér ( Koltai Róbert) , akit itt, a valaha is látott legszimpatikusabb betörőnek mutattak be, már 18-szor ült börtönben, de hű segítőtársa Sárkánynak, ő az igazság bajnoka, s a végén még talán az is kiderül, hogy ő az egyetlen gavallér és tisztességes ember a darabban. Igaz, egy ideig ő is játssza Sárkány szerepét. Csató( Beleznay Endre) nagyotmondásokkal, hazudozásokkal próbálja levenni a lábáról Sárkánynét. Az idősödő Marosiné ( Fodor Zsóka) , a krimiket faló nevelőnő naivságában egy csapásra elhiszi, hogy Bertalan, az ügyvédbojtár ( Király Adrián) belé szerelmes, s a végén a betörők iránti csodálata arra is ráveszi, hogy elmenjen Puzsérhoz házvezetőnőnek. Bertalan, a szerelmes fiatalember hol ennek, hol annak hazudik, hogy Lenke kisasszony (Szabó Erika) szerelmét elnyerhesse. Lenke, Sárkányné húga még ingadozik, kinek tessék a viselkedése: Bertalannak, Marosinénak vagy Sárkánynénak de aztán mégis a szerelem mellett dönt mondván: nem a tudás a fontos.

  John Patrick: Teaház az augusztusi holdhoz

  John Patrick: Teaház az augusztusi holdhoz
  dec. 26. 19:00 óra Január 14. 19:00 óra
  
  Szereposztás: Szakácsi Sándor, Őze Áron, Szabó Erika, Hadházi László, Sás Péter
  
  Rendező: Galambos Zoltán
  
  Tartalom: Fisby ezredest (Őze Áron) kissé ütődött felettese (Szakácsi Sándor) egy eldugott japán falucskába Tobikibe küldi az amerikai megszállás alatt, hogy megteremtse az amerikai álmot és a demokráciát. A helyiek azonban nem tudják, mik ezek a fogalmak: ők nem szép iskolát, hanem teaházat szeretnének annak a csodaszép gésának, akit az ezredesnek szántak.
  
  
  Csak átutazó vagyok itt a Földön: A Sziámi zenekar koncertje Seress Rezső dalaiból
  dec. 27. 19:00 óra
  
  Müller Péter Sziámi és zenekara nagy tisztelője Seress Rezsőnek, aki 1933-ban komponálta a Szomorú vasárnap című dalát, amely minden idők legsikeresebb slágere lett. A születését követő néhány év alatt 140 előadó lemezén szerepelt negyven nyelven. Később is mindenki elénekelte immár Gloomy Sunday címmel aki számított: például Billy Holiday, Björk, Marianne Faithfull és Sinead OConnor is. Müller Péter Sziámi és zenésztársai azonban úgy vélik, hogy a szerzőnek még legalább negyven hasonló színvonalú dala született, amelyeket érdemes megmutatni az utókornak. Gasner János gitáros érzékeny és nagyon ütős átiratában ezért a Sziámi zenekar műsorra tűzte ezeket a dalokat Csak átutazó vagyok itt a Földön címmel.

  Neil Simon: Mezítláb a parkban

  Neil Simon: Mezítláb a parkban
  december 28. 19:00 óra
  január 21. 19:00 óra
  
  Szereposztás: Koncz Gábor, Vándor Éva/Bencze Ilona, Kautzky Armand, Sztankay Orsolya, Király Adrián, Lipták Péter
  
  Rendező: Galambos Zoltán
  
  Tartalom: Corie és a Paul fiatal házasok: a szállodai mézesnapok után beköltöznek saját bérleményű lakásukba, hogy elkezdjék közös életüket. A fiataloknak nem csupán egymás különböző életstílusával kell megküzdeniük, hanem Corie magányosan élő, minden lében kanál mamájával, a ház és a lakás furcsaságaival is. No és egy különös szomszéddal, aki mindenkinek udvarol. A darabból világhírű film készült Jane Fonda és Robert Redford főszereplésével.
  
  Adatok:
  
  Körúti Színház
  1085 Budapest, Kölcsey u. 2. (a Guttenberg Művelődési Otthon épületében)
  Jegyek válthatók: Broadway jegyiroda XIII., Hollán Ernő u. 10.
  Internetes jegyfoglalás: www.interticket.hu
  Szervezés: 340-48-83, 320-58-77, 359-64-24
  Az előadások 19 órakor kezdődnek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Körúti Színház

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beneath    panopticon    kinkiez    flash    death    az élet fája    texas in july    chronicle    nils    emancer    leander risingleander    cherokee        joe lynn turner    rite    protest the hero    billy the kid    frozen crown    magor    neo fm    the dethroners    legion    roses    jude law    todd phillips  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!