hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. december 13. kedd   15:47
nincsen hozzászólás

szerző: A38
CPg, Elit Osztag, Tizedes Meg a Többiek az A38-on
2005. december 15., csütörtök 21h - A38

  Punktörténeti pillanat az A38 Hajón: a magyar punk három klasszikusa egy este. A fellépések különlegessége, hogy tévéfelvétel készül róluk, illetve a CPg koncertjének hangfelvétele CD-n közvetlenül a koncert után megvásárolható. Ezzel talán valamelyest sikerül ellensúlyozni azt a tényt, hogy a magyarországi punkról méltatlanul kevés dokumentum maradt fenn.
  
  A szegedi CPg Magyarország leghíresebb és talán legelső punkzenekara. A pályáját 1980-ban kezdő együttes négy év alatt mindössze 12 koncertet adott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy a korabeli hatalom kiakadjon.
  
  Kíméletlen és brutálisan nyílt antikommunista szövegeik sokkoltak rajongót, besúgót és pártfunkcionáriust egyaránt. A CPg tagjai az „együttes keretén belül megvalósított magatartásukkal a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje, szövetségi, barátsági és együttműködésre irányuló nemzetközi kapcsolata elleni érzelmeket igyekezett szítani, mégpedig nihilista, anarchista alapokon, tehát gyűlöletkeltési szándékkal. Vannak azonban olyan számaik is, melyek érzelemkeltő képek, allegóriák, metaforák felhasználásával, gondolkodási úton juttatják hallgatójukat hasonló eredményre.”
  Ez áll a periratban, amelynek alapján 1984-ben börtönbüntetésre ítélték a zenekar tagjait. Külön jól jött egy-két botrány, többek között a Nagy Feróra is ráverni próbált „csirketépés”, illetve az, hogy a CPg-t előszeretettel mosták össze a Mos-oi nevű szélsőjobbos zenekarral.
  
  A büntetés szétzilálta a CPg-t, a tagok később szétszéledtek a világban, míg 1999-ben egy fiatal filmes, Kövesdy Róbert fejébe vette, hogy dokumentumfilmet forgat róluk. A Pol Pot megye punkjai hatására a CPg összeállt, és 1999 decemberétől ismét működő zenekar.
  
  A mostani A38-as fellépés különlegessége, hogy a koncertről televíziós fellépés készül, valamint koncert CD, ami a fellépés után azonnal megvásárolható a hajón.
  
  Tagok:
  Haska Béla: ének
  Benkő Zoltán (Güzü): gitár
  Nagy Zoltán (Kutyás): dob
  Varga Zoltán (Takony): basszusgitár
  
  Az Elit Osztag kb. akkor alakult, amikor a CPg kényszerűen feloszlott: a jól csengő nevű Trianon és Protézis zenekarok fúziójából jött létre 1984-85 tájékán. Az évek során rengeteg tag megfordult a zenekarban, többek között az Aurora egykori énekese, Csicskás is. Az Elit Osztag népszerűsége töretlenül ívelt felfelé, ám tavaly egy tragikus esemény - a gitáros Berki Zsolt, azaz Kisbőrke halálos autóbalesete - miatt a zenekar lényegébe megszűnt. Ez az alkalom lesz a búcsúkoncertje.
  
  Tagok:
  Kiss József (Kutya): ének
  Nagy Levente: ének
  Volincsák Ákos: szájharmonika
  Németh István (Nunu): basszusgitár
  Kustos László (Karó): dob
  
  www.elitosztag.info.hu
  
  A Tizedes Meg a Többiek népszerű drámáról és filmről elkeresztelt zenekar tagjai sem mai gyerekek: a kitűnő szövegíró-énekes Papp György 1983-ban alakította együttesét, amely működésének rövid időszaka alatt az egyik legjobb punkbandává nőtte ki magát. Aztán hosszú ideig szünet - az újjáalakulásra egészen az idei Szigetig kellett várni, de ott aztán hatalmas koncertben volt része az odalátogató nosztálgiázni vágyóknak. Húzós punk és zúzós ős-hardcore - a TMT valószínűleg a leginkább előremutató punkzenekar (volt és marad) Magyarországon.
  
  Belépő: 1000 Ft, elővételben kapható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A38

Elit Osztag

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kutyák És macskák    up in the air    millennium-trilógia    semi holsen     született feleségek    drew barrymore    erőszakik    soundmirror    demoshow    nervecell    autumn    liam gallagher    ang lee    house of pain    the last airbender    honey rock klub    christian bale    cavalera conspiracy    renata rosa    nightland    eat pray love    my dying bride    tom cruise    toots and the maytals    lars ulrich  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!