beszámoló [koncert] 2005. december 14. szerda 10:18
nincsen hozzászólás
szerző: SylvioNapra 2005. december 3. Gödör
A Vágtázó Csodaszarvas koncertje után három dolgot tehet az ember: vagy hazamegy ez a legevidensebb , vagy keres valamit, ami illik a VCSSZ után. Ilyenből hirtelen kettő jut eszembe: a Barbaro és a Napra. Óriási szerencsénkre a Gödör Klubban, ahol a Globfeszt rendezvényre keveredtünk le (ahelyett, hogy hazamentünk volna), épp a Napra koncertjére érkeztünk, így a tervezett negyedórás látogatásból jó két órás lett. A Napra (és a Barbaro) annak ellenére illik a VCSSZ után, hogy zeneileg a másik póluson helyezkedik el: míg a VCSSZ egyszerű, monoton, addig ők bonyolult, technikás, odafigyelős, tökéletesen megszerkesztett, de mégis improvizatív, folyamatosan változó, pszichedelikus zenét játszik népi és bartóki alapokon. A Naprának, az egykori MagUra zenei örökösének nehéz jó hangzást kreálni, ez a Gödörnek sem sikerült, de ettől függetlenül olyannyira átjött, amit a Both Miklósés zenekara a színpadon művelt, hogy rég nem látott népünnepély kerekedett a hallgatóság soraiban. Egy rövid, román népi darabbal, a Hajnali szapora invertitával vezették fel a továbbiakat, majd jött a Tisza partján Árik Péter eszement cin-pergetésével, és az Elment az én rózsám. Ezután egy cím nélküli új szerzemény következett, melyben a táncházakba járóknak talán ismerős Bobár Bobby Zoltán, a zenekar mindenese (harmonika, billentyűk, hegedű) Hammondos Deep Purple-féle hangszőnyeget terített a többi zenész alá. Majd a Bolgár és a Hozzál alkonyat után a legrégebbi szám, a 2001 óta teljes metamorfózison átesett Ébredés monumentális, lidérces, észveszejtő effektekkel teli dallamfolyamai szállták meg minden boldog-boldogtalan tudatát, hogy utána a Pici házban Krámlik Kinga énekhangja is kiteljesedhessen. Ezután Both Miki egy csupán négy húrral rendelkező, hegedű-hangolású gitárt vett a nyakába, és Pál István Szalonnával, a hegedű bűvészével egy öt perc alatt kibontakozó párbajba kezdett, ahol mindketten követhetetlen tempóban játszották a Kalotaszegi dallamát. A Somogyi után a De sötétlik zene és szöveg ellentétén alapuló gegje tette próbára a közönség humorérzékét boruljunk le együtt egy fejfához, porladozó szeretőm sírjához, hangzott az ének, míg alatta a zenekar megtekert, vidám, néhol lakodalmasra hajazó muzsikával ütötte el az időt. Sajnos az utolsónak szánt Tekerőst a csúszások miatt már nem játszhatta el a Napra, de annál inkább ajánlom, hogy járjatok a koncertjeikre, legközelebb remélhetőleg azt is meghallgathatjátok de biztos nem úgy, ahogy itt játszották volna, a Naprának ugyanis nincs két egyforma koncertje. Kikezdhetetlen hangszeres tudás, beskatulyázhatatlan, technikás, magával ragadó muzsika, magasszintű profizmus minden megvan ahhoz, hogy itthon belesüppedjenek az ismeretlenség mocsarába. Azért remélem, szép lassan legalább a kultstátusra szert tesznek.
10:18
