hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [színház]  2005. december 9. péntek   14:33
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Nagy Andrea: Mágneses mezők az MU színházban


  A MU Színházban 2005. december 9-én és 10-én 20 órakor mutatja be Nagy Andrea: Mágneses mezők című új darabját.
  
  Nagy Andrea a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után kiemelkedő európai kortárs táncközpontokban (Centre National de Danse Contemporaine d´Angers (F), European Dance Development Center- Arnhem (NL)) és hazai kurzusokon folytatta tanulmányait. A Honvéd Együttes, a Phobos Táncegyüttes majd az Artus Táncszínház tagjaként dolgozott, jelenleg független alkotó. A mostani bemutató legutóbbi munkájának folytatása.
  
  Ahogyan Andrea megfogalmazza:
  
  ”Ez a téma izgat. Ez a kettősség, ez a két pólus, mint a mágnes két pólusa vonz ide-oda. Az egyik az érzelmi állapotok kifejezése, a másik a tiszta tánc. Az érzelmi állapotokat hiába próbáltam megtagadni vagy figyelmen kívül hagyni, rá kellett jönnöm, hogy ugyanúgy hozzám tartozik, mint a tiszta tánc, amikor nem élek át semmit, egyszerűen játszom a vonalakkal, a formákkal, a tér ritmusával.
  
  Közreműködők:
  
  koreográfus: Nagy Andrea
  előadók: Ékes Georgina, Haraszti Adrienn, Nagy Andrea, Nagy Csilla, Tonhaizer Tünde
  zeneszerző:Bartók György
  jelmeztervező: Lőrincz Kriszta
  fénytervező: Kocsis Gábor
  fotó: Hapák Péter



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

MU Színház

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 demjén ferenc    neurosis    chris rea    zac efron    led zeppelin    tompos kátya    lajkó félix    liszt    csak kép    myles kennedy    warfect    queens of the stone age    ghost brigade    men in the box    howard jones    black tusk    spectral voice    destroy the carrot    weweew    bioberber    eron mezza    első osztályú vidéki srácok    godnr.universe    ian gillan    laurence fishburne  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!