lemezajánló [nagylemez] 2005. december 8. csütörtök 11:26
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloHelloween: Keeper Of The Seven Keys - The Legacy Record Express
Nem nagyon lel rá mostanság a Helloween a régmúlt dicsőségére, mert noha nem mondható, hogy felejthető lemezeket adtak volna ki az utóbbi években, de tény hogy a Kai Hansen-es „hőskort” megközelíteni sem tudják. Ekkor jött a „brilliáns” ötlet, hogy poroljuk le a Keeper lemezek mítoszát, hátha ez segít eladni az albumot, ami ráadásul dupla cd-t tartalmaz. Én nem szeretem az ilyesféle machinációkat, jobban tetszik ha maga a zene akarja eladni önmagát, így kissé vegyes érzésekkel csúsztattam be a Keeper Of The Seven Keys - The Legacy albumot a lejátszóba.
Sok-sok hallgatás után végül rájöttem, hogy azért nem szabad lesajnálni ezt a lemezt. Még mindig nem felejettek el jó dalokat írni, Andi Deris is remek kvalitásokkal rendelkező énekes, tehát minden adott ahhoz, hogy élvezhető végeredmény szülessen. Csak egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kellett 2 lemezként megjelentetni ezt a kiadványt, amikor a valamivel több mint 1 és negyed óra zene szerintem ráfért volna egyetlen korongra is, de ha azt nézzük, hogy a számok egy része tele van fölösleges sallanggal, akkor meg pláne. Itt van például az első cd-t nyitó A King For A 1000 Years. Eleve érthetetlen, hogy miért egy 14 perces dalt kell berakni kezdőszámnak. A lemez későbbi szakaszán remek helye lenne, átütő kezdésnek viszont alkalmatlan. Az 1 percig tartó duma az elején elfogadható bevezetésnek, de ha minden alkalommal végig kell hallgatnom, akkor már zavaró. Szép komótosan indul be a dal, majd egész jó kis téma kerekedik belőle. Mondjuk az „I will show” refrén harmatgyenge! Néhány ügyes riff, szóló, és kórus még előkerül, majd a 8. perctől jön egy belassulás, és onnantól gyakorlatilag teljes önismétlés a dal, itt kellett volna abbahagyni. Hasonló módon kár volt a 11 perces Occasion Avenue-vel nyitni a második lemezt, ez is jobb lett volna ha később kerül elő. Pedig nagyon ötletesek a régi Keeper lemezek bejátszásai, no meg ahogy a Szokol rádióból recsegő Deris éneke átfordul studió minőségbe, és Grosskopf basszusának vezetésével belecsapnak a dalba. Na ez tényleg nagyon szép megoldás volt! A dal pedig átfordul a tipikus Helloween speed-elésbe, kár hogy Deris itt-ott kissé „túlénekli” a nótát. Kemény riffek, finom szólóharmóniák, majd 6 és fél perc után teljesen leül a szám, innentől megintcsak tökéletesen fölösleges volt húzni-nyúzni ezt a dalt. És ilyesmi a többi számnál is előfodul, komolyan mondom limitálni kellett volna a studióban minden Helloween nótát 4-6 percben, és onnantól kimagasló album lett volna a végeredmény (ja, és ráfért volna 1 lemezre).
A hosszú nyitószámok elemzése után térjünk vissza ismét az első cd-hez, mert azért még bőven vannak élvezhető pillanatok benne. Igazán jó dal a The Invisible Man Grosskopf határozott indításával, kemény riffekkel, és remek refrénnel, kár hogy a jó kis tempó itt is megszakad időről időre, de a gitárszólók megmentik. De azért ebből a számból is simán le lehetett volna nyesni minimum 2 percet a tömör lényeghez. Jó még innen a Born On Judgement Day és a Mrs. God, előbbi egy nonstop Helloween speed-elés, mint a régi szép időkben. Minden tag nagyot alkot ebben a dalban: Deris dallamai és kórusai, a gitárosok eszméletlen szólói, Markus Grosskopf zseniális basszusjátéka és -szólója, Dani Löble is bemutat egy jó nagy püfölést, a dal mélypontja pedig a tragikus Casio prüntyögés az elején. A Mrs. God szintén a csapat védjegyének tekinthető, kevésbé komolyan vehető, de élvezetes nóta. Kicsit idióta az az ugri-bugri riff, de poén, a Dr. Stein-re emlékeztet a Keeper 2-ről. Deris egy kissé megint túljátssza a dallamokat, mint amennyire szükséges lenne. A Pleasure Drone és a Silent Rain inkább elszaladnak a hallgató mellett, előbbinek a Maiden-es témái említésre méltóak, utóbbiról sokmindent nem lehet elmondani: átlagos Helloween speed-elés, jóféle szólókkal. Végülis azért mindkettő emészthető.
A második lemezről az Occasion Avenue-t már említettem, de itt van még egy szép lírai dal, a Light The Universe. Candice Night-al (Blackmore´s Night) énekel duettet Andi. Candice nagyon szépen, visszafogottan énekel, igen jó a refrén és a szóló is, bár ezt a számot is kár 5 percig húzni. A Do You Know What You´re Fighting For és a Get It Up Weikath szerzemények, inkább rock mintsem vérbeli Helloween speed metal. A Come Alive elején már megint azt az idióta prüntyögést kell elviselnünk, de ez is inkább hard rock dal, a refrén tragikus. Az utolsó 1 percet ismét le lehetne vágni. A The Shade In The Shadow váltogatja a lassabb és a speed-esebb témákat, nem rossz de semmi különleges, ez is elszalad a hallgató mellett. A lemezzáró My Life For One More Day ismét bővelkedik a Helloween-re jellemző jegyekkel, kifejezetten koncertre való nóta.
A legnagyobb bajom ezzel az albummal, hogy nem lett volna szabad a Keeper Of The Seven Keys nevet adni neki. A Keeper-ek története a ´80-as évekkel lezárult, és hogy csak most 2005-ben akarnak visszatérni hozzá, az egyértelműen üzleti húzás, és nem méltó egy ilyen nagynevű bandához, mint a Helloween. Ilyen elkeseredett lépéseket már csak akkor szoktak tenni a zenekarok, ha már tényleg nincs más, ami eladhatná a lemezt. Pedig a Helloween esetében ez nincs így. Nem mondom, hogy a csúcspontján áll a csapat, de az album dalai (a hosszúságuk kivételével) véleményem szerint teljesen megállják a helyüket. Ha a kiadvány címe mondjuk Elseway Stinking Furniture lenne (ezt a 3 szót pont most találtam hasraütésszerűen a szótárban, szerintem a Pink Bubbles Go Ape album esetében a banda is így járt el, szóval én csak idomultam hozzájuk!), akkor abba senki nem köthetne bele, és egy teljesen jó minősítést kapna. Korrekt dalokat sikerült összehozni a zenekarnak, legalább olyan jókat, mint a Rabbit Don´t Come Easy esetében, nincs nyoma a ´90-es évek kísérletezgetéseinek, ez itt tipikus germán speed/heavy metal, a Helloween-re jellemző módon. Csak a körítés az, ami teljesen elidegenít az egésztől. Szóval nekem a Keeper Of The Seven Keys az 1987 és 1988-as éveket jelenti Kai Hansen-nel, de ha az Elseway Stinking Furniture-ről kérdeztek, azt mondom hogy az egy kiváló album! De valami tényleg bűzlik a banda háza táján...
Felállás: Andi Deris: ének Michael Weikath: gitár Sascha Gerstner: gitár Markus Grosskopf: basszusgitár Dani Löble: dob
Helloween: Keeper Of The Seven Keys - The Legacy CD1 1. The King For 1000 Years 2. The Invisible Man 3. Born On Judgement Day 4. Pleasure Drone 5. Mrs. God 6. Silent Rain
CD2 1. Occasion Avenue 2. Light The Universe 3. Do You Know What You´re Fighting For 4. Come Alive 5. The Shade In The Shadow 6. Get It Up 7. My Life For One More Day