Az idei ősz egyik legjelentősebb death metal koncerteseményének ígérkezett a Deicide november 9-ei fellépése az A38-as hajó sötét gyomrában. A legendás amerikai bandának ez volt a második magyarországi látogatása, először 2002-ben koncerteztek nálunk, az azóta megszűnt Freeport klubban. Az európai turnéra a svéd Visceral Bleeding, az amerikai Wykked Wytch és a holland Prostitute Disfigurement kísérték el őket.
Este hét óra körül a hajóra érkezve már a Wykked Wytch koncertjébe kóstolhattam bele. A Prostitute Disfigurement előadásáról így sajnos lemaradtam, talán lesz még a jövőben lehetőségem a pótlásra. Az 1990-es évek közepén alakult Wykked Wytch eddig három lemezt tett le az asztalra: az 1996-os Something Wykked This Way Comes-ot, a 2002-es Angelic Vengeance-ot és a 2004-es Nefret-et. Az Ipek nevű énekesnő vezette zenekar érdekes stílusegyveleget játszik, melyben a dallamos black metaltól kezdve a thrash metalon át, a modern metalos megoldásokig minden megtalálható. Sajnos mindezt olyan jellegtelen, egymásra dobált riffekből álló, összecsapott, szerkezet nélküli számokkal teszik, hogy nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Az agyontetovált, piercingekkel teletűzdelt énekesnő a nem éppen csinos kinézete mellett az éneklés terén sem brillírozott: az üvöltözések, hörgések mellett hallatott tébolyult sikoltásai mosolyt csaltak az arcomra. Szóval elég debil zenével örvendeztette meg a Wykked Wytch a jelenlévőket, nem is értem, hogyan képesek kiadók ilyen zenekarokat támogatni. Érdekes momentum volt, hogy a koncert után egy srác lefényképezkedett az énekesnővel, biztos csak meg akarta örökíteni a nem mindennapi látványt.
A svéd Visceral Bleeding viszont egyáltalán nem tréfált, sallangmenetes, pusztítóan brutális floridai death metalt adtak elő a körülbelül háromnegyed órás koncertjük alatt. Az öttagú zenekar eddig két lemezzel büszkélkedhet. A Remnants Of Deprivation 2002-ben jelent meg, míg a Transcend Into Ferocity 2004-ben került kiadásra. A fénysebességgel tekerő, váltásokkal gazdagon tarkított zenéhez kiváló hangzás is társult, egy remek koncertet tekinthettünk meg. A nagy szakállal büszkélkedő Dennis Röndum énekes úgy nézett ki, mint egy agresszív télapó, de mélyről felbugyogó hörgései, és intenzív színpadi mozgásának hatására gyorsan eltűnt a hasonlóság. A koncert utolsó, egyébként teljesen új száma alatt még a közönség közé is lejött egyet headbangelni. Peter Persson és Marcus Nilsson gitárosok precízen szállították a gyilkos riffeket, emellett Tobbe Persson dobos és Calle Löfgren basszusgitáros játéka is kiváló volt. A koncert végeztével minden jelenlévő elégedett lehetett, a svédek megmutatták, hogy hogyan kell igényesen agyszaggató, brutális amerikai death metalt játszani.
Eljött az este fénypontjának, a Deicide-nak az ideje. A floridai death metal egyik meghatározó bandája még 1987-ban alakult, Glen Benton vezetésével. Az évek során rengeteg albumot adtak ki, melyek között találunk jobban és kevésbé jól sikerült lemezeket. Szerintem az 1997-es Serpents Of The Light a legjobb kiadványuk, de a Deicide című debütalbum és az 1995-ös Once Upon The Cross is rendkívül jól sikerültek. A hosszú évekig változatlan felállást nemrég törte meg a Hoffman fivérek távozása, a két gitáros helyére az ex-Cannibal Corpse-os Jack Owen és a Death-et, valamint az Iced Earth-ot is megjárt Ralph Santolla érkezett.
Az előző koncert óta eltelt idő alatt Glen Benton nem sokat változott: ugyan pocakot eresztett és rövidebbre vágatta a haját, de ugyanolyan hévvel és elkötelezettséggel hörögte és gitározta végig a Deicide szerzeményeket. Talán egy picit higgadtabb volt most a 3 évvel ezelőtti koncerthez képest, most csak poénokkal szórakoztatta a számok közötti boriszogatás közben a közönséget, nem volt mikrofonállvány bedobálás, gatyaletolás, és hasonló mókás mutatványok. Hát bizony Benton apón is fog az idő vasfoga Steve Asheim dobos is nagy kedvvel, és emellett nagy pontossággal játszott. Ugyanakkor Ralph Santolla és Jack Owen meglehetősen egykedvűen, sótlanul pengette a húrokat. Eljátszották, amit kellett, de az érzelem legapróbb jele sem volt megfigyelhető az arcukon. Azért a dalok közötti szünetekben vidám kis átkötőket improvizáltak. A koncert mintegy 70 perce alatt elhangzottak a legjobb Deicide számok.
Az előadás az új lemez címadójával, a Scars Of The Crucifix szaggatott riffelésével vette kezdetét. Az új albumról még a When Heaven Burns-t hallhattuk. Az 1990-es első lemezről eljátszották a Lunatic Of Gods Creation-t, a Dead By Dawn-t, az egyik legjobb dalukat, a Sacrifical Suicide-ot, és végül a ráadásban a Deicide című szerzeményt. A második albumról, az 1992-es Legion-ről csak a Dead But Dreaming került megidézésre. Ellenben a Once Upon The Cross és a Serpents Of The Light című lemezek képezték a koncertprogram gerincét: előbbiről hallhattuk a címadón kívül a They Are The Children Of The Underworld-öt, a When Satan Rules His World-öt és a ráadásban a Kill The Christian-t. A Serpents-ről pedig Blame It On God, a This Is Hell Were In, a Bastard Of Christ és a zseniális címadó előadását élvezhettük. Ugyan a közönség követelése ellenére a Slave To The Cross-t nem játszották el, így is remekül állították össze a koncertprogramot. A fellépés egyetlen számottevő negatívuma a gyengére sikerült hangzással kapcsolatos: a túl hangos dobok mellett alig lehetett hallani a gitárokat, és az aránytalanság mellett az összhatás is elég erőtlen volt. Szóval egy nagyon jó koncertet adott a Deicide, de a 3 évvel ezelőtti fellépés nagyságrendekkel jobb volt a nagyobb közönségnek, a jobb hangzásnak és az intenzívebb előadásmódnak köszönhetően. Talán csak túl sokat vártam ettől a koncerttől, aminek sajnos nem sikerült teljes mértékben megfelelnie. Egyéni sirámaimtól függetlenül a Deicide még mindig egy remek koncertzenekar, és most is egy nagyon jó fellépéssel ajándékozták meg a jelenlévőket. Az új gitárosokkal megerősödve a zenekar kíméletlenül menetel előre, az új lemez pedig Benton ígérete szerint nagyon brutális lesz.
Az A38-as hajón szervezett koncert tehát a death metal rajongókat újabb remek élménnyel gazdagította. A Visceral Bleeding fellépése különösen jó volt, és a Deicide is kitett magáért. Biztosan nem ez volt a Deicide utolsó budapesti koncertje, remélem, hogy minél hamarabb visszatérnek majd hozzánk!