szerző: troppauerErőszakos Múlt Hazai bemutató: 2005. november 24.
Odáig jutottunk, hogy hiába David Cronenberg legutóbbi mozijáról következik alább az értekezés, a látottak alapján ezúttal mégsem tudok beszámolni semmilyen újabb botrányos vagy eksztrém húzásáról.
És erre a felütésre magyarázatul nem akarnám most és itt példaként felsorolni olyan korábbi filmjeit, mint a Videodrom, a Légy, a Karambol vagy az ExistenZ, amikkel anno rendszeresen sikerült megtúlóráztatnia a cenzorokat, főleg, mivel pont most nem is piszkoskodott velük annyira. Persze ettől függetlenül a besorolásnál - talán már csak megszokásból, vagy a címe miatt, vagy nem tudom ezt a filmjét sem nagyon ajánlották a tizennyolcon aluliaknak. Rendben van, valóban eléggé erőszakos néhol - sajnos egy thrillerben könnyen előfordulhat, hogy csúnyán megölődnek néhányan -, de például messze nem annyira, mint egy vérbeli harcos szeretkezős akciósban.
Persze kinekkinek ízlése szerint, nekem például emiatt egyáltalán nem volt olyan rettenetes hiányérzetem. Igazából mondjuk nem is vagyok egy ortodox cronenberg rajongó, úgyhogy szerintem egy - szigorúan jó értelemben véve - nem normális rendező is forgathat egyszer egy normális filmet. Mert ez körülbelül - nagyjából olyan lett.
Egy teljesen átlagos Viggo Mortensennel kezdődik a történet, aki egy vidéki kisvárosban éldegéli a gondos családapák és egyben a dolgos kisvendéglősök csöndes mindennapjait, szeretetben, megbecsülésben szóval a szokásos nyitó izé. Mint, ahogy az is a szokás szerint való, hogy innentől már nem olyan sokáig. Egyik este két, nagyon durva rablógyilkos támadja be az éttermét. És, miután hamar kiderül, hogy ezek mindenképpen ölni akarnak, hogy megvédje a néhány vendég, az alkalmazottjai és persze a saját életét, önvédelmileg ugyan, de nagyon lelövöldözi őket. A kábeltévék és az újságok szintén a szokásukhoz híven - egyből rácuppannak a sztorira, és az egyszerű kisvállalkozóból egy népszerű hőst faragnak. Merthogy az emberek ugyebár eléggé szeretik az ilyeneket. Három napig, amíg ugyebár a minden csoda tartani szokott, rendben is volnánk, a család büszke, a helyiek megbecsülik, ráadásul még a vendéglő forgalma is úgy belendül, hogy alig győzik. A negyedik napon azonban három rosszarcú alak látogatja meg a hérót, és közlik Vele, hogy tudnak az erőszakos múltjáról és, hogy volna ezzel kapcsolatban még némi elszámolnivalójuk.
Tény és való, V. M. ügyesen adja az értetlent, gyerek, feleség, sőt még az ottani seriff is hajlamosak elhinni, hogy csak valami félreértésről lehet szó. Annyi év után nem derülhet ki róla, amit ezek az idegenek állítanak, hogy igazából egy bukott maffiózó, ráadásul az is az elmebetegebb fajtából. Tegyük azért hozzá, hogy van egy olyan arca neki, amire nézve hajlamosabbak vagyunk inkább az utóbbit elhinni, mint azokat a bárgyú, kedves leszek, ha beledögletek is - vigyorgásait, amikkel az elejétől fogva arról szeretne meggyőzni bennünket, hogy Ő most a jófiú.
Ráadásul az is feltűnik közben néhány szereplőnek, hogy pultoshoz képest meglehetős szakértelemmel sikerült likvidálnia azokat a rablókat, szóval kicsit gyanús, de nem annyira, hogy ne akarjanak megbízni a szavában. Aztán amikor mégis eldurvulnak a dolgok, amikor a rosszarcúak már a családján keresztül is fenyegetni kezdik, enged a kérésüknek és elszámol velük. Olyan látványosan és olyan kegyetlenül, hogy több kérdés nincs, kétség nem marad igazat beszéltek az idegenek. Család kiakad, Ő pedig elindul rendet rakni, megkeresni a bérgyilkosok megbízóját - aki történetesen a saját testvére -, hogy akkor tegyenek pontot az ügyük végére.. Jut is - marad is, de azért inkább a történetről most hadd legyen elég ennyi.
Viszont egyet még muszáj beszólnom amiatt, hogy szörnyen logikátlan, ahogy felvezetődik a konfliktus. Ha egy akkora profi, mint a főszereplő, hosszú éveken át sikeresen elkerülte a lebukást, akkor hogyan követhet el hirtelen akkora baklövést, hogy a nagy amerikai nyilvánosság elé engedi filmezni, fényképezni az arcát? Elvileg tudnia kellett volna, hogy onnantól kezdve nyílegyenes út vezet az erőszakos múlt felbukkanásához. Mindegy, végül is valaminek mindenképpen történnie kellett, ha már a címben megígérték, de talán lehetett volna máshogy is, kicsit elegánsabban.
Ezért sem a rendezőt kárhoztatom, ha jól értettem hozott anyagból dolgozott, a filmje egy - az otthonában állítólag nagyon sikeres - képregény adaptációja. Cronenberg munkájával inkább az a probléma, hogy kissé nagyvonalúan kezelte a rendelkezésére álló filmidőt. Konkrétan: A bevezető részre szánja a legtöbbet, ami ott rendben is van, az alaphanggal nincsen semmi gond. A tárgyalást már egy kicsit összébb rántotta, de azért még ekkor is szépen halad a történet, a végét viszont elkapkodta rendesen. Középen Ed Harris, mint szörnyeteg bérgyilkos még csakcsak, de a vége felé William Hurt már nem valami sok lehetőséget kap a kibontakozásra. Pedig tényleg jók mind a ketten. A szájbarágósabb részeket meg már nem is akarom felemlegetni, akad azért néhány sablonosabb tétel a sorban, de szerencsére bőven a tűréshatáron belül.
Gondolom, a bemutató után lesznek majd még nagy belemagyarázások, elemzések meg minden ilyesmik - amibe én itt most helyhiány miatt bele sem kezdenék. Nélküle is van annyira érdekes, vagy mondhatnám akár azt is, hogy annyira jó a film ahhoz, hogy nyugodt szívvel ajánljam a normális krimik kedvelőinek. Úgyhogy akkor most - ajánlom.