lemezajánló [nagylemez] 2005. november 14. hétfő 11:17
nincsen hozzászólás
szerző: AndrásAlghazanth: The Polarity Axiom Woodcut Records / Firebox
Bevezetőként hadd idézzem egy barátomat: ez olyan tudományos black metal lehet a lemezcím alapján. A véleményt a szövegek ismerete nélkül is merem osztani, és nem csak azért, mert az említett illetőnek velem szemben sikerült elsőre kiolvasni az Alghazanth logóját. (Magam egyébként Alpha Anth 2-ra tippeltem mindaddig, mígnem egy lemezboltban találkoztam a banda egy igazi cd-jével, aminek a promóciós borítékkal ellentétben csak a Times New Roman meg az Arial betűtípust elbíró gerince is van. Ha már zárójelben vagyunk, megjegyezném: eléggé meglepő, hogy lemezboltban Alghazanth-cd-vel találkoztam, nem?)
Amiért magam is hajlok a PhD-s feketefém zászlaja alá sorolni a negyedik albumánál járó finn csapatot, az a lemezéhez hasonlóan okos számcímek sora, illetőleg maga a muzsika. Rutinos versenyzők nyilván már ennyiből sejtik, hogy ezúttal kivételesen nem egy Darkthrone-kópiába futottunk, és igazuk is van. A nyitó Soulquake egy többnyire a (Spiritual Black Dimensions album környéki) Dimmu Borgir, kisebb részt pedig az In the Nightside Eclipse-korszakos Emperor nyomdokain haladó brigád képét vetíti elénk, amiből a későbbiekben főleg az első párhuzam igazolódik, billentyűvel erősen támogatott dallamos black metalról lévén szó. Viszonylag ügyesen teszi a dolgát az Alghazanth, ugyanis mindenféle gondok nélkül, sőt mi több, jó érzéssel végighallgatható mind a nyolc nóta néha (bizonyára) a lerágott csontot sem rossz szopogatni. Monumentalitásra törekvő (és végülis nem is kisstílű témák) sorakoznak igen sűrű egymásutánban a dalokban, és még a mindent beborító szintetizátorfutamok dacára sem szorulnak háttérbe a gitárok: a sorjázás helyett inkább a dallamokra koncentrálnak a bárdisták, és néha bizony egy-két ügyesebb a tipikus finn ízt sem mellőző melódia is előbukkan a kezük alól. A témák állandó halmozása az Alghazanth esetében tényleg jót tesz a zenének, ezúttal a rétegzettségtől valóban izgalmasabb lett a muzsika. A károgás a vérmesebb, csúnyán, bő nyállal fröcsögő fajtába sorolható és szintén megállja a helyét, de black metal-történeti jelentőséget igen nehéz volna tulajdonítani neki viszont ha a záró Forsaking the Yoke-ban hallható tiszta énekhang birtokosa általában elérhető közelségben van, akkor legközelebb nem volna rossz ötlet több szerephez is juttatni.
Bár a banda stílusa pillanatok alatt kiismerhető, a jól megkomponált dalokról legalább nem mondható el ugyanez, és ez mindenképpen az Alghazanth és a lemez mellett szól. Ha valaki mindenáron szintizős-melodikus black metalt akar játszani, akkor minimum úgy illik tennie ezt, ahogyan ezek a finnek csinálják. És ha valaki mindenáron szintizős-melodikus black metalt akar hallgatni, akkor nyugodtan keresheti például ezt a lemezt is a jobb darabokat tartalmazó kupacban fog rátalálni, valahol a mesterművek feliratú polc tövében.
1. Soulquake 2. The Herald for Reason 3. Chaos Attributes 4. Blood Beguiles Phantoms 5. Drakomorphus 6. 8th Sphere 7. With Black Aureoles 8. Forsaking the Yoke