lemezajánló [nagylemez]  2005. november 10. csütörtök   17:10

nincsen hozzászólás

  Látszólag minden adott ahhoz, hogy a Whitered egy teljesen kutyaütő, a mai metalcore trend átlagába derékig süppedt horda(lék) legyen. A klisés lemezcím, a borító, a kiadó, és a biográfiában az a mondat, miszerint a csapatnak szent szándéka volt a metalt keverni a crust, hardcore/punk gyökerekkel. Sokszor hallottuk ezt már.
  Ehhez képest a Memento Mori egy kifejezetten izgalmas lemez, mégha nem is spanyolviaszból, de rengeteg ötletes és remekbe szabott témából áll. A vinnyogó refréneknek, meg a gitárlóbálásra kitalált, moshnak csúfolt E-húrköpülésnek itt nyoma sincs. A hangzás sem az a csillogó-villogó, klónozással és fertőtlenítéssel előállítható patyolatmunka.
  
  Van viszont energia, valóban drámai váltások (grindból sludge-ba, aztán nagy hirtelen doomból black metalba), helyenként a Dissectiont idéző dallamok, és olyan meglepően mocskos megszólalás, amelyet maximum az Entombedtól várok el. Ezekhez társulnak még a síri hangulatot árasztó, lelassított, lehangolt és lehangoló riffek, amelyek az ízléssel elkövetett Nödveidt idézések és az így előállított katartikus melódiák ellenére is a lemez arcát adják. A fizimiskához azért ad még valamit az a két irányból (pontosabban a két gitáros irányából) érkező, embert és torkot próbáló, helyenként igen tömény hörgésdózis, amely hol Witheredék földijét, a Mastodont, hol a már emlegetett Entombedot, hol pedig a láncfűrészek világában ugyancsak otthonosan mozgó Dismembert juttatják eszembe.
  
  Egyébként igen bő lére eresztett kompozíciókban hallhatók ezek a megoldások: mindössze hét szerzemény osztozik az anyag 36 percén, ebből több, mint nyolcat csak a Like Locusts című darab foglal el. Csak ezt az egy dalt tudom kiemelni, ráadásul csak ezért, a hossza miatt. Minőségét tekintve ugyanolyan jó, mint a többi hat. És ezzel elmondtam az album legfőbb erényét is.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: