magazin [színház]  2005. november 8. kedd   17:28

nincsen hozzászólás

  „Volt egy álmom: egy hatalmas könyvet olvastam, szépen formált betűk, ismeretlen nyelven. Hirtelen eggyé lettem a szöveggel, vizuális és egyben auditív jellé lett a szó, a mondat. Hanggá vált. Tudtam, hogy a kép egy gondolat, s a gondolat én vagyok­: tér- és képélmény, tele érzetekkel. Olvastam, faltam a hangbetűket, melyek egyre inkább behúztak, majd belöktek egy vizuális térvilágba. Egyszerre láttam és hallottam a szavakban és mondatokban rejlő gondolatokat­; körülöttem, alattam, fölöttem mindenütt szavak és a képeik jelentek meg. Ugyanazon dolgok hallatszottak és látszódtak is egyben. Majd a kép szöveggé lett, amit már nem értettem és éreztem. Összemosódtak a betűk, elveszítettem a kontaktusomat, nem láttam többé.
  
  Ulixes. A betöltött pillanat-idő élménye, időmonológ. Szerepváltások, belső idő- és tudatkalandok.
  
  Mindannyian vágyunk az időnkívüliségre. Te is! Ki így, ki úgy túrja magát bele. Az igazi történetek a tudatunkban jönnek létre, történet kiegészítő, szürreális effektekkel. A legfontosabb, hogy mit élsz át az időből és hogyan teszed azt. Az Ulixes az átélt idő személyen belüli szereplehetőségeivel foglalkozik, a zene és a kép nyelvén. Tudatopera, opera alatt az egyműfajúságot, a művészeti műfajok összegző megjelenését értve.
  
  A kérdés: benne vagy-e az Időben? Vagy kívüle létezel?
  
  A Purcell piknolepszia c. előadásomban együtt dolgoztam Tasnádi József képzőművésszel, akit régen foglalkoztat az interaktív művészet. Létrehozott egy elektronikus rendszert, melyben a hang kapcsolatba léphet a képpel, s fordítva. A jelet, a kapcsolatteremtés eszközét és módját ő határozza meg, a kapcsolatteremtés idejét és minőségét a hang.
  
  A képzőművészeti tájban a hang (zene) nyitja meg a teret, bontja ki a képek rendjét és jelentését, s lép folyamatosan változó kapcsolatba velük. Bizonyos hangjelek bizonyos motivációkat jelentenek a kép számára, a kép is cselekszik.
  
  A Tér
  
  A csupasz tér mélyére két projektor az előadás egésze alatt fekete-fehér, állandó haladásban lévő szövegfolyamot vetít Mozgási sebessége Ágens hangjának következménye. A néző igényét arra, hogy e szövegek olvashatóvá váljanak, a megvalósuló látvány hol kielégíti, hol nem. A szövegfoszlányok mint emléknyomok jelennek meg a néző tudatában. A vásznakon az előadás gondolatkottája olvasható, mely a műalkotás, a műalkotás létrejöttének a körülményei és a befogadó viszonyát tekintve teljes egységében sohasem olvasható, hallható, soha nem kerül elő. A műből a művet létrehozó gondolat nem olvasható ki, csupán az adott tér- és időpillanatnak megfelelő vetületek, jel-töredékek foghatók fel. „ - Ágens
  
  
  
  Írta és rendezte: Ágens
  Látványtervező képzőművész, videomovie: Tasnádi József
  Ének: Ágens, Szent Efrém Bizánci Férfikar
  Zenészek: Jávorka Ádám brácsa, Stollár Xénia viola da gamba, Mogyoró Kornél percussion
  Táncos: Négyesi Móni
  Zene: Görög-bizánci énekek, Ágens, Stollár Xénia, Jávorka Ádám
  Koreográfus, fényterv: Gergye Krisztián
  Jelmeztervező: Béres Móni
  Maszk: Károlyi Balázs
  Hang: Boudny Ferenc
  Fény: Hajas Attila

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: