szerző: troppauerHazárd Megye Lordjai Hazai bemutató: 2005. október 13.
Nem mostanában volt, amikor először vetítette a tévénk a HML - sorozatot, de talán a későbbi évjáratúak is beleszaladtak akkor, amikor valamelyik kereskedelmi csatorna nem olyan nagyon régen - leismételte egyszer. Már csak a miheztartásunk végett, mivel itt természetesen újfent egy feldolgozásról van szó, és a kifogyhatatlannak tűnő tárházból most éppen ez a széria került elő.
Kiskoromból még valami kedélyes kis country komédiára emlékeztem, a sztoriból meg nagyjából annyi rémlett, hogy két nagyon vagány gyerek minden részben rendet rakott a megyében a gonosz gazdag ember és a hülye seriff ellenében. A hangulatból meg még megmaradt a vidám zene és, hogy elég sűrűn kimerevítették a képet - ahányszor csak a mesélőnek (mert az is volt ) éppen valami fontos hozzáfűznivalója akadt a látottakhoz. És persze a nagyon komolytalan, de nagyon látványos autósüldözések a poros, vidéki földutakon.
Aztán - tizeniksz év múlva ugyanezeket a dolgokat már kicsit gyerekesnek gondoltam, ahogy valószínűleg a kereskedelmiek is, és nem véletlenül száműzték hétvégi délelőttökre az egykoron szebb napokat is megért szériát. Ezek után úgy tűnt, hogy a sorozat - mondjuk nem éppen a csúcson, de azért - elért pályafutása jól megérdemelt végére.
Erre meg kiderül, hogy mégsem nyugodhat békében, mert ezek a mániákus újrahasznosítók (egyéb híján?) most pont belé akadtak a raktárban. Szerencséjére és szerencsénkre! Az utóbbi évek tévés feldolgozásai közül ez volt az első, vagy inkább az egyetlen, amire azt mondhatom, hogy megérte. Előszedni, leporolni, felturbózni, mert körülbelül most lettek olyanok a hazárd megyeiek, amilyennek mindig is lenniük kellett volna. Ebben a körben derül ki igazából, hogy annak idején milyen tuti sorozat lehetett volna - és akkor nézhető lenne talán még ma is -, ha ugyanilyen lazára és nem arra az óvodás stílusra játszanak az akkoriak.
Johnny Knoxville és Sean William Scott ugyan anno még nem jöhettek számításba, de a mai változatban sokkal hitelesebbek Bo és Luke szerepében, mint az eredetiben az a két nyalóka volt. A Főnököt meg akkor még egy malacképű viccember játszotta, a hülye seriffet pedig egy másik, és az állandó töketlenkedésük is inkább burleszk volt, mint komédia. A mostaniban viszont a fiúk végre egy viszonylag komolyan vehető Boss és a kellően rosszindulatú Rosco seriff ellen küszködhetnek, Burt Reynolds és Joe Don Baker fellépése kifejezetten jó hatást tett a végeredményre. Jessica Simpson mondjuk nem pont arra. Ő játssza itt az egykoriban még csupán bájos, mára viszont már inkább amolyan jessica simpsonos unokahúgot, a zug pálinkafőző, de aranyszívű bácsikát pedig Willie Nelson, a veterán country énekes adja. A vége stáblista alatt ezért persze el is kell neki énekelnie majd a sorozat fődalát.
Mindenesetre a szereplők teljesen rendben vannak (azok is, akiket most éppen nem említettem, de azért van még néhány nagyon vidám figura), a történet meg csak egy kicsivel normálisabb, mint amilyen a sorozat epizódjaiban lenni szokott. Éppen csak annyira, hogy azért beleférjen minden marhaság, amit még gyerekként szerettünk benne.
A mesélő is megmaradt, a kimerevített akciók és a komolytalan autósüldözések is (poros, vidéki földutakon), ezúttal valahogy mégis sikerült az egészet olyanra hozni, amilyenre mindig is emlékeztem kiskoromból (és amiről ugyebár csak az újranézéskor derült ki számomra, hogy az nem is úgy volt). Gyanítom, hogy ezért elsősorban a rendezőt illeti a dicséret, Jay Chandrasekhar amúgy, de eddig a hírét sem hallottam. A hangulat is ugyanaz a country jópofáskodás, mint régen. Parasztfalván vagyunk, úgyhogy parasztkodik is mindenki becsületesen, és mégsem csúszik sehol durvaságba a mutatvány. Egyszer sem bunkóskodnak, pedig ebbe a filmbe most akármennyi belefért volna szerencsére ezt az örömöt meghagyták a városi (hollywoodi) vígjátékoknak. Persze azért itt is rendesen rájátszanak a surmó (-hillbilli) déliekről az idők folyamán és természetesen főleg északon - kialakult képre. Jó nagy disznó mindenki, kaja, pia, bikinis csajok, veszkó csizma, cowboy kalap, retkes fülek, Lee tábornok, csillagos sávok, ilyesmi. Viszont egyáltalán nem tűnik annyira bántónak a dolog, mint ahogy elsőre hallatszódhat. A végeredmény inkább pozitivo. Kiderül majd, hogy délen is ugyanolyan szerethető népek laknak, mint északon, keleten vagy mondjuk nyugaton, hogy összetartanak a jóban és a rosszban is, meg minden ilyesmi.
Igazából azért a hangsúly mégiscsak az ökörködésen és - ahogy a plakáton is olvasható a padlógázon van, ezeket a két főszereplő hozza is becsületesen. A padlógázt mondjuk főleg Scott, a Jackass pedig előad hozzá néhányat a régi kedves mutatványaiból. Vagyis esik és kel.
Aztán egy részen mondjuk megrezgett a léc, konkrétan, amikor ezek ketten leszakadnak hazárd megyéből és bevonulnak a metropoliszba. Akkor azért aggódtam kicsit, hogy elszúrják az addigiakat, de hálistennek nem tudják. Mire már majdnem sikerülne, addigra gyorsan hazatereli őket a forgatókönyv, és onnantól aztán ott nyomják a végéig. Ahol természetesen mindenkit és mindent megmentetnek, a padlógáz közben még mintegy mellékesen megnyeri a megyei autóversenyt is, hősök lesznek, hepi end.
Körülbelül ennyi - maradjon azért valami a mozira is. (Maradt azért..) Szóval nem volt egy elrontott ötlet, hogy hazárd megye lordjai kaptak még egy esélyt a szépítésre, nálam mindenesetre sikerült a rehabilitációjuk. Most az egyszer még azt sem bánom, ha legközelebb kettes vagy akár hármas szám lesz a cím után. De mondjuk azt sem bánnám, ha a következő remake alkotói (mert lesz még olyan, az biztos) ennél rosszabbat már soha többet nem tudnának csinálni.