lemezajánló [koncertalbum]  2005. szeptember 19. hétfő   11:22

nincsen hozzászólás

  Igazi missziónak fogta fel annak idején (még hajdanában, két évvel ezelőtt) a Pannonia Allstars Ska Orchestra, hogy idehaza megmutassa, mi is az a ska. A küldetés sikeresnek bizonyult, hiszen az első demójuknak igen harsány visszhangja volt, koncertjeiket pedig egyre többen és többen látogatták. Sőt, 2004. november 12-én, az A38-on egy olyan forró bulit csaptak, hogy a közönség már énekelte a szövegeiket, tapsolt, és minden bizonnyal táncolt is nagy serényen. Aki nem volt ott, most meghallgathatja ezt a koncertet először. Aki meg ott volt, az valószínűleg nagyon szívesen hallgatja meg másodszor.
  
  Így most már a szobában is lehet skankingelni az All Night Longra, ízzítani a lég- és ki tudja még milyen trombiták végét, amely refrénjéhez kínosan igazodva először ska ritmusban, majd lassabban, reagge verzióban halad tovább. Fogalmam sincs mennyi stúdiós utómunkával polírozták ilyen tökéletesre a felvételeket, minden hangszer a helyén van, ott és annyira recsgnek a fúvosok, ott és annyira pulzálnak a ritmushangszerek, és a gitárok, ahol és amennyire szükséges. Az ének (bocsánat ragga és ordibálás) is az előtérben van. Ugyanakkor a dinamikát szerencsére nem gyomlálták ki a nyolc dalból.
  A címadó le-és belassult végét ellensúlyozza a Worlds Gone Mad pattogó, igazi ska ritmusa, míg a Rudies Got a Soul ismét a reagge felségvizeire evez, némileg komótosabb tempóban. A viszonylag egyszerű szövegnek köszönhetően az együténeklés garantált, így a lankadó figyelmet ezzel, és a szaxofon meg trombita szólókkal már ki is küszöbölte a PASO, és a tánc sem marad annyiban, hiszen az ezzel-azzal némileg megszakított monoton lüktetés ennek a számnak is sajátja.
  A következő Bemegyek a városba című nóta alatt érkezik a színpadra a csapat állandó vendége a Böiler Janija, aki sörön szocializált hangjával teszi hitelessé a nem bírom az arcodat, lehet, hogy bántalak sort a nóta agresszívebb, gyorsabb részében, amelyet egy punnyadt és bágyadt, ugyanakkor igen kellemes jammelés vezet le.
  Pont olyan, amilyen a következő Tanyából ezúttal kimaradt, de szomorkás dallamai így is az egyik legjobb pillanatát jelentik a lemeznek, szövege pedig még 2002-es mivolta ellenére is aktuális bír lenni. Valahogy úgy, ahogy a huszonkét éves John Holt nóta, a sorban következő, ska tempóban haladó Police In Helicopter is. Ezt a verziót hallva nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett ez a szerzemény eredetileg, reagge dalként.
  Utolsóelőttiként érkezik a jamaikai tánclecke, a Cookie-Mookie Krsa raggájával, lényegretörő refrénjével, sziporkázó rezesszekciójával, és persze a Long shot, kick the bucket sorok felidézésében, amelynek hallatán vérbeli ska rajongónak úgy kezd el csorogni a könnye a meghatottságtól, mint kutyának a nyála egy csülökcsont láttán.
  Zárásnak pedig jön a Gagarin, ahol a skankingelést akár még a kalinka tánc is felválthatja. Ugyan még mindig nem tudom miért van valaki Moszkvában tüllszoknyában, és miért siet Kijevbe usankában, de attól még nagyon jó nóta. Ahogy arra sincs magyarázat, hogy Jack Ruby Jr. hogy bírja tüdővel és szusszal azt az improvizált monológot, amelyet a PASO kíséretében nyomott el még a Kultiplexben, a Toasters koncertje előtt. És ezt látni is lehet, mert a Pannonia Allstars Ska Orchestra névadó dalának klipjével együtt ez a felvétel képezi a lemez multimédiás részét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: