beszámoló [fesztivál]  2005. szeptember 2. péntek   13:29

nincsen hozzászólás

  Mindig is szimpatikus húzásnak tartottam azt, hogyha két turné ütköztetéséből egy mini-fesztivál kerekedik, pláne akkor, ha két, egymástól eltérő összeállítású utazó cirkusz ad egymásnak randevút. Ezúttal is ez történt, igaz nem egy napon tekinthettük meg a rendezvény punk, illetve metal részét, éppen ezért gyakorlatilag teljesen más közönség tekintette meg a keddi és a szerdai felhozatalt. Vagyis a kétszer fél hajógyomornyi publikum minden valószínűség szerint pont egy egészet tett volna ki, ha mind a nyolc zenekar egy napon lépett volna fel.
  
  Nem ez történt, így első napra jutott a négy punk együttes. Punk alatt most nem kannásbor, málhazsák, lehányt Ploited póló értendő, hanem deszkás cipő, csuklószorító, és gondosan megtervezve tépett frizura. Ebből következik, hogy úgynevezett dallamos punkból kaptunk egy adagot, amelyet nem véletlenül titulálnak időnkét power-popnak. Bizonyos esetekben egyet is értek ezzel a definícióval, még ha olyan hülyén is hangzik, mint az első fellépő, a Nem Mind 1 neve.
  Ők maguk azért próbálkoznak, hogy ne olvadjanak bele a sok hasonszőrű hazai, ötlettelenségben szenvedő banda közé, de szívinfarktusra semmi ok: nem ők a Duna-menti Rancid. Energia természetesen akad a dalaiban, szerencsére témákkal sem spórolnak: kis ska betét itt, dúdolható szólók ott, kiszámítható, tipikus többszólamú vokálok mindenütt. Hangzásuk is megfelelő volt, így egy egész kellemesre sikeredett félórás kis danolászásuk.
  
  Őket a fehérvári, metal riffekkel, butuska szövegekkel, meg rappeléssel felvértezett Fürgerókalábak követte, és ezzel a koncerttel is csak azt bizonyították be, hogy már az óvodában is kényszerzubbony volt a jelük, semmi mást. Ugráltak körbe-körbe, a színpadon és a bárpult előtt egyaránt, vigyorogtak, meg villáztak annyit, hogy hozzájuk képest Paksi Endre csak egy Scooter-kareoke győztes. Mindezek ellenére azért még bővén beleférnek a power-pop skatulyába. A kezdetben jópofa poénjaik pedig kiszámíthatóbbak lettek, mint a Gálvölgyi-show. A közönség csak szolid tapssal díjazta a produkciót, mert alapvetően koncertre jöttek és nem bábszínházba.
  
  Viszont még egy rongybábúkkal előadott Róka meg a Holló is jobban lekötött volna, mint az izraeli Useless ID. Semmitmondó, üres dallamaikból nem a szenvedély sütött, hanem a szenvedés csöpögött. Egy darabig reménykedtem benne, a frontember pólójából kiindulva, hogy a zenekar tagjai hallgatnak is Motörheadet, nem csak pózolnak, de a folyamatos vinnyogás épp ellenkezőjéről győzött meg, úgyhogy a Useless ID-val pontosan ellentétes irányba indultam el.
  
  Ilyen előzmények után nem sok jót vártam a No Use For A Name koncertjétől. Három ugyanolyan zenét játszó zenekar játssza az ugyanolyan kiszámítható dalokat, ugyanolyan mozgáskultúrával elővezetve. Erre jött a No Use For A Name, és folytatta ezt a nemesnek éppenséggel nem nevezhető hagyományt. Annyi volt a különbség, hogy a finesztől megfosztott Boysetsfire-re hajazó dalaikat jéghideg profizmussal prezentálták. Minden a helyén volt, említhetném akár az International You Dayt, akár Justified Black Eyedot. Lehetett pogózni, meg ugrálni a valóban dinamikus tempókra, lehetett fütyülni a melodikus gitártémákat, lehetett énekelni a hatásvadász refréneket. A rajongók ezt meg is tették, sőt, úgy tűnt, hogy jól is érezték magukat ezen a szerintük punk, szerintem power-pop bulin, amin nem történt semmi.

  Áramszünettel, és ebből kifolyólag egy kisebb csúszással indult a második nap, ahol a metal vette át a főszerepet. A metal kapcsán pedig ezúttal nem Ossian pólóra, szimatszatyorra, meg loncsos hínárhajra kell asszociálni, hanem szárnyas koponyákra, trucker sapkára, meg szegecses övekre. Vagyis ezen az estén a metal hardcore-közeli ága, (vagy a hardcore metal- közeli ága?) lépett színre.
  
  Kivétel volt a Budapest rock n roll all starból Polly is Dead oldalhajtássá degradálódott Chief Rebel Angel, ahonnan kilépett Jakab Zoltán énekes és Szűcs Szabolcs gitáros is, így csak trióban mocskolódott a zenekar. Igen érdekes eredményre jutottak így, mert az ezúttal jól kivehető, csatornaszagú riffek mellé furcsán hangzott Felföldi Péter magasabb, kiabálós hangja. Kiss Barnabás gitáros néha ugyan besegített néhány ordasabb morgással, de az összkép így is felemásra sikeredett. Különösen igaz ez az instrumentálisan előadott dalaikra, amelyek így csak témahalmazok voltak, és nem jött elő belőlük a finoman szólva sem titkolt Zeke/Entombed féle dög.
  
  Egészen máshogy állt a zenéhez a Reflux. A mai trendnek megfelelő metal hatásokkal bőségesen megpakolt hardcore-t játszák, de a zenészek elképesztő technikai tudásának köszönhetően alaposan megcsavarva teszik ezt, egy teljesen átlagos amerikai hc fazon frontemberkedése mellett. Érdemes volt hát a hangszereseket figyelni, mert a ferdeszemű ütős úgy játszotta eszement ütemeit, mint egy dobgép, más kérdés, hogy körülbelül annyi érzés is volt a játékában, mind a nevezett szerkezetében. A minden valószínűség szerint pantominos előképzettséggel is bíró fekete gitáros, és a vokalizálásnál időnként besegítő bőgős pedig feszesen pengették a hol Steve Vai-t, hol Hatebreedet, hol jazzt, néha pedig Göteborgot idéző hangsoraikat. Ezek közé jutott rengeteg szóló, váltás, kiállás, kár, hogy elmélyedni mélység híján nem lehetett ezekben a darabokban, csak csodálhattuk pazar megoldásokat. Bár azért az sem utolsó.
  
  Szimpatikus fellépőt ismerhettünk meg a brit Beecher személyében is. Energikusan cikázó, pattogó ritmusaikat kiszolgáló, zajos riffjeik közé sikerült becsempészni egy kis black metalos sikálást, vánszorgósra fogott döngölést, és némi szintetizátorral gerjesztett lebegést. Sokat dobott a fellépés hangulatán, hogy a fellépőket alulról világították meg, de az igazán drámai hatást még sem ezzel, sem a folyamatosan fetrengő énekessel nem sikerült elérniük. Szórakoztató és egyéni volt ez a produkció, de nem volt magával ragadó.
  
  Majd jött a fesztivál utolsó fellépője, akinek már volt Magyarországon pár magával ragadó koncertje, annak ellenére, hogy muzsikájuk cseppet sem egyéni. A Darkest Hour nyers és bárdolatlan hangzása révén viszont mindig is kilógott a skandináv metallal kevert hardcore-t játszó csapatok egyre csak gyarapodó táborából. Egészen idáig, ugyanis az Undoing Ruin, a Devin Townsenddel készült friss lemezük majdnem az As, Bleed, Die, Sky címszavakkal dobálózó, Misfits pólót uniformisként használó bandák sorába küldte. Azért csak majdnem, mert élőben azért rákenik a tipikus Townsend patyolat-hangzásra a kellő szutykot. Sőt, talán már rá is játszanak önnön rock n roll party animal mivoltukra, így a szokásos DH attrakciók most inkább tűntek vásári mutatványos látványosságnak, mint egy önkívületben tomboló metal horda megnyilvánulásainak. Talán az a baj, hogy rájöttek arra, hogy ők ettől jók, ettől mások. És mint tudjuk: a próféta csak addig próféta, amíg ezt nem tudja magáról. Ha már tudja, akkor már csak egy prédikátor
  Na mindegy, amíg ilyen prédikátoraink vannak, mint a Darkest Hour, nagy baj nem lehet. Mert azért így, csípőből elzúzni a With a Thousand Words-öt, a Convalesence-t, nem tudja mindenki, csak ez az öt rocker. John Henry szerencsére annyit sem próbált énekelni, mint a lemezen, inkább a régi hangszálgyilkos vokalizálást választotta, viszont furcsa, hogy józan volt. Az újabban Vince Neil-i megjelenéssel megáldott Mike Schleibaum pedig most már tényleg csak akkor gitározik, ha nagyon muszáj. Inkább legéppuskáz mindenkit a Friends Like Theese-ben, köpköd, pacsizik, meg ugrál. Persze amíg ilyen megbízható társai vannak, mint a fejébe nyomott tortával is tökéletesen szólózó zenebolond Kris Norris, vagy a bőgőjét többnyire függőleges helyzetben cincáló, mégis pontosan alapozó Paul Brunette, addig bohóckodhat kedvére. És amíg előkapják az olyan régebbi dalaikat, mint a Sadist Nation, az Eclipse, az An Epitaph, vagy a For The Soul Of The Saviour, addig továbbra is jöhetnek prédikálni minden évben. Az Undoing Ruint pedig lehet esztergapad mellett hallgatni, hogy karcoljon, mint a Mark Of Judas, a So Sedated, So Secure, vagy egy jó Darkest Hour koncert.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: