beszámoló [koncert]  2005. augusztus 16. kedd   15:40

nincsen hozzászólás

  „Hölgyeim, és uraim” - csak úgy stílusosan, ahogy azt már megszokhattunk Menyhárt Jenő konferanszaiban. És semmi több. Lehet, hogy ez a köszöntés cinikusnak tűnhetett némely koncertlátogatónak? De végül is nem ez a lényeg, hanem az, hogy újra hiánytalan létszámban együtt láthattuk itt az A38-on az Európa Kiadót.
  
  Egyébként sokan Jenőék szemére vetik, hogy miért nem alkotnak újabb számokat, és miért kell állandóan önmagukat „retrózniuk”. Válaszként mindig csak annyi kapnak, hogy néhány fellépést adunak és nem többet. És igen, most beért ez a gondolat, mert augusztus 19-én várhatóan utolsó koncertjét adja az Európa Kiadó. Ezt a hírt rezignáltan, nyugodtan, vagy akár toporzékolva vehetjük tudomásul, és remélhetjük, hogy ez a lépésük is csak „reklám”.
  
  Ezen a „Blue” estén viszont nem az okok firtatása miatt jöttünk össze, hanem hogy egy jót bulizzunk egy egyszerű szerdai napon, ahol nem volt időhöz kötve a csapat, és a közönség se. Elfogadtuk, hogy már nem alkotnak, de mégis jó volt újra hallani a repertoárjukat, lázadó gondolataikat, melyekkel ténylegesen generációknak tudtak utat mutatni. A most működő csapatok közül tulajdonképpen nem is létezik még egy ilyen volumenű és karakterű - kérem szépen, meg lehet cáfolni azokat a sorokat, hogy ”A kamerák a város minden pontján / rólam ontják a képeket / A Birodalmi Lépegető lassan / éppen felém lépeget...” vagy ”Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik / meg a mindig más is elmúlik / és a nagyon rossz is elmúlik / meg a...” vagy éppen ”Ez a város egy távoli bolygó / Itt élni nem rossz és itt élni nem jó / Osztályon felüli elmeosztály / A félelem bére csak ennyi...”? Aligha.
  
  Ezekkel a költői gondolatokkal az Európa Kiadó szinte mindent túlélt. Ez a zenekar sose volt (pláne nem is lesz) trendeket követő formáció, hanem maga volt az „irány”. Mindennel szembehelyezkedett egy olyan korban, amelyben nem volt divatos a „gondolkodás” - vagy legalábbis nem volt ajánlatos. Persze az is igaz, hogy ez az időszak elmúlt, az eltelt több mint 20 év után, minden átértékelődött és minden megváltozott - még én is. Talán így is van ez rendjén. A virágzó 80-as évek sajnos a múltba vesztek, igaz nem „hallgatóságilag”, hanem „alkotóilag”. Hisz kérdezem én: hol van az a szellemi és gondolati virtus, és az a világ, amit a Kiadó és számtalan kortársa - gombaként szaporodva, brahiból, vagy csak úgy „próbáljuk meg” alapon - akkoriban megzenésített?

  Éveken át kitartani, nem elüzletiesedni, és csendben, olykor váratlanul felszínre törni, és újra és újra letaglózni a közönséget - így „csinálják” ők. A Kiadó esetében nem popsztárokról, nem popzenéről, hanem csak úgy merő egyszerűséggel zenész költőkről van szó. Ők nem akartak, és nem is tudtak volna megasztárok lenni, ők csak úgy egyszerüen maguk voltak a Kiadó. Felejtsük el a nagy szavakat, és csak úgy emlékezzünk a Zichy Kastély-beli koncertre, vagy a botrányba fulladt Pecsás bulira és a később megismételt 1 forintos fellépésre, vagy a közgázos, esetleg a Katona József Színház-beli teltházas koncertekre, és a hosszú évek kihagyása utáni szigetes, almási téri vagy épp A38-as előadásokra. Ennyi és semmi több. Ők tudtak csendben eltűnni, kilépni a hazai zenei életből, alkotni a világban, és aztán méltóságteljesen újra visszatérni, koncerteket adni, csak úgy, váratlanul. A közönség pedig természetesen nem felejtette el az Európa Kiadót, mert ez a banda nem csak pillanatnyi, néhánynapos felejthető valami. A Kiadót nem lehet divatnak tekinteni, mely csak úgy feltűnik és eltűnik, és csak úgy elfelejteni sem lehet, mert a Kiadó egy fogalom, egy gondolati világ. Kompett, összeforrott egységként kell szemlélni az egész Kiadó „felépítményét”. Semelyik tag sem hiányozhat, legyen az akár Orsolya vagy a „tengelyközép” Jenő. Így egységes a Kiadó, és így is lesz az - akár csak az emlékeinkben is, ha netán már nem fognak így együtt újra színpadra lépni.
  
  De én nem szeretném, ha ez bekövetkezne, addig biztos nem, amíg olyan koncertek „történnek”, mint ez az augusztus 3- i volt a - műfajilag sokoldalú és barátságos - A38-on, a sikeres Blue rendezvénysorozat keretében. És nagyon úgy tűnik, hogy nem csak én gondolom ezt így, hiszen ismét teltház előtt zajlott a koncert. A gyülekező esőfelhők ellenére szépen megtelt a fedélzet, majd a 21 órás kezdés után a hajó gyomra, és legvégül a színpad is. Jenő talán cinikusnak tűnő magázódó köszöntése, és vitathatalanul alap dalaik fesztelen r ´n´ r-érzéssel töltötték fel a közönség nagy részét. Gyorsan hozzá kell tennem, csak az ősarcokat, akik végig tudták követni a Kiadó pályáját. Hisz nem csak a hivatalosan kiadott albumaikról játszottak dalokat (tehát: Popzene, Szavazz Rám, Koncert a Zichy Kastélyban vagy akár a Love´92), hanem a legtermékenyebb és legborúsabb „tilos időszak” nótáiból is sorra kapták a hallójárataink a legjobb dózisokat.
  
  A Birodalom visszavág; A csend ; A szem és a száj; A tiéd akarok lenni; Az időnél gyorsabban, Elmentek a fiúk; Elmúlik (Tudom, hogy tudod), Európa Kiadó; Ez a város; Ez csak egy éjjel; Fiatal magyarok; Ha o nem bánja; Hová menjek; Igazi hős; Így vonulunk be...; Itt kísértünk; Jó lesz; Kalandor vagyok és szélhámos, Küldj egy jelet; M, avagy egy város keresi a gyilkosát, Megalázó, durva szerelem; Minden eltörölve, Minden szinten rock and roll; Mocskos idők; Nincs sok idő már szerelem; Popzene; Rendőrlány; Romolj meg!; Szabadíts meg, Tengerpart; Toporzékolok a vágytól, Turista; Ujjlenyomatok; Várna; Vigyázz, ha angyal - ezek a dalok alkották a programot, amibe minden fölös közjáték nélkül belefért Másik János születésnapi köszöntése, és a ráadás számok próbatermi hangulatú eljátszása is. Természetesen kiválóan teljesített a Kiégő Izzók gárdája is a passzentos fényeivel, és a dalokhoz illeszkedő képi világával - summa summarum újabb méltóságteljes diadalnak lehettünk tanúi. Biztos nem az utolsónak, de remélhetőleg nem is az utolsó előttinek.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: