lemezajánló [nagylemez] 2005. július 19. kedd 17:55
nincsen hozzászólás
szerző: TompiNeverland: Másolat Szerzői Kiadás
Tipikusan magyar viszontagságok (tagcserék, jogi hercehurcák, stb.) közepette készült el a Neverland zenekar első lemeze. Ennek ellenére a korong nem rejt tipikusan magyar zenét, vagyis a címe ellenére nem egy másolat az album. A négyes saját bevallása szerint a Samael, a Paradise Lost, a Moonspell, és a Rammstein hatott legjobban a muzsikájukra, ezzel egyet is értek. Egy-egy riff, vagy melódia esetében valóban erősek a hatások, de a tíz dalnak van egy speciális, neverlandes hangulata is, ami nélkül egyáltalán nem működnek ezek a szerzemények. Ugyanis a gitárok nagyon gyéren szólnak sajnos, a szövegek is furcsák néha, az ének sem szokványos, igazi szeresd, vagy gyűlöld” hangja van Medve Balázsnak, és a dalokból is ki lehetett volna többet hozni, nyilván a fent vázolt problémáknak köszönhető, hogy nem így történt. Az is érthető, hogy minél előbb szerettek volna életjelet hallatni magukról, de akkor is kár ezekért a dalokért.
A nyitó Pillanat is sokat sejtetően indul, gépek zajából kristályosodik ki egy monumentális felvezetés, komolyan, mintha egy katedrálisba lépne az ember. Sokan, sokféleképpen felhasználták már ezt a motívumot, itt mégis ül, mert hitelesen hangzik, érződik mögötte az az érzés, amiről néhány sorral feljebb írtam. A riff gyatra hangzása azonban nagyon illúzióromboló. A vontatott refrén azonban rögzül, csakúgy, mint a kimunkált, mégis nagyon hangulatos szóló. A Modell némileg lendületesebben folytatódik, a billentyűk nagyszerűen bolondítják meg az amúgy igen egyszerű szerkezetre épülő nótát. Nagyjából ezen a fordulatszámon marad a Szomorú is, talán ez a legmetalosabb tétel a lemezen, de a nagy zakatolás, a félig hörgős refrén, és szigorú belassulás mellett azért jócskán marad melankólia a dalban. A Lehangolt egy Paradise Lost-szerű, depressziós dallamokkal felvértezett szám, érdekes alatta az indusztriál kattogás, de nagyon hamar mag lehet szokni. A Trouve egy átkötő, igazi hangulatdarab. Az Óra az eddigiek fényében egy jellegzetes Neverland darab, katonásan menetelő gitár, a háttérben billentyűfüggöny, a könnyed refrénben zongorapittyegés. Középrészt azonban eleresztenek egy olyan jó kis zúzást, amelyet még Mille Petrozza is szívesen látna a próbatermében. A Tegnapi hajnal annak ellenére a Másolat legjobb dala, hogy totálisan kilóg róla. Egy szólózgató gitár és egy zongora kíséri a vendégénekesnő, Móra Erzsébet énekét, és ez az elegy egy igazi hátradőlős, jazzes nyugtatódalt eredményez. A vihar magánya keleties dallamokból vált emberes betonozásba, de az Obituary-s túrás helyett, elhalkuló, lágy hangokat kapunk befejezésnek. Így zökkenőmentes az átmenet az instumentális, szintén visszafogottabb Kikötőbe, amely felvezeti a Hölgy csomaggal című számot, amely élő verzióban szerepel az albumon. A dallamok és szólók itt is rendben vannak, de hangzás sajnos itt sem az igazi. Záróakkordként pedig szerepel még a Lehangolt koncertverziója, jóval energikusabb, mint a stúdióverzió.
A Neverland nagyon jó dalokat tud írni, ezt bizonyítja a Másolat. Valamiért nálam most nem jöttek be száz százalékosan, nagy részben annak a fránya hangzásnak köszönhetően. Ha ezt a problémát kiküszöbölik, akkor második lemezük telitalálat lesz.