lemezajánló [nagylemez] 2005. július 2. szombat 10:54
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloHard: Égni Kell Hammer
Szép csendesen vegetál a magyar hard rock műfaj. Már bőven túl van a fénykorán, a 70-es évek végén, 80-as évek elején, így nem is csoda, hogy akárhogy keresgélünk a palettán, nem sok olyan (pláne fiatal) zenekart találunk, akik még mindig a hard rock zászlaját emelik a magasba. A bánatos keresgélőnek pedig rá kell jönnie, hogy ha ezen a téren eredményt kíván elérni, bizony vissza kell nyúlnia a 80-as évek bandáihoz, a 80-as évek lemezeihez.
De ha végiggondoljuk, ez egy természetes folyamatnak az eredménye. Abban az időben az egyik legkeményebb, legsúlyosabb zenei műfaj volt ez, amelynek terjedését és népszerűségét az akkori (kulturális) vezetés persze soha nem nézte jó szemmel. Naná, hogy a lázadó fiatalság szemében az egyik fő vonzóerejét is pont ugyanez jelentette. A hard rock és a heavy metal, ezek voltak az igazi kemény, lázadó zenék. Aztán új műfajok, új irányzatok születtek, mint a thrash-, death-, black metal, stb., és a hard rock ezekkel szemben egyszerre elvesztette keménységét, lendületességét. Ez a folyamat mára oda vezetett, hogy az igazi hard rock megmaradt a nosztalgiázni vágyóknak, drasztikus esetben mintegy retro, öregesebb jelleget öltött. Hiszen manapság aki igazán súlyos, kíméletlen zenét akarna játszani vagy hallgatni, azok közül ugyan ki fordulna a hard rock-hoz, mikor ott vannak az ennél sokkal energikusabb stílusok? Valóban így lenne ez? A hard rock megmaradt az öreg(ebb)eknek? A virágzó bulizós rock & roll, a lightosabb rock, illetve a heavy- és thrash metal közti mezsgyén nincs létjogosultsága a 21. században a kemény rocknak?
A választ a Hard zenekar adja meg. A fentebb leírtakból annyi igaz, hogy fiatal, kezdő banda bizonyára nem mert volna rálépni erre az útra. A Hard tagjainak viszont szerencsére nem kellett ismeretlen vidékre tévedniük, hiszen a zenészek már külön-külön is megjárták ezeket az utakat, és most mindössze csak annyi történt, hogy egyesítették erőiket! Ismerkedjünk meg velük, kik is azok a bátor férfiak, akik egy elvesztett aktualitásúnak tekintett műfajt próbálnak megmenteni.
Kalapács Józsefet szerintem senkinek sem kell bemutatni. A Pokolgép és az Omen egykori énekese előtt a heavy metal mellett nem ismeretlen a hard rock világa sem. 1996-ban, kis példányszámban jelent meg az utóbbi stílus jegyeit magán hordozó, Kalapács című szóló-albuma (nem összetévesztendő Józsi jelenlegi együttesével, a Kalapács zenekarral! A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz!). Ugyanezen a lemezen basszusgitározott a Hard zenekar jelenlegi bőgőse, az Eddából is ismert Mirkovics Zserbó Gábor. A Kalapács-szóló tehát a Hard közvetlen elődjének is tekinthető, nem is csoda hogy ott szerepel a csapat honlapján, az Albumok menüpont alatt. Hozzájuk csatlakozott még gitáros poszton Csillik Zsolt (aki a Dance-ből lehet ismerős, valamint a Fix nevű formációban már zenéltek együtt Zserbóval), és dobokon Váry Zoltán a Sing-Sing-ből ill. a Kiss Forever Band-ből. És máris kész a Hard zenekar! Egy vérbeli all-star formáció, a hard rock igazi hősei, tettre készen, alkotókedvtől túlfűtve. Nekik merje bárki mondani, hogy haldoklik a műfaj!
E formáció bemutatkozó lemezén, az Égni Kell című EP-n 4 dal + 1 bónusz szám kapott helyet, valamint az Égni Kell videoklipje mint multimédiás extra. Elsőként máris a címadó dal csapja meg a fülünket, kapásból egy finom gitárszólóval fűszerezve. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi hard rock himnuszt tisztelhetünk benne, mind a mondanivalót, mind a zenét tekintve. Kalapács fantasztikusan énekel! Kis túlzással úgy érzem, hogy az egész lemezen sokkal jobban kihasználja hangi adottságait, mint bármely korábbi produkciójában és zenekarában. A gitárszólókat és témákat tekintve nekem így elsőre Slash jutott az eszembe. A basszusnak ebben a dalban nem jut túl kiemelkedő szerep, de amikor be kell lépnie, az azért nagyon kellemes a fülnek! A dob erőteljes, magabiztos, mondjuk némi cicoma néha jól jönne bele. Remek nóta, koncerteken nagy kedvenc lesz. Tuti hogy minden idős és fiatal rocker szívét meg fogja dobbantani!
Mint említettem, az első dalban nem kapott sok kiemelt szerepet Zserbó basszusmunkája, nem úgy a következő Ahogyan Élsz című számban, ahol végig biztos alapot teremt a zenének. Ez egy lazulós rock nóta, megbízható teljesítménnyel minden poszton, de amúgy semmi egyéb. Kalapács hangja persze most is figyelemreméltó, de szerintem ez a dal inkább otthoni élvezetre, hangulatkeltésre használható. Nem úgy az Én Vagyok A Rock, amely ismét a Hard koncertek csúcspontját fogja jelenteni. A feszes dob-intro mellé belépő riff máris sejtetni engedi, hogy itt egy szigorú, kíméletlen, vérbeli hard rock téma lesz. És így is történik, a kibontakozás máris bólogatásra ingerlő. A bőrödbe égetem a jelem nyitó sor nekem A Jel című régi-régi Pokolgép dalt juttatja eszembe. És jogos is a visszautalás, mert ez az erőteljes nóta mintha valóban A Jel folytatása lenne, újabb rock-himnusz a Hard zenekar előadásában. Már most látom, ahogy a kórus résznél száz és száz torok zengi majd a koncertteremben, hogy Hé-héj! Én vagyok a rock, a szívverésed és a gyilkosod! Ha heavy metal stílusban született volna ez a dal, valószínűleg rögtön beskatulyázták volna (talán még jogosan is) a höjj-höjj-özős, rockervagyokvállalom-típusú, unalomig ismert, milliószor hallott klisékbe. De így, ebben a formában meg tudja állni a helyét, meg tudja tartani feszességét, keménységét, nem válik nevetség tárgyává. A koncerten újfent nagy hangulatot fog produkálni a dal végén lévő kiállás (már hallom is: hadd lássam a kezeket! Taps-taps!), és persze az utolsó roham az éneklésre, csápolásra, bólogatásra. Klasszikus hard rock iskola.
Az Ott, A Mindenen Túl megtalálható a fent már emlegetett 1996-os Kalapács szólólemezen is. Ez a dal tehát mindegy modernizálása, átdolgozása a 96-os nótának. Régebben meg volt nekem a Kalapács szólóalbum mp3-ban (hanghordozó lemezen beszerezni manapság szerintem már lehetetlenség), de sajnos már elfújta a merevlemez (stílszerűen Hard-disk) vihara, így nem tudok arról nyilatkozni, hogy mennyi és milyen jellegű különbség van a régi és az új megvalósítás között. Akusztikus, könnyed dalnak indul, majd belép az elektromos gitár. A refrén már kicsit tempósabb, a szóló is rendben van, csak a befejezés kissé suta. Összességében átlagos dalnak érzem.
Végül pedig következik a bónusz dal, a meglepetés. A címe Rázd Meg Jól, és tulajdonképpen nem más, mint a Twisted Sister Were Not Gonna Take It című nótájának magyar nyelvű átdolgozása. Huhhh! Ha már az Én Vagyok A Rock kapcsán a nevetség tárgyáról írtam, az említettel ellentétben ez a dal már pengeélen táncol A hangszeres szekció szépen felvette a fonalat, Kalács is jól nyomja, de az egész valahogy olyanfura! A 80-as években, a becsempészett külföldi slágerek idejében volt nagy divat ez a magyarosítás, és végül is önmagában nem lenne baj (sőt, kifejezetten érdekes), ha ez a dal némi retro hangulatot kölcsönözne a lemeznek, a zenekarnak, vagy magának a hard rock műfajnak is. De valahogy ez az átdolgozás, ez a mondanivaló nem igazán olyan, amit megnyerőnek mondana az ember. Ha ez egy rock-himnusz akart lenni, annak kegyetlenül rossz, ha egyfajta poén-szám vagy érdekesség, annak nagyon jó, ha meg csak egy sima feldolgozás-átdolgozás, annak még esetleg csak-csak elmegy. De mindegy, biztosan lesznek akiknek nagyon be fog jönni ez a kis szösszenet, egyéni ízlés kérdése. Én a magam részéről inkább megmaradok az eredeti Twisted Sister verziónál
Nagyot kockáztatott a Hard, mert akármilyen nagy nevekből is áll össze ez a formáció, ha nincs meg a megfelelő igény erre a zenére, akkor zsákutcába vezet a banda útja. Kockáztattak, és bejött! Nem is akárhogy, az eredmény önmagáért beszél: a Hard Égni Kell EP rögtön a MAHASZ eladási lista élére tört a megjelenés hetében. Nem hinném, hogy csak az őszülő halántékú ex-rockerek rohamozták meg a boltokat, nincs mese, ez a lemez több korosztály figyelmét is megragadta! A szkeptikus rock színtérnek fricskát mutatott a csapat, hogy a hard rock-ot még nem szabad leírni. Úgy gondolom, hogy egy hiánypótló formációval van dolgunk a Hard személyében, ezt tükrözi a MAHASZ eredmény. Igen, nagy szükség volt egy igazi hard rock szupergroup-ra, ahol a műfaj legnevesebb hazai képviselői gyúrták össze tudásukat és képességeiket. Aki szereti Kalács hangját, azoknak új távlatokat nyit ez a korong a Pokolgép és Kalapács lemezekhez képest, Józsi itt igazán ki tudja élni magát, sziporkázik ahol csak tud. A hangszeres szekció munkája is minden igényt kielégít, együtt élnek a lemez hangulatával mind zeneileg, mind a támogató vokálok terén. Igényes rockzene, amely visszanyúl a 80-as évek gyökereihez, de mégis teljesen mai: ez a Hard. Már csak a koncerteken kell bizonyítani, hogy valóban képesek-e ezek a dalok lázba hozni a hallgatóságot? Mert a lemezt hallgatva ez egyértelműnek tűnik.